19. Fejezet

 ''Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet! Remélem tetszeni fog mindenkinek! ;) Jó olvasást és komizzatok! ;]]♥ Puszi: Vivii''

 

I love this song..!!! *-*♥ :D Xx

Beszálltunk a kocsiba és már is indultunk. Út közben kérdezősködtem.

-És mi lesz az első állomás? –kérdeztem mosolyogva.

-Az első a parkoló lesz. –Zayn.

Én erre a válaszra elég furán nézhettem, mert Zayn nevetni kezdet.

-Azért megyünk a parkolóba, mert ott le tudom rakni a kocsit. –nevetett tovább.

-Ja, értem. –én.

-És utána? –faggattam tovább.

-Hát, nem is tudom. Mit szeretnél először megnézni? –kérdezte.

-Nem is tudom. Mondjuk, mi lenne, ha először elmennék a Bigbenhez? –én.

-Rendben. –Zayn.

-Mennyi idő amíg beérünk a városba? –kérdeztem.

-Miért? Még soha nem voltál a városban? –lepődött meg.

-De voltam. Max 4-szer. –mondtam nevetve.

-Ja, értem. –Zayn.

-Na, akkor mennyi idő alatt érünk oda? –tértem vissza kérdésemhez.

-Kb. fél óra. –mondta.

-Oké. –én.

Az egész utat beszélgetéssel töltöttük és énekléssel. A rádió 100-as hang erőn szólt. Tök jól elvoltunk. Sokat nevettünk és tegnapi történteket beszéltük, hogy ki milyen baromságot csinált.

-Jó gyorsan ide értünk. –mondtam nevetve.

-Ja. –nevetett Zayn is.

Fél óra helyett, 1 egész órát jöttünk, mert dugóba kerültünk.

Kiszálltunk a kocsiból majd elindultunk a városnézésre.

Na, akkor első megálló a Bigben. –mondta Zayn.

Elsétáltunk a Bigbenhez, csináltam pár képet róla. Majd Zayn kitalálta, hogy álljak a Bigben elé és lefényképez. Muszáj volt oda állnom, mert addig nem hagyott békén. Olyan, mint Abby. Aztán megláttam, egy turistát.. milyen érdekes nem? :D Odamentem hozzá majd megkértem arra, hogy fényképezzen le minket a Bigben előtt Zaynnel. Gyorsan lefényképezett majd mentek is tovább.

-Ez most muszáj volt? –kérdezte.

-Igen. Muszáj. –mondtam.

-Eszünk fagyit? –kérdeztem Zayntől.

-Ehetünk. –mondta és oda szaladtunk a fagyizóhoz.

-Hello. –köszöntem.

-Sziasztok. Mit adhatok? –kérdezte a felszolgáló.

Rá néztem Zaynre azzal jelezve, hogy válasszon, amíg én gondolkozok.

-Hát akkor én kérnék egy joghurtosat, egy csokisat, egy vaníliásat, egy epreset és egy karamellásat. –sorolta Zayn.

A srác gyorsan kiszedte Zaynnek a fagyit majd kérdően rám nézett, hogy én mit kérek.

-Én kérnék szépem egy amerikai csokisat, egy kávésat, egy vaníliásat, egy epreset és egy bonbon meggyeset. –én.

-Lehet olyat is kapni? –lepődött meg Zayn.

-Milyet? Bonbon meggyeset? Persze. –mondtam.

-Nem is tudtam. –Zayn.

Hát elég baj ez, hogy nem tudod. –szúrtam le Zaynt.

Megkaptam a fagyis kelyhemet majd leültünk egy két személyes asztalhoz a fagyizóban.

-A Magyar fagyi sokkal finomabb, mint az itteni, de azért ez is finom. –mondtam.

-Tényleg? – Zayn.

-Ühüm. –én.

-Szívesen megkóstolnám a magyar fagyit. –mondta.

-Úgy ahogy a kakaómat? –kérdeztem nevetve.

-Igen. Úgy ahogy a kakaódat. –nevetett ő is.

-Te milyet is kértél? –én.

-Csokisat, joghurtosat, epreset, vaníliásat és karamellásat. –sorolta.

-És te? –kérdezte.

-Amerikai csokisat, vaníliásat, epreset, kávésat és bonbon meggyeset. –soroltam én is.

-Az amerikai csokis az mitől különbözik a sima csokistól? –kérdezte érdeklődve.

-Attól, hogy a sima, tej csokiból készül, az amerikai csokis pedig ét csokiból. –magyaráztam.

-Te aztán értesz a fagyikhoz. –mondta.

-Pedig nem. –nevettem.

Gyorsan megettük a fagyinkat és mentünk a következő ’’állomásra’’.

-Most hová is megyünk? –kérdeztem.

-A Buckingham Palotához. –Zayn.

-Jaj, ott vannak azok a furcsa örök. Igaz? –én.

-Igen. –Zayn.

Ahogy oda értünk egyből oda futottam az egyik őrhöz és próbáltam idegesíteni, de nem ment. Szó szerint már sírtam a nevetéstől saját magamon. Aztán észrevettem, hogy Zayn a fényképező gépemmel fényképez engem, ahogy én ott ugrálok az őr előtt. Biztos jó képek lehetnek. A palotánál készült a legtöbb kép. Az volt a legjobb, amikor Zayn ott ugrált az őr előtt és véletlenül megbotlott majd az őr lába előtt hasra esett. Úr isten, na, akkor értem ahhoz a ponthoz, hogy bepisilek a nevetéstől. Szerencsém volt, hogy ott volt egy kávézó. Gyorsan beszaladtam és mondtam, hogy szeretnék a mosdóba menni. De pechemre csak akkor engedtek be, ha veszek valamit. Pont akkor jött be utánam Zayn majd oda jött a pulthoz.

-Hello, kérnék szépen 2 db ásványvizet. –Zayn.

-Na, most már elmehetek a mosdóba? –kérdeztem toporzékolva.

-Persze. – mondta a srác.

Ahogy kimondta ’persze’ szót, abban a szent pillanatban futottam a mosdó felé. Gyorsan végeztem majd visszamentem Zaynhez, aki már kint a kávézó előtti padon ült és engem várt.

-Na, itt is vagyok. –mondtam még mindig mosolyogva.

-Nagyot estem mi? –kérdezte röhögve.

-Ááh, nem. Dehogy is. Most mért mondod? – röhögtem én is.

-Mi lenne, ha elmennénk sétálni és majd később mennénk a London Eyehoz? –kérdezte.

-Nekem oké. De miért? –érdeklődtem.

-Azért, mert akkor ki van világítva minden és olyankor olyan szép a város. – mesélte.

-Ja, értem. Akkor rendben. –mondtam.

Elindultunk sétálni. Sokat beszélgettünk és nevetgéltünk. Aztán sétálás közben találtunk egy parkot és leültünk egy nagy fa alá. Ép nagyban röhögtünk, amikor megcsörrent a telefonom. Rá néztem a telómra és nagyot csodálkoztam. Anyu? Hisz ő ilyenkor munkában van. Felvettem telefont majd beleszóltam.

*Telefon beszélgetés*

-Anyu? –kérdeztem meglepődve.

-Igen, kicsim. Mi az? Nem is örülsz nekem? –kérdezte ijedten.

-Hogy a francba ne örülnék neki?- kérdeztem nevetve.

-Jól van, na. –Anyu.

-Hiányzol. –csuklott el hangom és egy könnycsepp folyt végig arcomon.

-Jaj, kicsim, te is nekem. Ne sírj, jó? Majd meglátogatunk. Oké? – nyugtatott Anyu.

-Jól van. –mondtam szipogva.

-Mit csináltok? –kérdezte.

-Hát én most jelenleg bent vagyok a városba Városnézésen, a lányok pedig otthon vannak a fiúkkal. –meséltem.

-Fiúkkal? Te meg egyedül vagy bent a városban? –kérdezte.

-Igen a fiúkkal. Logan nem is mondta, hogy kibékültem Niallel? –lepődtem meg.

-Nem, nem mondta. Na, ezért kapni fog a bátyád. Legfőbbképp azért, mert akkor telefonál neked, amikor én nem vagyok ott. –mondta mérgesen Anyu.

-Jaj, ne bántsd szegényt. –mondtam nevetve.

-Jaj, te szegény. Egyedül vagy abba a nagyvárosban. Legalább tudod, hogy hogyan kell haza menni? –kérdezte aggódva.

-Anyu, nem vagyok már kicsi. De nem egyedül vagyok. –mondtam.

-Akkor meg kivel vagy? –kérdezte.

-Tudod van a One Direction? –én.

-Igen. –Anyu.

-És tudod, abba van benne Niall is. Szóval megismertem a többi srácot is és az egyik srác felajánlotta, hogy körbe visz engem és megmutatja London látványosságait. –meséltem.

-Jaj, értem. És melyikkel vagy? –kérdezte.

Nem akartam Zayn-t mondani, mert akkor Zayn egyből kérdezte volna miről volt szó. Ezért mást mondtam.

-A szobám ő vele van tele. Tudod a poszterek? –én.

-Ja, tudom. Zaynről beszélsz? –kérdezte.

-Igen, Anyu róla. –én.

-De akkor miért nem mondtad nevét egyből? –értetlenkedet.

-Azért mert itt ül mellettem. –mondtam.

-Ja, értem. Akkor nem zavarok. – mondta.

-Anyu, ne szívd a véremet oké? Ne legyél olyan, mint Logan. Köszi. – akadtam ki.

-Jó rendben. Na, én megyek. Randizzatok csak tovább. Puszika. Majd még beszélünk. Puszilok mindenkit. –köszönt el nevetve.

-Helló. –mondtam gúnyosan majd letettem.

-Anyukád hívott? –kérdezte Zayn.

-Igen. –mondtam a számat húzva.

-Nem is örülsz neki? –kérdezet meglepődve.

-Komolyan mondom, hogy Zayn olyan, mint Anyu.

-De örülök neki csak…-itt elakadtam.

-Csak? –Zayn.

-Csak állandóan szekál..- mondtam.

-Óh, értem. –Zayn.

-Olyan, mint a bátyám. –folytattam.

-Nem vagy egyedül. –nevetett Zayn.

-Nem is tudtam. –nevettem én is.

Ez után csönd lett…

-Kérdezhetek valamit? –Zayn.

-Persze. –én.

-Csak egy testvéred van? –tette fel a kérdés.

-Igen. – bólogattam.

-Jó neked. Nekem a legrosszabb. –Zayn.

-Miért? –kérdeztem.

-Hát szentem te se bírnád ki olyan egyszerűen mondjuk 3 fiú testvér mellett. –mondta nevetve.

-Ja, igen, mert neked 3 lány tesód van. –jutott az eszembe.

-Olyan jó idő van, nem? –Zayn.

-De. Tök fura. Amióta itt vagyok Londonba egyszer esett az eső. –mondtam csodálkozva.

-Mázlid van. –mondta.

-És amúgy meddig maradtok Londonban? –kérdezte miközben lefeküdt a fűbe.

Én is úgy tettem, mint ő majd válaszoltam kérdésére.

-Nagyon remélem, hogy örökre. –mondtam nevetve.

-Ja, szóval ti élni jöttetek ki Londonba? –Zayn.

-Igen. De egyenlőre tanulásra koncentrálunk. –én.

-Nem megyünk sétálni? – néztem körül a parkban majd rá néztem Zaynre.

-De mehetünk. –mondta és felállt.

Én is felálltam majd elindultunk sétálni. Nagyon jó idő volt. Bárcsak mindig ilyen jó idő lenne itt Londonban, mint most, de ott van az a sz*ros ’bárcsak’ szócska, amit nagyon nem szeretek. Sokat sétáltunk szó szerint már fájtak a lábaim pedig én mindig fitt voltam.. VOLTAM! Mivel éhesek voltunk már, ezért eljöttünk a parkból és bementünk egy közeli Subway-be. Természetes ugyan azt kértük, de ugye Zayn még kért kechupot is rá, mivel ő így szereti. Én nem nagyon szeretem úgy. Egyszer meglehet enni, de többször? Áh, nem, dehogy is. Egyből rosszul lennék. Na, mindegy. Leültünk gyorsan megettük majd sétáltunk tovább. Minden kirakatnál megálltunk. Gondoltam úgy is este megyünk az utolsó ’’megállóhoz’’, minek kéne sietni? Nem? Már be volt sötétedve, ami kicsit fura volt, mert nyáron általában még este 7-kor is süt a nap. Jaj, de hülye vagyok. Hát ez nem Magyar ország, hanem Anglia! Istenem Vanessa, te olyan hülye vagy. Egyszer csak megszólalt Zayn telója. Elő kapta telefonját és felvette. Én előrébb mentem had beszéljen nyugodtan. Nem sokára oda is jött hozzám.

-Bocsi. Csak a fiúk voltak. –mondta.

Erre én kérdően néztem rá.

-Azt kérdezték, hogy hol vagyunk már. –Zayn.

-Jaj, istenem. – forgattam szemeimet miközben nevettem.

-Hát igen. Íme, a fiúk. –mondta Zayn nevetve.

-Már elég sötét van, nem gondolod? –ültem le a mellettünk lévő padra.

-Mennyi lehet az idő? –kérdeztem.

-Zayn elővette telefonját és megnézte mennyi az idő.

-Fél 8. –nézett rám.

-Fél8?!-lepődtem meg.

-Mikor megyünk már London Eye-hoz? –kérdeztem izgatottan.

-Hát, ha most elindulunk, akkor 8-ra pont oda érünk. –magyarázta.

-Miért, olyan messze van? –kérdeztem.

-Hát innen igen. –nevetett.

-Ja, értem. –én.

-Na, gyere, menjünk. –mondta majd felállt a padról és elindult.

-Hé, várj meg. Had vegyem fel a kardigánomat. –kiáltottam.

-Csak nem fázol? –kérdezte.

-Nem, melegem van. –mondtam ironikusan.

-Haha…-Zayn.

Gyorsan kivettem a táskámból a kardigánomat és belebújtam.

-Na, most már mehetünk. –mondtam.

-Jól van. –nevetett Zayn.

Újból útnak indultunk, de most már az utolsó ’’állomáshoz’’.

Oda felé egyre jobban sötétedett és hogy tudja mindenki, én félek a sötétben. Még akkor is, ha van egy kis fény. Nem tudom miért. Lehet, hogy azért, mert a kedves kis bátyám meg a haverjai állandóan bezártak engem a sötét szekrénybe kiskoromban? Lehet..de nem biztos. :D habár...ki tudja.

Oda értünk a London Eyehoz. Hát, ha láttátok volna. Úr isten. Olyan szép volt, hogy el sem tudom mondani. Csak ámultam. Mellém lépet Zayn majd mosolyogva megkérdezte.

-Na, teszik? –Zayn.

-Ezt, te most komolyan kérdezed? Ez gyönyörű. Nekem nagyon tetszik. Jó, hogy estig maradtunk. –áradoztam.

-Mondtam én. –nevetett Zayn.

-Hé, te nem mondtál semmit. –kötöttem bele. Persze csak játékból.

-Hát jól van. –hagyta rám a dolgot.

Oda sétáltunk a London Eyehoz, de amikor oda értünk egy nagy tábla állt a pénztárnál. Oda mentem a táblához, hogy elolvassam, mi van rá írva.

-Jaj, ne mááár. –mondtam szomorúan.

-Mi az? –jött oda Zayn.

-Semmi csak, most valamiért nem lehet felszállni rá–én.

-Honnan tudod? –Zayn.

-Onnan. –mutattam a táblára

-Jaj, pont most? –húzta a száját Zayn.

-Nem baj. Majd máskor felszállunk rá. Oké? – mondtam mosolyogva.

-Hát..rendben. –sóhajtott egyet.

-Na, akkor menjünk. –mondtam Zaynnek.

-Oké. –mondta majd elindultunk haza fele. (…)