12. Fejezet

''Sziasztok! Meghoztam a 12. fejezetet! Siettem vele ahogy csak tudtam..!!!:) A komit pedig köszönöm! ;)♥ Jó olvasást és komizzatok..!!! ;)) :))♥ Puszi: Vivii''
''U.í.: A helyesírási hibákért bocsánat mindenkitől.!! :)''

 

Boldog Mikulást, Directionerek..!!! :DD♥ Xx

Kutattam és kutattam, de sehol se találtam a kulcsot.

-Mit keresel? – kérdezték a fiúk.

-A ház kulcsát! – mondtam idegesen.

-Jól van, nyugi. – Niall.

-Jaj, bocsi. Ne haragudjatok csak ideges lettem. – kértem bocsánatot a fiúktól.

-Semmi baj. – mondták egyszerre.

2 percre rá eszembe jutott, hogy amikor mentünk a lányokkal a koncertre akkor csak Abby vitt magával lakás kulcsot és ezért nincs nálam lakás kulcs.

-Hogy én mekkora hülye vagyok! – kiáltottam fel és közben bepötyögtem a telefonomba Lindsey tel.számát.

A fiúk meg elég hülye fejet vágtak, amin én elmosolyodtam.J

A telefont a fülemhez raktam és azon reménykedtem, hogy Abby vagy Lindsey itthon van.

Kicsöngött. Majd felvették.

*Telefon beszélgetés*

-Szia! Vanessza vagyok! – én.

-Hello Vani! – üdvözölt Lindsey.

-Figyu, te itthon vagy? – kérdeztem reménykedve.

-Am. Nem. Nem vagyok otthon. Miért? – Lindsey.

-Ajh, a francba. – mondtam.

-De miért?- kiáltott a telefonba.

-Azért, mert itt állok a fiúkkal a bejárati ajtó elött és nincs nálam lakás kulcs, mert a koncertre, amikor mentünk csak Abby vitt magával kulcsot. – magyaráztam.

-És Abby nincs otthon? – kérdezte.

-Nem tudom. Téged hívtalak fel először. – mondtam.

-Értem. Hát akkor szentem hívd fel, mert én kb. 6 órakor érek haza. – Lindsey.

-Oké felhívom, de miért 6-kor ? – érdeklődtem.

-Azért mert dolgozom. Tudod Nando’s. – magyarázta Lindsey.

-Jaaaj, tényleg. – én.

-Na, figyu. Én lépek, mert jött egy vendég. – hadarta el.

-Oké. Na, szia! – én.

-Szia Vani. – mondta majd letette.

Ezután Abby számát tárcsáztam.

-Kivel beszéltél? – kíváncsiskodott Niall.

-Lindeyvel, aki az egyik barátnőm és ő is ittlakik. – én.

-Értem. – Niall.

Eközben valaki felvette a telefont.

*Telefon beszélgetés*

-Hello tessék itt Abby Johnson. – szólt a telefonba Abby.

-Jó napot Mss. Johnson! Én Mss. James vagyok, és azt szeretném kérdezni magától, hogy itthon van-e? – mondtam viccelődve.

Erre Abby nevetni kezdet.

-Hölgyem, inkább tegeződjünk. Rendben? – kérdezte.

-Rendben. Akkor Abby Johnson, itthon vagy, mert ha igen akkor nyiss nekem ajtót! – mondtam kiabálva a telefonba.

-Úr isten, te itt állsz az ajtót előtt és nem is hívtál? – kérdezte.

-Ne kérdezősködj, ha nem inkább told ide a nagy hátsó feledet húgi és nyisd ki az ajtót. – én.

-Oké. – mondta és ezzel le is rakta a telefont.

1 perc múlva ki is nyílt az ajtó. Én álltam elöl a fiúk meg a hátam mögött álltak.

-Na, gyere be te bunkó. – mondta miközben a feje le volt hajtva majd amikor felhajtotta fejét, álla le esett és csillogó szemekkel nézte az 5 fiút a hátam mögött.

-Úr isten. – csak ennyit tudott mondani.

-Na, akkor ha már itt tartunk, hogy kinyitottad nekünk az ajtót akkor légy olyan szíves be is engedi

minket húgi. – én.

-Ja, persze. – mondta majd az ajtó mellé állt.

Mind a hatan bementünk az előszobába majd be a nappaliba.

-Na, gyertek, üljetek le fiúk. – mondtam nekik.

A fiúk leültek majd utánuk Abby is.

* Abby szemszöge *

Úr isten. El sem hiszem, hogy itt a One Direction. A mi házunkban. Úr isten. Amikor leültünk a kanapéra sokáig nagy volt a csend. Én néztem a fiúkat miközben az arcomon 2 méteres mosoly volt. És közben azon gondolkoztam, hogy bemutatkozzak vagy ne. Vagy is hát muszáj, lenne bemutatkoznom, mert ha nem akkor én nagyon nagy bunkó lennék. Ezért vettem a bátorságot és megszólaltam…volna. Vanessza előbb törte meg a csendet mint én.

-Ja, srácok ö itt a barátnöm. – mutatott rám Vanessza.

Ekkor a srácok felálltak majd én is.

-Sziasztok, srácok a nevem Abby Johnson. - mutatkoztam be.

-Örvendek. Az én nevem Niall Horan. – Niall.

-Én Louis Tomlinson és szeretem a répát. – Louis.

-Szia, én Harry Styles. – Hazza.

-Szia Abby, én Liam Payne. – Liam.

-Én pedig Zayn Malik. – Zayn.

-Na, akkor már meg is ismertétek egymást. – mondta Vanessza.

A bemutatkozás után leültünk vissza a kanapéra.

-Vanessza sokat mesélt rólad meg a másik barátnőtökről. – mondta nekem Niall.

-Óh. Tényleg? – én.

-Aha. – bólogatott Niall.

Olyan jó érzés volt ezt hallani, hogy a legjobb barátőm beszélt rólam, ráadásul a fiúknak.

-Akkor már mindent tudtok rólam, ugye? – kérdeztem nevetve.

-Hát, ja. – mondták egyszerre.

* Vanessza szemszöge *

Abby jól el volt a srácokkal. Na, meg én is. Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk.

-Kértek valamit inni vagy ENNI, Niall? – kérdeztem a fiúktól miközben kihangsúlyoztam az ’’ ENNI ’’ szót.

Erre a fiúk nevetni kezdtek kivéve Niall.

-Haha…nagyon vicces. – Niall.

-Most mi van? Én csak megkérdeztem, hogy kértek-e inni vagy enni. – én.

-Akkor jól van. – durcizott be Niall.

-Na, jó elég. – Liam.

-Na, akkor kértek valamit? – kérdeztem újból.

-Nem köszi. – mondták a fiúk.

-Oké. – én.

Megint beszélgetni kezdtünk.

-Khm… - köszörülte torkát Louis.

Mindenki kérdő fejjel nézett rá.

Aztán rám nézett utána pedig az előszobára majd megint rám. Komolyan mondom olyan, mint a kutyák, akik a szemükkel kommunikálnak. Louis felállt majd én is és kimentünk az előszobába.

-Mi a baj? – kérdeztem.

-Semmi. Csak kérdezni szeretnék valamit. – mondta Louis suttogva.

-És miért beszélsz suttogva? – kérdeztem tőle.

-Mert a plüss répákról van szó. – suttogta megint.

-Ja, értem. Jaj, tényleg megígértem neked, hogy ha eljöttök hozzánk, akkor kapsz tőlem egy magyar

származású répa plüsst. – jutott eszembe.

-Igen. Ezt szerettem volna megkérdezni. – magyarázta Louis.

-Na, gyere, oda adom neked. – mondtam majd megfogtam a kezét és a nappalin keresztül fel a lépcsőn, onnan pedig be szobáig húztam magam mögött.

-Na, itt vagyunk. – mondtam és becsuktam a szobám ajtaját.

-Azta mennyi plüss répád van. – mondta Louis.

-Köszi. Hát, de te sem panaszkodhatsz. – mondtam nevetve.

Erre Louis rám nézett mosolyogva majd leült az ágyamra, én pedig keresni kezdtem azt a bizonyos plüss répát, amiből nekem kettő van. Nagy nehezen megtaláltam a plüss répát.

-Na, meg is van. – mondtam majd oda mentem az ágyhoz és leültem Louis mellé.

-Tessék. Ez a tied. – mondtam majd oda nyújtottam Louishoz.

-Jaj, köszi, Vanessza. - mondta majd szorosan megölelt.

-Nagyon szívesen. – mondtam.

-Még szerencse, hogy ilyen kicsi, mert így eltudom dugni a zsebembe. – mondta nevetve Louis.

-Hát igen ez egy elég kicsi plüss répa, de elég drága is.

-Igen. Nagy szerencse. – én.

Louis körül nézett a szobámba és közbe mosolygott.

-Jó sok van belőlünk. – mondta Louis mosolyogva.

-Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlen kedve.

-Jaaa, hogy a poszterekre érted? – kérdeztem.

-Igen. – Louis.

-Azt hittem nem fogod észrevenni. – mondtam.

-Hát, de észrevettem. Miért baj? – Louis.

-Jaj, nem dehogy is. – én.

Louis felállt majd közelebről is megnézte a posztereket.

-Azta, de jó ez a kép rólam. Csináltak rólam ilyen képet? – kérdezte Louis meglepődve.

-Biztos..- én.

-Rég óta gyűjtöd a posztereket? – Louis.

Igen. – én.

-De ez még semmi.

-Miért? Van még több is? – kérdezte nevetve Louis.

-Igen. Úgy ahogy mondod. – mondtam komoly fejjel.

É-s hol van az a sok poszter? – érdeklődött Louis.

-Na, várjál. – mondtam majd felálltam az ágyról és a gardróbom felé vettem az irányt amikor oda értem, vettem egy nagy levegőt aztán pedig kinyitottam a gardróbom ajtaját.

-ATYA..ÚR..ISTEN! – Louis.

Louis olyan fejet vágott, hogy muszáj volt ezen nevetnem.

-Na? – én.

-Hallod Vanessza akkora ez a poszter, hogy nem látszik a gardróbod ajtaja. – tett megállapítást Louis.

-Igen, tudom. Ez a legnagyobb poszterem, de még van két db extra poszter, de az már nem fér sehová a többi kicsivel együtt. – mondtam nevetve.

-Úristen… - Louis.

-Hát, igen. Mindenki ezt mondja, akinek megmutatom. – mondtam.

-Hogy érted, hogy akinek megmutatod? – Louis.

hát…nem nagyon szeretem mutogatni a poszter gyűjteményemet, mert akkor mindenki olyan 1D megszállottnak tart meg ilyesmi. – magyaráztam.

-És az miért baj? – Louis.

-Azért, mert sokak a 'megszállottságot' úgy értik, hogy ha mondjuk én most elkezdenék sikítani, hogy ÚR ISTEN LOUIS TOMLINSON A SZOBÁMBA VAN ÉS ÉP BESZÉLGETEK VELE. – én.

-Értem. – Louis.

-Jó oké, bevallom megszállott vagyok, a legnagyobb directioner a világon, de akkor se vagyok olyan örült hogy elkezdjek sikítani, ha mondjuk ilyen helyzetbe vagyok, mint most. – én.

-Oké, oké. Értem már. – mondta Louis nevetve.

-Jaj, bocs. Csak nagyon beleéltem magam a magyarázásba. – mondtam nevetve.

-Hát azt látom. – Louis.

-Na, gyere, menjünk le a többiekhez. – én.

-Oké. – mondta Louis.

-Felálltunk és kimentünk a szobából majd le a lépcsőn.

-Jaj, hát kit látnak szemeim? – mondtam hangosan.

-Hát nem úgy volt, hogy 6-kor jössz haza? – kérdeztem miközben öleltük egymást.

-De úgy volt csak én elkéredzkedtem. – mondta Lindsey nevetve.

-Ja, értem. – én.

-Öm. Szia, a nevem Lindsey McLeod. – mutatkozott be Linsey, Louisnak.

-Szia, Lindsey. Én Louis Tomlinson. – Louis.

-Látom már a fiúkkal jól összehaverkodtál. – mondtam mosolyogva.

-Igen. – mondta Lindsey.

Leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Megint. De aztán unatkozni kezdtünk így ki találtuk azt, hogy filmezünk.

Nagy nehezen választottunk 4 db filmet (vígjáték, akció film, horror, rajz film).

Abby csinált popcorn-t, én csináltam szendvicseket, Lindsey pedig elment a mellettünk lévő kisboltba ásványvízért és Coláért. A fiúk már berakták a filmet és már csak ránk vártak.

Én bevittem a kész szendvicseket, Abby a popcorn, Lindsey pedig akkor érkezett meg a kisboltból majd ö is bejött. Én behúztam a sötétítőt és visszaültem a helyemre. Szerencsére a kanapé jó nagy volt így elfértünk, de csak páran. Louis, Harry, Niall, Abby és Lindsey a kanapén ültek, Zayn, Liam és én pedig a földön feküdtünk. Elindítottuk a filmet és mindenegyes percben sírtunk a nevetéstől. Lindsey pedig annyira nevetett, hogy a Cola az orrán jött ki. Na, ezen már fetrengtünk a nevetéstől. Én szó szerint bekönnyeztem. Amikor vége lett a filmnek, csináltunk megint popcorn-t és aztán jöhetett az akció film. Először csöndesen néztük a filmet, de aztán minden történés után mindig fűzött valaki hozzá egy kommentált, amin valamikor nevettünk vagy nem.J A rajz filmnél nem tudtuk eldönteni, hogy mit nézzünk meg, de Liam-el nagy nehezen rávettük a többieket, hogy nézzük meg a ToyStory 3-at. Beraktuk a filmet és elkezdtük nézni. Legalább is én meg Liam néztük, de a többiek nem. És hogy honnan tudom? Hát onnan hogy Louis, Harry és Lindsey hülyéskedtek, Abby és Niall kockúltak, Zayn pedig valamiért csak engem nézett, de hogy miért azt nem tudom, de legelőször idegesített, de utána már megszoktam. Aztán ennek a filmnek is vége lett. Tartottunk egy 5 perces mozi szünetet. Ebben az 5 percben csináltunk még popcorn-t meg szendvicseket. Mindenki elment a mosdóba(xd)majd folytattuk tovább a filmezést. A következő film egy horror film volt. Beraktuk és nézi kezdtük. Én nem nagyon féltem, úgy ahogy Liam, Zayn meg Niall se félt. De Abby, Lindsey, Louis és Harry annyira be voltak parázva, hogy azt el sem tudom mondani. Mi hárman lent a földön nagyban popcornoztunk, erre Louis megszólalt.

-Ti, hogy tudtok ilyenkor enni, amikor ép ölnek valakit? – kérdezte teljesen felháborodva Louis, Harry mögé bújva.

-Hát így. – mondtam majd egy tenyérnyi popcorn nyomtam a számba.

A horror filmnek is vége lett szerencsére.

-Úr isten. Ki választotta ezt a filmet? – kérdezte még mindig rettegve Louis.

-Én választottam ezt a horror filmet, de én nem tudtam, hogy ti így befogtok parázni. – mondtam

nevetve.

-Haha….nagyon vicces. – mondta Lindesy.

-Hé, én arról nem tehetek, hogy ennyire paráztok egy filmtől. – mondtam.

-Mennyi az idő?- kérdeztem és közben megnéztem a telomon,hogy mennyi az idő.

-Úr isten. 9 óra van?!- kérdeztem

-Aha. – válaszolt Abby.

-Még csak 9 óra? – kérdezte Lindsey meglepődve.

-Még mindig aha. – mondta Abby.

-Mit csináljunk? – Niall.

-Hát nem is tudom. – Lindsey.

-Srácok? – nézett kérdően Niall a fiúkra.

-Semmi. – Liam.

-Nuku. – Louis.

-Semmi. – Zayn.

-Dettó. – Harry.

-Lányok? – Niall.

-Nekem nincs. – mondtam.

-Nekem viszont van! – mondta Abby.

-Na, és mi az? – kérdeztem Abbytöl.

-Menjünk el sétálni. – Abby.

-És hova? – Lindsey.

-Mondjuk ide a parkba. Itt van nem messze. – Abby.

-Jó ötlet. – díjaztam ötletét.

-Köszönöm Vanessza. – Abby.

-Srácok, Lindsey benne vagytok? – kérdeztem a többiektől.

Mindannyian bólintottak egyet.

Abby, Lidsey és én gyorsan felszaladtunk átöltözni.

-Na, én kész is vagyok. – mondtam a fiúknak.

-Na, én is megérkeztem. – jelentette be Abby.

Ez után Lindsey is megérkezett.

-Na, mehetünk sétálni? – Niall.

-Ühüm. – hümmögtem egyet majd el is indultunk.

-Ma elég sokat sétálunk nem? – kérdeztem a fiúkat.

-De, de. – válaszolták.

Kb.5 percet sétálhattunk, amikor oda értünk a parkhoz.

Leültünk a fa alá és beszélgetni kezdtünk. Megint.J

A lányok sokat beszéltek magukról. De nem úgy, hogy egyszer csak elkezdtek dumálni. Áh, nem, nem. A Fiúk kérdezősködtek.

-Na, szóval…- kezdett bele Louis és közben ránk nézett.

-Öm…igen? – kérdő fejjel néztünk Louisra a lányokkal.

-Szóval, mivel ti azt mondjátok, hogy Directionerek vagytok….- kezdett bele Louis.

-Jaaaj, én tudom már mire akarsz kilyukadni Louis. – mondtam.

-Na, mire? – kérdezte Abby.

-Most azt fogja mondani, hogy ők kíváncsiak arra, hogy mi mennyit tudunk róluk. – magyaráztam Abbynek.

-Jaaj, értem. – Lindsey.

-Most már én is. – Abby.

-Na, akkor kérdezhetünk? – Louis.

-Kérdezzetek csak. – én.

-Oké. Akkor ki mikor született? És a kérdés Vanesszának szól. – Louis.

-Kösz! – én.

-Szívesen.- Louis.

-Szóval, te 1991.December.24.-én, Niall: 1993.Szeptember.13.-án, Harry: 1994.Február.01.-jén, Zayn: 1993.Január.12.-én, Liam: 1993.Augusztus.29.-én.

-Oké, ez hibátlan. – Louis.

-És azt is tudod, hogy melyik napra esett a születésünk? – érdeklődött Harry.

-Persze. – én.

-Na, akkor lökjed. – Louis.

-Oké. Szóval, Louis,Zayn,Harry kedden. Liam vasárnap, Niall pedig hétfőn. – válaszoltam.

-Azta. Én tényleg kedden születtem? – tette fel a kérdést Louis.

-Hát, úgy látszik. – mondta Niall.

-Oké, akkor most az a kérdés, hogy ki hány centi és a kérdés Abbynek szól. – Harry.

-Oké. Szóval, te: 178 cm, Zayn: 175 cm, Liam: 176 cm, Louis: 175 cm, Niall: 171 cm. – Abby.

-Kiváló. – Harry.

-Kinek ki a kedvence közülünk? – tette fel a kérdést Niall.

-Ekkor mind a hárman csendbe lettünk.

-Na, biztos van nektek kedvencetek. – Niall.

-Nem fogunk megverni titeket. – mondta mosolyogva Liam.

-Jó az én kedencem…- kezdet bele Abby, de aztán megakadt.

-Na, mondjad. – Liam.

-Jó elmondom. Niall. – motyogta Abby.

-Oh, tényleg? Jó tudni. – mondta mosolyogva Niall.

-Igen. – Abby.

-Na, most te jössz Lindsey. – Liam.

-Oké, az én kedvencem….- Lindsey.

-Igen? A te kedvenced? – Liam.

-Az én kedvencem..khm..Harry. – Lindsey.

-Tényleg? – kérdezte meglepődve Harry.

-Igen, tényleg. – mondta Lindsey.

-Na, húgi most te jössz. – mondta Niall.

-Nekem nincs kedvencem. – mondtam.

-Jaj, persze régi duma. – Niall.

-Mondom, hogy nincs. – én.

-De van. Én tudom, hogy van. – kontrázott rá Abby.

-Igen. Én is tudom, hogy van. – Lindsey.

-Most ezt muszáj volt? – néztem a lányokra.

-Igen. – Lindsey, Abby.

-Na, ha már kiderült hogy van kedvenced akkor az is kiderül, hogy ki az? – Louis.

-Jó, oké. Elmondom. – mondtam.

-Na? – Louis.

-Zayn. – mondtam. Tuti, hogy 0% hang erővel. :D

-Hogy mi? Nem hallottam. – mondta Niall.

Kicsit érdekes hogy nem hallotta,mert pont mellettem ült és még Abby is hallotta.

-Mondom Zayn! – kiáltottam el magam. És ez után kapcsoltam, hogy nem vok egyedül Niallel, hanem még rajtunk kívül is vannak emberek, és hogy én hülye kimondtam most már nem 0 % hangerövel, ha nem inkább 100 %-os hang erővel. De hülye vagy Vanessza, úr isten.

-ÉN TUDTAM! – kiáltott egyet Niall.

-ÉN IS TUDTAM! – kiáltott Abby.

-ÉN MEG NEM TUDTAM! – szintén kiáltott Lindsey.

-Állj. Ha Abby tudta és Niall is azt mondja, hogy ’’ tudta ’’ és legelőször te is azt mondtad Lindsey, hogy te is tudod. Akkor most miért mondtad azt hogy nem is tudtad? – kérdeztem értetlen kedve.

-Jaaj, te kis butus. – mondta mosolyogva Lindsey.

-Mi van? – kérdeztem.

-Én tudtam, mert már egyszer elmondtad. – mondta.

-Akkor miért mondtad az előbb, hogy te nem is tudtad? – értetlenkedtem tovább.

-Ajh, Vanessza nem mindegy? – kérdezte.

-Na, jó hagyjuk. – mondtam majd legyintettem egyet.

-Szóval akkor én vagyok a kedvenced? – kérdezte Zayn mosolyogva.

-Hát…igen. – mondtam.

-Nha, jó következő kérdés mi és ki teszi fel kinek? – Abby.

-Oké. Én teszem fel a kérdés mind a hármatoknak. Vagy is nem. Kettőtöknek. – jelentette ki Liam.

-Rendben. Had halljuk a kérdést. – Lindsey.

-Oké. Abby és Lindsey játszotok valamilyen hangszeren? – Liam.

-Annyira éreztem, hogy ezt fogod kérdezni tőlük. – mondtam Liamnek nevetve.

-Hát…én régen zongoráztam, de aztán abba hagytam. – Lindsey.

-Én pedig tanulni kezdtem a gitározást, de aztán abba hagytam, mert nem volt rá időm a sok tanulás miatt. – Abby.

-És meddig játszottatok? – Liam.

-Én 9 éves voltam, amikor elkezdtem és 14 évesen hagytam abba. – Lindsey.

-Én pedig 2 évig tanultam, de már teljesen elfelejtettem gitározni. – Abby.

-Értem. – Liam.

-Ááh, gyerekek én éhes vagyok. – mondtam nevetve.

-Nem vagy egyedül húgi. – Niall.

-Akkor menjünk el enni valahová. – mondtam.

-Oké. És hová menjünk enni? – Niall

-Nem tudom…Mc’donalds? – kérdeztem majd ránéztem a többiekre is.

-Nekem oké. – Niall.

-Nekem is. – Abby.

-Dettóó. – Lindsey.

-Hééé…Lindsey ez az én szövegem, de amúgy én is benne  vagyok. – Harry.

-Jaj, bocsi. Nem tudtam. – Lindsey.

-Nem baj. – Harry.

-Én is benne vagyok. – Liam.

-Én is. – Zayn.

-Muszáj ott enni? – nyavalygott Louis.

-Miért? Mi a baj a Mekivel? – kérdeztem Louist.

-Nincs ott répa. – Louis.

-Jaj, Louis. Mi lenne, ha a Mc’donalds elött tennénk egy kis kitérőt a kisboltba és vennénk neked répát? Hm..? – én.

-Jaj, tényleg? – örvendezett Louis.

-Nem, nem Louis. Csak vicceltem. – mondtam ironikusan.

-Jól van akkor. – mondta majd ezzel be is durcázott.

-Csak vicceltem! Persze hogy teszünk egy kis kitérőt a kisboltba. – mondtam mosolyogva.

-Ez az! Éljen! – kiáltott fel Louis.

-Na, akkor menjünk a kisbolt hoz, utána pedig a Mekibe. – Niall.

-Rendben akkor induljunk. – mondtam majd ezzel fel is álltam. Mindannyian felálltak majd el is indultunk. Az kisbolt felé sétálva nagyon sokat hülyéskedtünk. :DAz út alatt borzalmasan sokat nevettem. Még mindig fáj a hasam.:))

* A kisbolt felé *

-Úr isten ennél messzebb már nem is lehet az a kisbolt. – Niall.

-Hallod nyugi. Mindjárt ott vagyunk. – én.

-Szentem esni fog az eső. – jelentette ki Abby.

-Szentem meg nem. – Lindsey.

-Szentem meg igen. – Abby.

-De nem. – Lindsey.

-De igen. – Abby.

-De nem. – Lindsey.

-De igen. – Abby.

-De NEM. – Lindsey.

-De IGEN. – Abby.

És ez így ment kb. 5 percig.

Ahogy befejezték a ’’ veszekedést ’’ egyből eleredt a londoni eső.

-A francba. – mondtam.

-Én mondtam, hogy esni fog. – mondta mosolyogva Abby.

-Na, de jó akkor. – mondtam idegesen.

Egyből futni kezdtünk a kisbolt felé

-Na, végre itt vagyunk a kisboltnál. – mondta Niall, majd megállt a bolt elött.

-Am…Liam hol van? – Abby.

Ekkor körbe néztem majd megakadt a szemem egy földön fetrengő fiún, aki csak annyit kiáltott, hogy ’’ Segítene valaki? Haló! Valaki! Segítség! ’’

Először gondolkodtam, hogy ki lehet az, de aztán a hang alapján felismertem. Liam volt az. Gyorsan oda szaladtam hozzá és felsegítettem.

-Liam, jól vagy? – mondtam röhögve.

-Jól vagyok, köszi. – mondta majd röhögni kezdett ö is.

-Mit csináltál? – kérdeztem.

-Hát, amikor olyan nagyon gyorsan futottunk, én nem vettem észre a kiálló követ a járdán és megbotlottam benne, egyenesen a leges legnagyobb tócsába. – mesélte.

-De suta vagy. – mondtam neki.

-Köszi szépen. – Liam.

-Nagyon szívesen. – én.

-Na, menjünk be a kisboltba Louis biztos nem tud dönteni a répákkal kapcsolatosan. – mondtam nevetve.

-Ja. – Liam.

Elindultunk a kisbolt felé majd bementünk.(…)