22.Fejezet

''Szép jó estét Directionerek! Itt van az ígéretem! ;) Remélem tetszetni fog..egy kicsit rövid lett, de remélem beéritek azzal, hogy még ez után jön egy kövi!! ^^ :D Jó olvasást & komizzatok! Puszi:Vivii"

Halk ’gyere’ szóval szóltam az ajtó felé. A kopogtató személy bejött az ajtón és az ágyam felé vette az irányt majd éreztem, hogy leül az ágyra. Megmondom őszintén, hogy nem tudom ki volt az. Aztán megszólalt.

-Vanessa? –hallottam halk suttogását.

-Niall?! –ültem fel.

-Öm..igen. felébresztettelek? –kérdezte.

-Jaj, nem. Dehogy is. Fent voltam. –én.

-Akkor oké. –hallatszott a megkönnyebbülés a hangján.

-Na, mit szeretnél mondani? –ültem törökülésben.

Hát arról van szó, hogy tetszik nekem egy lány, de nem tudom, hogy ő mit érez irántam. –mesélte miközben befeküdt mellém az ágyba.

-Óh, értem. –bólintottam.

-És hol ismerted meg? –kérdeztem.

-Hát.. –Niall.

-Akkor csak annyit mondj, hogy ismerem-e. –én.

-Igen. Ismered. –bologatott.

-Lindsey? –kérdeztem rá. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ki tetszik neki.

-Hát, ő jó fej meg minden, de nem. –rázta meg a fejét.

-Abby. Ugye? –fordultam felé.

-Igen. –sóhajtott egyet.

-Jaj, istenem. –forgattam meg szemeim, de ő nem látta, mert korom sötét volt.

-Most mi van? –Niall.

-Semmi. Hívd el randizni. –adtam az ötletet.

-Bárcsak ilyen könnyű lenne, ahogy te azt mondod. –Niall.

-Hát, de ez ilyen könnyű. –vontam vállat.

-És mi van, ha nemet mond, és azt mondja, hogy kopjak le. –Niall.

-Olyan negatív a gondolkodásod bátyus. –ráztam a fejemet.

-Nekem nem negatív a gondolkodásom. –tiltakozott Niall.

-Pedig az. Hidd el, hogy Abby tuti biztos, 100%, hogy igen mond. –én.

-Biztos? –kérdezte.

-A legjobb barátnőm. Hidd el. Biztos. –én.

-És hogyan hívjam el? –Niall.

-Hát, holnap hívd férre Abbyt és kérdezd meg, hogy van-e kedve elmenni veled randizni. –magyaráztam.

-Oké. Szóval, ha igen mond…- folytatni akarta, de én megszakítottam.

-…mert igent fog mondani. –mondtam határozottan.

-Befejezhetem a mondandóm? –nézett rám Niall.

-Ja, persze. Bocsi. –mondtam.

-Na, szóval, ha igent mond, akkor hová vigyem? –kérdezte.

-Hát, megmondom őszintén. Passz. –én.

-Köszi. Ezzel most sokat segítettél. –mondta.

-Jól van, na. Mit szólnál ahhoz, ha elvinnéd egy puccos étterembe, be a városba? –én.

Erre Niall fura fejet vágott, ahogy én legalábbis láttam a fejét.

-Azért mondom, hogy puccos étterem, mert Abby szeret puccos étterembe menni, mert oda ki kell öltözni és finomak az ételek is. Te pedig szeretsz enni. Főleg olyan helyen, ahol jó a kaja. –magyaráztam.

-Ez igaz. –Niall.

-Na, látod már meg van minden. Már csak el kell hívnod, randizni. –mondtam.

-Igen. –sóhajtott.

-Nyugi. Menni fog ez neked. –boxoltam a vállába.

-Köszönöm Vanessa. –ölelt meg.

-Ááh, semmiség. –legyintettem.

-Olyan jó megint, hogy te intézed nekem a randikat. –nevetett Niall.

-Óh, tényleg? –kérdeztem nevetve.

-Igen. –mondta komolyabb hanggal.

-Akkor jól van. Örülök neki. –nevettem.

-Jól érezted ma magad? –kérdezte.

-Jaj, istenem nagyon, nagyon. –röhögtem.

-Történt valami azon kívül, hogy Zayn elesett az esőben? –kérdezte röhögve.

-Igen. –én.

-Mi történt? –Niall.

-Az, hogy amikor ott voltuk a Buckingham Palotánál ott voltak azok a fura örök. Tudod? –én.

-Igen. –Niall.

Na, és Zayn ott hülyéskedett az egyik őr előtt vagy is ugrált, de annyira ugrált, hogy hasra esett és egyenesen az őr elé esett. –meséltem nevetve.

-Úr isten. Nem is Zayn lenne. –röhögött Niall.

-Igen és a nevetés miatt rám jött a wc-zés…még az volt a szerencsém, hogy ott volt egy kávézó vagy mi volt az. –nevettem.

-Úr isten. Szívesen ott lettem volna én is. –Niall.

-Haha…hogy kinevessél. Mi? –én.

-Csak is. –nevetett.

-Micsoda kedvesség. –mosolyogtam.

Még jó sokáig beszélgettünk így. Aztán mind kettőnket elnyomta az álom. (…)