45. Fejezet

"Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet! Kicsit rövid lett, de remélem azért tetszeni fog mindenkinek! Jó olvasást és komizzatok! ;))

És mindenkinek boldog húsvétot kívánok! ;)

Puszi: Vivii"

♫Louis szemszöge♫

Bementünk a kórterembe. Zayn egyből ránk kapta a fejét. Mi oda sétáltunk az ágyához majd fogtuk a széket, ami a teremben volt és leültünk Liammel.

- Sziasztok! –köszönt szinte suttogva.

- Szia, Zayn. –köszöntünk.

- Jól vagy? Nem fáj semmid? –kérdeztük.

- Jól vagyok. Habár kicsit fáj a fejem, de azért jól vagyok. –mondta Zayn.

- Na, ennek örülünk. –mondta Liam.

- Vanessa, hogy van? –kérdezte.

- Nincsen semmi baja. Eszméletét vesztette, még nem kelt fel. Kisebb zúzódásokkal megúszta. –meséltem.

- Istenem, legalább ő jól van. –mondta Zayn.

- Te nagyon szeretheted ezt a lányt. –mosolygott Liam.

- Az nem kifejezés. –mondta Zayn.

- Hát az látszik is. –mondta Liam.

- Anyuékat hívtátok? –kérdezte Zayn,

- Igen hívtam őket. Nem rég indultak el Bradfordból. Estére ide érnek. –mondta Liam.

- És Vanessáék családját? –kérdezte Zayn.

- Őket is hívtuk. Nyugi. –mondtam.

- Ja, jó rendben. –mondta.

- Amúgy ki volt, azaz ember, akit leütöttem? –kérdezte tőlünk Zayn.

- Az Vanessa apja volt. –mondtam.

- Úr isten. Tényleg? –kérdezte meglepődötten Zayn.

- Igen. –mondtam.

Na, még így beszélgettünk elég sokáig…

♫Niall szemszöge♫

Harryvel beszélgettem, amikor is hirtelen sóhajtott egyet. Ami nekem fura volt. Így kénytelen-voltam felkérdezni.

- Miért sóhajtottál? –kérdeztem.

- Mi van, már sóhajtani sem lehet? –kérdezte.

- De, de lehet. De ez fura sóhajtás volt. –mondtam.

- Pedig nem. –mondta.

- Pedig, de. Mit titkolsz itt nekem? –kérdeztem fel.

- Jaj, látom muszáj lesz elmondanom. –sóhajtott megint.

- Hát igen. –mondtam.

- Szóval ma reggel lent a konyhában beszéltem Vanessával. Elég zaklatottnak tűnt. Megkérdeztem, hogy az miatt hogy rosszat álmodott, mert mondta. ÉS mondta hogy igen. Én megkérdeztem, hogy mit álmodott és ugyan azt mondta el, ami most vele megtörtént a házban. És ez számomra még mindig hihetetlen. –mesélte Harry.

- Értem. Ez számomra is fura. –mondtam.

- Hát, még nekem. De képzeld el, hogy tényleg. Szorul, szóra ugyan így mondta el az egészet. Nagyon durva volt és ahogy meg is történt most már nem csak durva, de félelmetes is. –mondta Harry.

- De ezt miért nem mondtad el nekem? –kérdeztem Harryt.

- Mert megígértem Vanessának, hogy nem mondom el senkinek. –mondta.

- Értem. Akkor viszont nem szóltam semmit. –mondtam.

A nap végén megérkezett Jessica, Logan, Zayn családja is és Gigi is itt volt. Abbyék és Lindsey pedig csak holnap reggel tudnak bejönni. Louisnak és Liamnek kikellet jönniük Zayntől mert megint kivizsgálták.

- Hát ezt nem hiszem el. Már több mint 5 órája várunk arra, hogy Vanessa felkeljen, de semmi. –mondta Jessica.

- Miért még mindig nem kelt fel? –kérdezte Gigi.

- Látszik, hogy itt vagy. –nézett rá Logan.

- Jól van, ne kezdjétek el a veszekedést. –mondta Jessica.

- Én félek. –szólalt meg Louis.

- Mitől? –kérdezte Harry Louist

- Attól, hogy az én kis hercegnőm nem fog felkelni. –mondta.

- Hogy gondolhatsz ilyenekre? –kérdezte Eleanor.

- Hidd el a mai világba már egy eszmélet vesztés miatt is meg tudnak halni az emberek. –mondta Louis.

- De akkor sem kell ilyenekre gondolni. –mondta Eleanor.

- Jól van. Elnézést mindenkitől. –mondta Louis.

- Nagyon rossz, hogy így kell meg ismernem a fiam barátnőjét és annak családját. –mondta Tricia.

- Hát, igen. Sajnos. –mondta Jessica.

Mindenki a padokon ülve várta azt, hogy az orvos vagy bár ki is legyen az értesítsen arról minket, hogy Vanessa felkelt. (…)