Puszi: Vivii !! ''
Reggel a telefonom pittyegésére keltem fel, ami azt jelenti SMS-em jött. De hát ilyenkor? Felültem az ágyamon és elvettem telómat az éjeliszekrényről.
2 SMS-em jött. – mondtam magamba.
De még is kitől? – tettem fel magamnak a kérdést.
Az első SMS Lindseytől jött:
Szia Vanessa!
Bocsi, hogy az SMS-mel zavarom meg az alvásod. Csak azért írtam neked, mert Abbyvel elmentünk vásárolni, mert nincs itthon semmi kaja. Sietünk.
Puszi: Lindsey és Abby.
A másik SMS pedig Logan-töl jött:
Szia, ego!
Bocsi, hogy tegnap nem voltam fent facebook-on. Tegnap sokat kellett nekem is meg anyának is dolgozni. Hogy vagy? Lányok? Mit csináltok ma? Na, én megyek, mert mennem kell a munkába. Majd még lehet, hogy írok vagy felhívlak, de lehet, hogy majd csak neten tudunk beszélni. Megnyugtatlak anyunak nincs semmi baja, mindannyian jól vagyunk az egész család jól van. ;) Vigyázz magadra húgi és jó legyél. És ne aludjál olyan sokáig, mint itthon. :))♥
Puszi: Logan.
Elolvastam mind a két SMS-t. Logan SMS-re válaszoltam. Meg mondtam neki, hogy ne hívjon ma fel, mert koncertre megyünk stb…
Hát ez remek. Most egyedül maradtam. – sóhajtottam fel.
Kikeltem a puha, meleg ágyikómból és elmentem lezuhanyozni, majd felöltöztem. (fehér vászon rövidnadrág, kék trikó, fehér tornacipő). A hajamat copfba fogtam és már kész is voltam. Sminkelni most nem sminkeltem ki magam, mert én nem vagyok olyan típus, aki minden egyes eseménykor kisminkeli magát. Ha esetleg ki is sminkelem magam akkor is csak a natúr sminkel. :)) Ami után készen lettem lementem a konyhába, kávét csinálni magamnak. Amikor készen lett a kávé kimentem a kávés bögrémmel a teraszra. Olyan jó idő volt, amit én egy kicsit furcsálltam hisz Londonban vagyunk és itt általában mindig rossz idő van. Nem?? Arra lettem figyelmes, hogy valaki csönget.
Megyek!- kiabáltam a bejárati ajtó felé.
Gyorsan oda szaladtam és kinyitottam az ajtót.
Jaj hát sziasztok. – köszöntem Lisnek és Davidnek.
Szia. Többiek? . kérdezte Lis belépve az ajtón.
Ja, hát ők elmentek vásárolni itthonra. – zártam be az ajtót.
Kértek kávét? Most lett kész. – kínáltam meg őket.
Igen kérünk. – David.
Gyertek be a konyhába. – mondtam nekik.
Ők bele egyeztek és követtek engem a konyháig. Ők leültek az asztalhoz én meg a konyha pult mögött csináltam a kávéjukat.
Tessék. – raktam Lis elé a kávét.
Ez pedig tied. – nyújtottam David-nek a kávét.
Leültem hozzájuk az asztalhoz és beszélgetni kezdtünk.
Hallom mentek a koncertre. – mosolygott Lis.
Igen megyünk. – mondtam a számat húzva.
Mi az nem is örülsz neki? – tette fel a kérdést David.
De örülök nagyon is örülök neki csak…- de itt meg akadtam.
Csak nem szeretnél vele találkozni. Igaz? – Lis.
Hát igen Lis is tudja a Niallös dolgot.
A kérdésére csak bólintani tudtam.
Nyugi, nem lesz semmi baj. Hidd el. – nyugtatott Lis.
Komolyan mondom, olyan vagy, mint a húgod. – mondtam nevetve.
Hát a húgom. Tőlem örökölte. – nevetett Lis.
Csak tudod, én attól félek, hogy ha megszólít és beszélni akar velem, akkor én olyankor stresszbe kerülök, és ha nagyobb stresszbe kerülök a kelleténél, akkor rám jön a pánik roham, amit te is tudsz, hogy mit hoz ki belőlem. – magyaráztam.
Igen tudom. – mondta Lis.
Hordasz magaddal gyógyszert? – Lis.
Igen hordok. Mindig van nálam. – én.
Rendben. – Lis.
Na, csajok én megyek dolgozni. Köszönöm a kávét Vanessa, finom volt. – állt fel David az asztaltól.
Oké szívem, szia. – köszönt el Lis.
Szia, David. – köszöntem én is.
David kiment az ajtón, mi pedig kettesben maradtunk Lissel.
Na, és mit fogsz felvenni? – kérdezte Lis.
Nem tudom, még mit veszek fel. – én.
Na, akkor gyere, mutasd meg azokat a ruhákat, amiket tegnap vettél és akkor válogatunk. Oké? – Lis.
Oké.- én.
Felmentünk a szobámba és elővettem az új cuccokat. Én leültem a bab zsák fotelembe, Lis pedig az ágyon ülve válogatott a ruháim között.
Á. Meg van! – kiáltott fel.
Na, muti. – én.
Ez az. – mutatott az ágyon lévő összeállításra.
Az ágyon egy krém színű hosszú csönadrág, egy fehér topp, és egy világos barna mellény hevert.
Azta. Ez tök jó. – dicsértem az összeállítást.
Köszi. – Lis.
Már csak a cipőt kell, meg hogy milyen legyen a hajad és milyen smink legyen rajtad. – mondta Lis.
Hol vannak a cipőid Vanessa? – kérdezte kutatva a gardróbomban.
Ott van legalul. – mutattam az alsó polcra.
Meg van? – én.
Aha. – Lis.
Lis elő kapott egy krém színű converse torna cipőt.
Na, ez megfelel? – kérdezte.
Tökéletesen. – én.
Mi lenne, ha mondjuk, a hajad csak ki lenne vasalva haj vasalóval?- Lis.
Rendben. – én.
Akkor ez is meg van. Már csak a smink kell. – Lis.
Hát nem azért, de én maradok az én natúr sminkemnél. – mondtam Lis-nek.
Hát oké, a te döntésed. – mondta.
Na, akkor ezt én itt hagyom az ágyadon és akkor már csak fel kell venned. – Lis.
Oké Lis. Még egyszer, köszi. – köszöntem meg segítségét.
Neked bármikor. – mondta mosolyogva.
Lementünk a nappaliba és mivel unatkoztunk ezért XBOX-ni kezdtünk. Kb. 1óra múlva megjelentek a lányok. Kipakolták a kajákat, majd ők is leültek hozzánk játszani. Sokáig játszottunk. Nagyon sokáig. Ránéztem az órára és 18:32-öt mutatott.
Lindsey? – én.
Igen? – Lindsey.
A koncert mikor kezdődik? – én.
8-kor. Miért? – Lindsey.
Mert most fél 7 van. És amire megmossuk a hajunkat meg elkészülődünk karácsony. – magyaráztam.
Tényleg. Akkor készülődjünk csajok. – kiáltott Lindsey.
Lis kikapcsolta a játékot és jött segíteni nekünk. Én hamar készen lettem, megmostam a hajam, fel vettem a kikészített ruhát a cípővel és a kiegészítőkkel együtt, majd kivasaltam a hajam és a megszokott natúr sminkemet kentem magamra (alapozó, szempilla spirál, szem ceruza, halvány rózsaszín szemhéj festék és száj fény). Megnéztem magam a tükörben és nem tudom miért, de kiszúrta a szememet a szívecskés nyaklánc. ( ezt a szívecskés nyakláncot Nialltől kaptam a barátság évfordulónkra mikor még 7. osztályba jártunk. A fél szívecskét nyakláncra fűzte, a másik a felét pedig megcsináltatta magának kulcs tartónak. Ami nálam van az a szívnek a jobb fele, a bal pedig Niallnél van. Ha össze illeszted a szívnek a két részét akkor kijön a BFF rövidítés. Dió héjban ennyi) Elgondolkodtam, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki benyit a szobába.
Gyere Vanessa. Már mindenki rád vár. – Lis.
Megyek. – én.
Magamra raktam a táskám és indultam is lefele.
Lindsey-n: fehér csönadrág, virágmintás trikó és virágmintás balerina cipő.
Abby-n: farmer csönarág, piros kockás rövid ujjú ing és piros converse torna cipő.
Na, mehetünk? – kérdezte Abby.
Mehetünk. – én.
Kiléptünk a házból, mi a kocsim felé mentünk Lis pedig az ö kocsija felé. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Nagy volt a forgalom. Kb. 7 órakor indultunk el és már fél 8 van.
Áh, le fogjuk késni. – idegeskedett Lindsey.
Nyugi. Már itt vagyunk a stadion előtt csak parkoló helyet kell keresni. – nyugtattam Lindsey-t.
Lefordultam a stadion parkolójába és keresésbe kezdtünk.
Nézd, ott egy hely. – mutatott Abby az egyik szabad helyre.
Gyorsan beálltam és kiszálltunk a kocsiból majd indultunk a stadion bejárata felé. Oda értünk a bejárathoz oda adtuk a jegyeinket, majd beengedtek minket. Mi pont középen voltunk. Lindsey szó szerint ugrált közöttünk.
Hallod Lindsey. Nyugodj le. – Abby.
De annyira izgulok. Még soha nem voltam 1D koncerten. – Lindsey.
Pár perccel később megtelt a stadion directionerekkel. Alig bírtunk mozogni.
Azta, jó sokan vannak. – nevetett Abby.
Khm.. nem vannak, vagyunk. – javította ki Lindsey.
Elkezdődött a visszaszámlálás 10-töl.
Mindenki számolt vissza fele: 10..9..8..7..6..5..4..3..2..1..0!!!
Ekkor beugrottak a színpadra a fiúk és mindenki nagy sikításba kezdett. A One Thing-el kezdték a koncertet, mindenki énekelte velük együtt, aztán egy lassabb szám jött a More than this, ott szó szerint mindenki sírt, majd a Moment, Everything about you, Another wolrd, Gotta be you és még a többi. :) A végén megszólalt az egyik kedvenc számom tőlük a WMYB. Elkezdődött a dal, de az éneklés előtt még Niall beleszólt a mikrofonba:
Ezt a számot a legjobb lány barátomnak küldöm, aki egész végig támogatott és
mellettem állt. Nagyon köszönök neked mindent Victoria. -Niall.
Az utolsó
mondat hallatán a szemeim kikerekedtek és teljesen lefagytam, majd egy kövér
könnycsepp futott végig az arcomon. Abby rám nézed, majd szorosan megölelt
Lindseyvel együtt. Elkezdték énekelni a fiúk. A rajongók is besegítettek.
Mindenki ugrált és énekelt körülöttem csak én nem. Én egy helybe álltam és
közbe le voltam merevedve, a mondtatok hallatán és közben a fiúkat néztem.
Amikor Zaynre pillantottam, nem tudom miért, de ö is rám nézett és mosolyogni
kezdett. Én is elmosolyodtam, erre pedig bólintott egyet. Nem tudom miért, de bólintott. :) Én utána elkaptam a fejem és Abby-re néztem, aki egyből
elmosolyodott. Amikor vége lett a koncertnek, mindenki a kijárat felé indult. A
lányok a rendes kijárat felé mentek én pedig a hátsó kijáraton mentem. Amikor a
hátsó kijárat folyosóján voltam, észrevettem, hogy ez a VIP részleg. Amikor ott
mentem a folyosón közben turkáltam a táskámban és kerestem a kocsi kulcsot, de
mivel tudtam, hogy menés közben nehezebb keresni, ezért megálltam és leültem a
folyosón lévő padra. Kipakoltam a táskám, de sehol sem találtam a kulcsot.
Ekkor kaptam egy SMS-t Abby-töl,hogy kicsórta a kulcsot a táskámból, mert
Lindsey rosszul lett és mivel nem tudtak engem megvárni ezért haza mentek. Az
ideg baj elkapott szó szerint. Mi van, ha lesz valami bajuk, Abby nem tud vezetni, ráadásul nincs is jogsija. Mi lesz, ha egy rendőr leakarja igazoltatni. Aj, Abby.- mondtam magamba.
Amikor felálltam a padról észrevettem, hogy a fiúk a folyosón vannak, és hogy ott van Victoria is. Victoria?! Hát igen Victoria. Fél füllel hallottam, ahogy beszélgetnek, de nem néztem rájuk.
Jaj, köszi Niall, amit mondtál, te is a legjobb barátom vagy. – mondta Victoria, Niall-nek.
Láttam a szemem sarkából, ahogy megölelik egymást.
Te is nekem. – mondta Niall.
Ekkor elkapott a síró görcs, nem tudom miért, de elkapott.
Rájuk néztem és ekkor Niall tekintetével találtam szembe magam, de ö messzebb állt, mint én. Abban reménykedtem, hogy ne ismerjen fel. De sajnos felismert. Ekkor láttam, hogy ellökte magától Victoriát és oda kiáltott hozzám:
Vanessa?! -Niall. (…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése