18. Fejezet

''Szép, jó estét minden kedves Directionernek! :) Remélem mindenkinek szép napja volt. Észre vettem, hogy mindig este hozom az új fejezeteket! :D Ma kivételt szerettem volna tenni, de sajnos nem sikerült. :( DE a lényeg, hogy végül is meghoztam nektek! ;) Remélem tetszeni fog nektek a fejezet! De nem is rabolom tovább az időtöket..olvassatok! :D Jó olvasást és KOMIZNI!;)♥
Puszi: Vivii''


Másnap arra keltem fel, hogy leesek az ágyról.

- Áu, b*ki a hátam. –kiáltottam el magam.

Rá néztem a falamon lévő órára és fél 10-et mutatott. Olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem felállni a földről. Ott feküdtem 5 percen keresztül majd hangos kiáltásokat hallottam, amik a nevemet kiáltják és a kiáltások egyre jobban közeledtek. Majd valaki benyitott.

- Vanessa, Vanessa. Jól vagy? –gugolt le hozzám Abby.

- Hát mondjuk rá. – fogtam meg a hátamat. 

- Úr isten. Jól vagy? –aggódott Lindsey.

- Is-is. –motyogtam.

- Úr isten. Veled meg mi történt? –kérdezték röhögve a fiúk.

- Én is szeretlek titeket srácok, és hogy a kérdésetekre válaszoljak, leestem az ágyról. –feleltem gúnyosan.

- Na, gyere, állj fel. – nyújtotta a kezét Niall.

Oda nyújtottam a kezem Nialléhez majd felhúzott.

- Köszi. –én.

- Semmiség. –Niall.

- Na, menjen ki mindenki, mert szeretnék öltözni. –mondtam és elhessegettem a többieket.

Bementem a fürdőszobába és megmosakodtam majd felvettem az itthoni ruhámat. Hajamat kontyba fogtam és leszaladtam a többiekhez a konyhába.

- Van még kávé? – suhantam be a konyhába.

- Igen, van még. Ott van a pulton. –Abby.

- Oké. Köszi. – mondtam majd oda mentem a pulthoz.

Gyorsan megcsináltam a kávémat majd kimentem a teraszra a többiekhez.

- Hogy, hogy már ilyenkor itt vagytok? –kérdeztem a fiúktól és leültem közéjük.

- Gondoltuk meglepünk titeket. –Liam.

- Hát sikerült. –ült le hozzánk Abby is.

- Így fogsz jönni? –kérdezte tőlem nevetve Zayn.

- Dehogy is. –én.

- Na, én megyek. –állt fel Lindsey.

- Hová mész? –Harry.

- Nando’sba megyek kajáért. –Lindsey.

- Úh, mehetek veled? –csillant fel Niall szeme.

- Persze. Gyere, csak. Úgy is kéne nekem segítség, hogy milyen kaját hozzak. –nevetett Lindsey.

- Én is mehetek? –Harry.

- Gyere. –Lindsey.

Lindsey elkészülődött majd el is indultak. Kb. 15 perc alatt meg is járták az utat.

- Na, megjöttünk. Itt a kaja. –kiáltott ki Lindsey a teraszra.

- Megyünk! –Abby.

Én voltam az első, aki leült az asztalhoz. Még Niallt is megelőztem.

- Háhá..Niallt megelőzték. –incselkedett Louis, Niallel.

- Hagyjál békén. –durcizott be Niall.

- Na, jól van inkább együnk. –Abby.

Leült mindenki majd ebédelni kezdtünk. Egyszer csak csöngetni kezdtek.

- Megyek. –mondtam teli szájjal.

Oda mentem az ajtóhoz, gyorsan lenyeltem az utolsó falatott, ami a számban volt és kinyitottam az ajtót.

- Jaj, sziasztok. –köszöntem.

- Szia, Vanessza. –köszönt Lis és David.

- Gyertek beljebb. –én.

Beinvitáltam őket egyenesen a konyhába.

- Lis. –kiáltott Abby.

- Sziasztok. Bocsi, hogy zavarunk. –Lis.

- Niall?! –lepődött meg Lis.

- Szia, Lis. –állt fel az asztaltól Niall.

- Úr isten, de rég láttalak téged. –szorította magához Niallt.

- Tudom. Én is rég láttalak, de Lis mindjárt megfojtasz. –Niall.

- Jaj, bocsi. – engedte el Lis.

- Ti nem esztek? –kérdeztem Liséktől.

- Nem, köszi. –David.

- Mi már otthon ettünk. –Lis.

- Hát, rendben. –én.

Lisék bementek a nappaliba Abbyvel. Mi gyorsan megebédeltünk majd mi is bementünk a nappaliba.

- Szóval ti vagytok a One Direction? –kérdezte Lis nevetve.

- Igen. Mi vagyunk. –nevetett Niall.

- Az én nevem Louis Tomlinson és szeretem répát. –Louis.

- Az én nevem Liam Payne. –Liam.

- Én Harry Styles. –Harry.

- Én pedig Zayn Malik. –Zayn.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. –rázott velük kezet David.

- Én pedig David Leawis. –mutatkozott be.

- Jaj, én, még nem ismerlek. – szólt Niall, Davidhez.

- Hát én sem. –nevetett David.

- Én Niall Horan vagyok. –Niall.

- Én pedig David Leawis. –David.

- Ő a barátom. –húzta magához Lis, Davidet.

- Óh, nem is tudtam. –Niall.

- Várjunk csak. Zayn Maliknek hívnak? –mutatott Zaynre, Lis.

- Igen. –bólintott.

- Akkor jó. –mondta egy vékony hanglejtéssel a végén és rám nézett.

Én pedig olyan ’hagyjál már’ nézéssel néztem rá.

- Gyerekek, mennyi az idő? –kérdeztem.

- 2 óra. Miért? –David.

- Mikor induljunk? –néztem rá Zaynre. Lisék furcsa fejet vágtak.

- Hát szentem nem sokára mehetünk. – Zayn.

- Oké. Akkor elkészülődök és utána mehetünk. Oké? –én.

- Rendben. Tudsz adni nekem haj zselét? –kérdezte nevetve Zayn.

Persze. Ott van a szekrényben. –mutattam a szekrényre.

- Oké. Köszi. –Zayn.

Én gyorsan felszaladtam a fürdőmbe és lezuhanyoztam, meg

hajat mostam. Aztán felöltöztem. Vittem magammal egy kardigánt is, hogy ha netán-tán fáznék vagy valami.
Én:

Hajamat megszárítottam majd kivasaltam. Sminkelni már nem nagyon volt kedvem ezért csak szempilla spirált, szem ceruzát és száj fényt használtam.

- Hol a francba lehet ez a rohadt cipő? –mondtam idegesen.

- Csak nem ezt keresed? –állt az ajtómnál Lindsey a cipőmmel a kezében.

- De igen azt kerestem. Hol volt? –kérdeztem és kikaptam kezéből a cipőt és felvettem.

- Az én szekrényemben volt. – mondta.

- De az hogy került oda? –értetlenkedtem.

- Nem tudom. Lehet, hogy összetévesztettem a cipőinket. –túrt a hajába.

- Ja, értem. –én.

- Várod már?- ült le mellém az ágy szélére Lindsey.

- Igen. Mivel még nem láttam London látványosságait. –mondtam miközben szenvedtem a cipőfűzőmmel.

- Persze. –Lindsey.

- Ne segítsek? –kérdezte Lindsey.

- Nem kell, köszi. –én.

Nagy nehezen bekötöttem a cipőmet és Lindseyvel együtt leszaladtam a nappaliba.

- De csini valaki. –mosolygott Lis.

- Te még mindig itt vagy? –kérdeztem.

- Micsoda kedvesség. Én is szeretlek Vanessa. –nevetett Lis.

- Jaj, tudod, hogy szeretlek. –öleltem meg List.

- Én is. –Lis.

- Gyerekek, nem láttátok a napszemüvegemet? –kérdeztem.

- Melyiket? A pilóta szemüveget vagy a Rayban-t? –Abby.

- Abby mind a kettő RayBan, könyörgöm, ne idegesíts fel. – mondtam már kicsit mérgesen.

- Ezt keresed? – fogta a kezében a szemüvegemet Niall.

- Igen. Köszi. –mondtam majd kivettem a kezébőll.

- Na, mehetünk? –állt a nappali ajtajában Zayn.

- Űm, persze. – mondtam majd magamra vettem a táskámat és a szemüvegemet.

- Na, majd jövünk. Sziasztok. –köszöntünk el.

- Rendben, sziasztok. –köszöntek.

- Mi itt leszünk! –kiáltott még nekünk Liam.

- Oké. – mondta Zayn.

Bezártuk magunk után az ajtót és elindultunk a kocsi felé.(…)