8. Fejezet

''Sziasztok..!!! Meghoztam a nyolcadik fejezetet is. Egy kicsit rövid lett tudom..:/ Remélem ez tetszeni fog mindenkinek. Ennél a fejezetnél izgulok a legjobban, hogy vajon tetszik-e nektek vagy nem. Na, de nem is szaporítom tovább a szót! Jó olvasást és komizzatok..!!! :))♥♥ Puszi: Vivii''

Ekkor a lábaim, mintha gyökeret eresztettek volna. Meg se bírtam mozdulni csak ott álltam egy helybe és néztem, ahogy felém fut. De a gyökerek a lábamba hamar elszakadtak. Sarkon fordultam és szaladtam a kijárat felé, de ekkor már sírtam. Nagyon sírtam.

Vanessa! Kérlek, állj meg! – kiabált utánam.
Hagyjál békén Niall. – kiáltottam vissza.
Könyörgöm Vanessa, ne csináld ezt. Kérlek, szépen állj, meg! – kiáltott megint utánam.
Nem tehettem mást, mert stresszbe kerültem, onnan pedig a pánikrohamom ’világába’. Bevörösödött az arcom és szédülni kezdtem egyre jobban. Falnak támaszkodtam és leültem a földre, mert a folyosón nem volt egy pad se. Niall beért engem, de én nem vettem észre, mert egész végig be volt csukva a szemem a szédülésem miatt.
Vanessa, miért futottál így el? – mondta a levegöt kapkodva.
Én semmit sem mondtam erre. Csak sírtam. Egyszer csak választ adtam kérdésére, ami nagyon nehezen jött ki a számon.
Mert haragszok rád. – mondtam szipogva.
Vanessza, én nagyon sajnálom azokat, amiket a fejedhez vágtam. Mindent nagyon sajnálok. – mondta Niall, majd leült mellém a földre.
Aj, Niall hagyjuk már. – én.
Mit hagyjunk? – értetlenkedett.
Ezt az egészet. – fejeztem be mondandómat.
Mit? Hogy bocsánatot kérek tölled? Már vagy 2 éve szeretnék tölled bocsánatot kérni, de  sehol se tudlak elérni! – kiabálta.
Niall, kérlek, ne kiabálj, oké? – mondtam neki halkan.
Jó rendben, bocsi. – mondta már egy kicsit halkabb hangnemben.
Köszönöm. – én.
Ekkor belekezdtem az én mondandómba.
Figyelj Niall. Ha tudnád, hogy én mit éltem át a telefonbeszélgetés közben és után. Nagyon fájt, amiket a fejemhez vágtál. Nagyon, nagyon fájt. Utána 48 órán át sírtam, mert a legjobb barátomnak hitt fiú a fejemhez vágott olyanokat, amik a szívemet majd kettétörték. – én.
Vanessza, én tényleg nagyon..Sőt szörnyen sajnálom, mert tudom, hogy amiket a fejedhez vágtam semelyik sem volt igaz rád. Meg tudsz nekem bocsátani? – nézett rám boci szemekkel.
Én nem válaszoltam semmit.
Észrevettem, hogy Niall észrevett valamit rajtam. Rám nézett majd elmosolyodott. Nem tudom, miért mosolyodott el. Passz.
Látom még meg van. – mondta még mindig mosolyogva.
Öm, mi is? – értetlenkedtem, mert tényleg nem tudtam miröl beszél.
A nyaklánc. – mondta.
Ja, igen. – én.
Vedd csak le. – utasított.
Én az utasítására levettem a nyakláncomat.
És most vedd le a nyakláncról a fél szívet. – utasított megint.
Én levettem róla szívnek a felét és a kezemben tartottam.
Na, várj csak. – mondta és kutatni kezdett a zsebében.
Nagy nehezen elövette a kulcscsomót és keresni kezdett valamit, amit hamar meg is talált. A szív másik felét kereste annyira.
Nekem is meg van még. – mutatta a nagy kulcscsomón.
Látom. – mondtam neki féloldalas mosollyal, mert kicsit örültem, hogy még neki is meg van.
Leszedte a kulcscsomóról a szívnek a másik felét, majd kivette a kezemböl a másik részét is. Ekkor összetette a szív két részét és kijött a BFF rövidítés, amit már korábban meséltem nektek. Ekkor egy jó nagy mosoly ült ki arcomra, amit Niall is észrevett.
Na, megbocsátasz? – kérdezte reménykedve.
Én erre csak szorosan magamhoz öleltem és annyit mondtam:
Ez volt az első s az utolsó bukásod. Oké? –én.
Rendben ego. – mondta nevetve.

* Niall szemszöge *
Reménykedtem, hogy igent mond és megbocsát, de én csak egy szoros ölelést kaptam. Ekkor tudtam, hogy megbocsát és minden 'happy' lesz. Aztán az ölelés közben Vanessza megszólalt.
De ez volt az első s utolsó bukásod. Oké?  – mondta halál komolyan, de közben éreztem hangján, hogy mosolyog.
Rendben ego. – mondtam nevetve.

Annyira hiányzott már. Hiányzott az ölelése, a megszokott vattacukros illata, a nevetése, a hülyéskedése, a cukkolása, a kamuzásai, a viccelődései, a finom főztje. Jó formán mindene hiányzott nekem, de legfőkkép ő saját maga. Tudom, hogy ezt most úgy mondtam, mint hogyha szerelmes lennék belé, de nem vagyok. Ő csak a legeslegjobb barátom első osztályos korunk óta, aki már szinte a húgom.

Annyira hiányoztál. – mondtam neki.
Te is nekem. Nagyon, nagyon hiányoztál bátyus. – Vanessza.

* Vanessza szemszöge *
Még mindig öleltük egy mást, amikor mind a ketten cipő sarkának kopogását észleltük, ami szaporám szette magát.
Az a bizonyos személy megállt mellettünk és így szólt:
Nagyot csalódtam benned, Niall Horan. Nagyon nagyot. –mondta hang.

Jaj, Victoria. Húzz inkább a fenébe. Senki nem kíváncsi rád, meg a sznob viselkedésedre. - mondta Niall, amikor már nem öleltük egymsát. Megmondom őszintén ez egy kicsit fura volt Nialltől. 

Victoria rám pillantott.
Remélem, még mindig olyan szegények vagytok, mint általánosban, amikor a szüleid elváltak. – mondta majd mélyen a szemembe nézett és nevetett egyet.
Ekkor az ideg elkapott. Niall felálltunk a földről és majd nem lekevertem neki egy pofont, de nem akartam rosszat se magamnak, se Niallnek. Így nem tettem meg.
Hogy te mekkora egy szemétláda vagy Victoria. Te semmit sem változtál. Ugye tudod? - mondtam neki miközben kicsordúlt pár könnycsepp a szememből, amit gyorsan le is törőltem.
Köszönöm bókodat. Tudom, hogy nem változtam semmit, mert ugyan olyan szép vagyok és kedves, mint régen. De te se változtál, mert te is ugyan olyan gerinctelen, csúnya, két-bal kezes és nyomorék vagy, mint voltál. – mondta egy elégedett mosollyal az arcán, mint ha az mondta volna magában, hogy ’’ szép volt Victoria. Most csúnyán oda vágtál neki. ’’
Na, jó ebből elég Victoria. Kérlek, menj el. Nem akarlak látni. – Niall.
De, de, de. – Victoria.
Na, mi van? Beakadt a CD Victoria? – kérdeztem tőle 2 méteres mosollyal arcomon.
Áh, Vanessza ezt még megbánod. – ezzel a mondattal el is ment.
Én találtam ott a folyosón egy padot és leültem. Milyen fura, nem? Eddig egy darab pad sem volt, most meg HOPP! Itt van egy. :) Még mindig a pánikrohamom ’világában’ voltam, de már csak egy kicsit.
Niall leült mellém.
Piros az arcod. Minden rendben? – kérdezte Niall aggódva.
Hát nem egészen. – mondtam.
Miért mi a baj? – Niall.
Tudod még mindig nem gyógyultam ki ebből a pánikrohamból. – én.
5 éve vagy a pánikroham ’világában’? – kérdezte ledöbbenve.
Aha. – én.
Jó erős csaj vagy. – mondta mosolyogva.
Köszi. Már sokan mondták. De lehet, hogy örökre ilyen erős csajnak kell lennem – én.
Beállt a csönd. Majd Niall törte meg.
Gyere, bemegyünk a fiúkhoz és bemutatlak nekik. Oké? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.
Oké, benne vagyok. – mondtam mosolyogva.
Na, akkor gyere. De ha elindulunk, akkor fogd meg a kezem, mert itt hamar elveszel, amilyennek én, ismerlek. – mondta mosolyogva.
Oké. – én
Felálltunk majd elindultunk az öltözőjük felé. (…)