5. Fejezet

'' Sziasztok.! Na, megérkezett az ötödik fejezet is. A hatodik fejezetet hozom, amint tudom!! Addig is jó olvasást és komizzatok!! ;):)Puszi: Vivii ♥''

Ahogy ezt kimondta az én állam leesett.

Mi?- kérdeztem meglepődtem.

De csak elméletileg. – fejezte be a mondatát.

És ki az a fiú, aki elméletileg a barátod? – kérdeztem mosolyogva.

Az a neve, hogy Niall. – mondta nevetve.

Oh. Nem is tudtam, hogy te jársz az egyik 1D-sel. – nevettem el magam.

Jaj, hát tudod, nem szeretnénk nyilvánosságra hozni. – kacsintott egyet majd nevetni kezdett.

Aj, de bolond vagy Abby. - nevettem vele.

Megettük a szendvicseket majd indultunk hazafelé. Fogtunk egy taxit és hazamentünk. Ahogy beléptünk a házba kinyúltunk a kanapén.

Azta. Ma jól kifáradtam. – szólalt meg Abby.

Nekem mondod. – én.

Na, én felmegyek, lezuhanyozok. Mindjárt jövök, oké? – mondtam Abbynek.

Oké. – Abby.

Gyorsan felszaladtam bement a szobámba beraktam az új cuccaimat a gardrób szekrénybe, kivettem a pizsimet, mivel már este volt (fekete cica nadrág, Mikey egeres hosszított trikó.) és bementem a fürdőszobába. Lezuhanyoztam majd gyorsan lementem a nappaliba Abbyhez, de Abbyt nem találtam sehol. Ekkor kiabált valaki a kertből.

Vanessa gyere, ezt meg kell nézned. – Abby.

Megyek már. – kiáltottam.

Kimentem a kertbe és azt láttam, amiről mindig is álmodtam. Egy mini Cooper kocsi, ami most krém színű volt és az ablak törlőjén pedig egy kis cetli volt.

Oda mentem a kocsi hoz és végig simítottam a kezem a kocsin, de nem tudtam, hogy ez mit keres itt.

/a kocsi/

 

Meg pillantottam egy cetlit az ablaktörlőre támasztva, oda nyúltam, elvettem és elkezdtem olvasni.

Kedves Vanessa!

Ez a kocsi, ami most itt áll a kertben ez a tiéd. Mivel tudom, hogy van jogsid és tudsz vezetni is, ezért ezt kapod tőlünk ajándékba.

Puszi: Elisabeth és David.

Na, mi van a cetlin? – érdeklődött Abby.

Ez. – én.

Oda nyomtam a kezébe a cetlit és elolvasta.

Ezt tök jó. – örvendezett Abby.

Igen, én is nagyon örülök, de nem kellett volna. – mondtam Abbynek.

De hát miért? – nézett rám Abby.

Mert…- válaszoltam kérdésére.

Ez azét jó Vanessa,mert akkor nem kell állandóan taxival menni meg jönni és ha itt elkezdjük a sulit akkor nem kell megkérni Lis-t vagy David-t, hogy vigyenek el a suliba. – sorolta.

Habár igaz. – helyeseltem.

Na, hát akkor. –Abby.

De hol van a kocsi kulcs? – érdeklődve néztem Abbyre.

Ott van az ülésen. – mutatott az ablakra tapadva.

Beültem a kocsiba és beindítottam a kocsit. Abby is beült mellém majd elvittük egy körre a kocsit. Tudom pizsiben voltam, de kit érdekel, amúgy se szálltam ki a kocsiból csak akkor, amikor már haza értünk. Letettem a kocsit a garázsnak kijelölt helyre, majd bementünk a házba. Én a tv-t néztem, míg Abby zuhanyozott.

Na, itt is vagyok. – jött le a lépcsőn Abby.

Jó gyors voltál. – mondtam Abbynek.

Tudod, hogy én gyors vagyok. Én nem vagyok olyan, mint te, hogy órákig zuhanyozol. – mondta mosolyogva.

Haha. Nagyon vicces. – mondtam flegmán.

Jól van, na. Bocsi. – Abby.

Mit nézünk? – kérdezte Abby miközben leült mellém.

Most jelenleg kapcsolgatom a tv-t. – mondtam.

Kapcsolgattam és kapcsolgattam, majd a végén felkiáltott Abby.

Várjunk csak a neten olvastam, hogy ma lesz valami díj átadó, amin a One Direction is részt vesz. – Abby.

És azt is tudod, hogy hol adják? – tettem fel kérdésem.

Üm.. Hát nem. – felelt kérdésemre.

Ekkor megcsörrent a házi telefon.

Majd én felveszem! – kiáltottam.

Oda szaladtam a telefonhoz és felvettem.

Helló, tessék? – én.

Szia Vanessa, Lis vagyok. – szólt bele a telefonba.

Óh, Lis! Szia! Miért hívtál? – tettem fel a kérdést.

Ja, csak azért hívtalak titeket, mert ép most kapcsolgattam a tv-t és az egyik adón megy az a díj átadó, amin az 1D is lesz. Tudod? – magyarázta a telefonba.

Igen tudom. Mi ép most keressük azt az adót. Meg tudod mondani hányason, van? – kérdeztem Lis-t.

Öm, igen. Egy pillanat megnézem. – majd elnémult.

Alig 1 percet vártam, mikor végre Lis megszólalt.

Na, szóval az 5-ön van. – mondta ki végül, amire mindenki várt.

Oké, köszi. – mondtam.

Szívesen, de gondolom, most biztos nézni szeretnétek, úgyhogy én megyek. –Lis.

Igen szeretnénk. – mondtam nevetve.

Na, akkor megyek, sziasztok és jó éjt lányok. – köszönt el tőlünk.

Oké, sziasztok és nektek is jó éjt. Jaj és nagyon, nagyon köszönöm az ajándékot, amit tőletek kaptam. – köszöntem el tőlük.

Nagyon szívesen. Puszi nektek. – majd letette.

Én már nem tudtam mondani neki semmit.

Na, akkor most hányasra kapcsoljam? – kérdezte izgatottan.

Az 5-re. – utasítottam.

Oké. – majd oda a kapcsolta és elkezdtük nézni.

Mivel még nem ment az 1D ezért kimentem szendvicseket csinálni, hogy legyen mit ennünk, mert az óta nem ettünk semmit, amióta a Subway-be voltunk.

Már vagy 5 perce ott ügyködtem a konyha pult fölött. Egyszer csak sikítást hallottam, utána pedig azt, hogy Abby kiabál nekem.

Vanessa gyere gyorsan! – Abby.

Ekkor futottam ki a konyhából, ahogy csak tudtam, mert azt hittem valami baj van.

Mi az? Történt valami? – kérdeztem aggódva.

Most fog fellépni az 1D! – csillant fel a szeme.

Mikor? – kérdeztem.

Most! – kiáltott fel.

Mindjárt jövök! – mondtam neki.

És hová mész? – érdeklődött.

Wc-re megyek Abby. – mondtam idegesen, mert nem szeretem, ha megkérdezik, hogy hová megyek.

Ja, jó! – mondta majd a tv-hez fordult.

Gyorsan elmentem wc-re, majd futottam is le a nappaliba. Ahogy leértem akkor jelent meg a színpadon az 1D és bele kezdtek a What Makes You Beautiful című szám éneklésébe.

Szép időzítés. – szólalt meg Abby.

Jaj, hát tudod, hogy én pontos vagyok. – mondtam.

Végig énekeltük a számot, majd elkezdődött a díj átadó.

A fiúk 3 díjat tudhattak maguknak, aminek mi nagyon örültünk. Sokáig tartott a díj átadó. Kb. 11 órakor lett vége. Azt a, ez jó hosszú volt. – mondta Abby.

Szerintem is. – helyeseltem.

Felmentünk az emeletre és mivel nem tudtunk elaludni, ezért kimentünk az emeleten lévő nagy teraszra. Olyan szépek voltak a csillagok. Ilyenkor eszembe jutott apu. (Amikor kicsi voltam és még anyuék együtt voltak akkor minden éjszaka együtt néztük a csillagokat apu, én és Logan). Ekkor kicsordult egy könnycsepp a szememből.

Mi a baj?- kérdezte Abby aggódva.

Apu. – válaszoltam egy szóval.

Jaj, ne kezdj sírni Vanessa, mert akkor én is sírok és ha én is sírok akkor annak nem lesz jó vége. – ölelt át szorosan és vígasztalt.

Én elmosolyodtam, amit mondott, mert igaz, amit mond. Van is példa rá.(pl. Amikor szakítottam a barátommal, akkor sírtam Abby előtt, aki nem nagyon bírja ha sírok. Szóval, amikor sírtam Abby előtt akkor ö is elkezdett sírni, de ö nem 1 órát sírt, mint én, ha nem 1 teljes napot.)

Na, végre mosolyogsz. Én ezt szeretem, ha legjobb barátnőm mosolyog. – mondta Abby.

Úh, fáradt vagyok. Nem haragszol, ha én most lefekszem? – kérdezte.

Nem dehogy is. Menj csak. –mondtam mosolyogva.

Oké, akkor, szia. – köszönt el tőlem egy öleléssel együtt.

Jó éjt Abby.- köszöntem el én is.

Abby bement a teraszról egyenesen a szobájába. Én még nem nagyon bírtam elaludni ezért elővettem a telefonomat és elkezdtem szörfölni a neten. :) Felmentem Facebookra ott beszéltem Logannel és Anyával is. Ami előtt kiléptem volna Facebookról még egyszer megszerettem volna köszönni a kocsit. Így úgy döntöttem, hogy kiírom az üzenő falra. 

’’ Még egyszer nagyon köszönöm az ajándékot, amit Elisabeth Johnson-tól és David Leawis-töl kaptam. Nagyon tetszik az ajándék, úgyhogy nagyon örülök neki. ;)’’

Kiléptem a  Facebookról és felmentem a twitterre. Nem voltak most olyan érdekes dolgok, mint szoktak. :)) Ezért gyorsan végig olvastam, amit írtak, majd kiléptem onnan is. Mivel már késő volt és már fáradt is voltam, ezért úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni. Bementem a szobámba, gyorsan bebújtam az ágyba és egyből elnyomott az álom. (...)  

4. Fejezet

'' Hello..!! Itt a negyedik fejezet is...!!! Remélem tetszeni fog nektek..!!;)) Puszi: Vivii ''

Na, mit csináljunk? – huppantam le a kanapéra.

Nem tudom. – mondta Abby.

Jaj, meg van! – kapta fel a fejét.

Na, és mi az? – érdeklődtem.

Amikor jöttünk a reptérről, te láttad azt a nagy plázát? – ült le mellém.

Igen, igen. Láttam. – mondtam.

Na, akkor mi lenne, ha elmennénk oda? – javasolta Abby.

Nekem oké, de mivel fogunk oda menni? – kérdeztem.

Hát taxival. – mondta.

Oké, én benne vagyok. – álltam fel a kanapáról.

Kimentem a konyhába, hogy öntök magamnak valami inni valót.

Abby! Te kérsz valami üdítőt ?? – kérdeztem kiabálva konyhából.

Tessék? Üm..igen kérek. – kiabált vissza.

De azt is mond meg nekem, hogy mit kérsz. – utasítottam.

Ásványvíz van itthon? – kiabált a nappaliból.

Asszem van! Várjál megnézem! – kiabáltam vissza.

Ümm.. van !! – én.

Oké, akkor azt kérek. És köszi! – Abby.

Kiöntöttem a pohárba a vizet, magamnak pedig a Colát és kimentem a nappaliba.

Na, tessék itt a vized. – nyújtottam Abbynek a poharat.

Köszi. – majd elvette a poharat.

Leültem mellé a kanapéra. Láttam rajta, hogy valami van.

Abby? – mondtam teljesen nyugodtan.

Hm.. – hümmögött oda egy sort.

Valami baj van? – kérdeztem aggódva.

Igen az van. Baj van. – mondtam fejét lehajtva és csak a padlót bámulta.

És mi az a baj? – kérdeztem tőle.

Azt a baj, hogy nem tom mit vegyek fel a plázába. – mondta teljesen letörve.

Hát igen. Ezt már megszokhattuk tőle..:D

Na, gyere, kiválasztunk valamit, aztán már mehetünk is. Oké? – én.

Oké!!- pattant fel a kanapéról.

Felszaladtunk az emeletre és be Abby szobájába.

Azta. A jól berendezted magadnak ezt a kiskuckót. – mondtam mosolyogva.

Jaj, köszi. – mosolyodott el.

Na, akkor most nézzük meg a ruháditad. – álltam a gardróbszekrény elé.

Körül néztem, majd aztán kiemeltem a sok ruha közül egy fehér vászon rövidnadrágot és egy krém színü toppot.

Na, tessék Abby, ezt vedd fel. – nyomtam a kezébe, majd indultam kifele.

Te hová mész?- kérdezte.

Át az én szobámba. – feleltem.

És miért? – kérdezett tovább.

Azért, mert tudod, én se szeretnék melegítőben menni egy plázába. – hangsúlyoztam ki a ’’ plázában ’’ szót.

Ja, oké. – mondta.

Én kimentem Abby szobájából és célba vettem az én szobám ajtaját. Bementem és oda álltam a gardróbszekrény elé és gondolkozóba kerültem.

Na, Vanessa és most te mit veszel fel? – mondtam magamba.

Áh, már meg is van. – kiáltottam fel.

Kivettem magamnak egy farmer rövidnadrágot és egy fehér trikót. Ép a cipőmet kötöttem, amikor Abby kiabált fel: Én már kész vagyok. Siess!

Oké!- kiabáltam le.

Gyorsan megcsináltam a hajam és egy natúr sminket kentem magamra. Gyorsba leszaladtam felkaptam a táskámat és már indultunk is. Szerencsére Lis megadta a taxi állomás telefon számát így tudtunk rendeli a ház elé egy taxit. Hamar ide ért a taxi. Beültünk, bediktáltuk a címet és elindult a kocsi. Kb. 10 perc alatt a plázához értünk. Kifizettük a taxit és bementünk a plázába.

Na, merre menjünk? – kérdeztem Abbytöl.

Hát mondjuk, menjünk arra. – mutatott jobbra.

Oké. – mondtam.

Elindultunk jobbra és szinte majdnem minden butikba bementünk, mert vagy nekem tetszett meg valami vagy Abbynek. Amikor kijöttünk az egyik butikból, Abby elkezdet bökdösni.

Vanessa, ezt nézd meg. – mutatott maga elé.

Mi az? – mondtam érdeklődve.

Oda néztem, amerre Abby mutatott és egy nagyon nagy cukor és csoki bolt állt előttem.

Uram teremtőm. – mondtam csillogó szemekkel.

Na, én tudtam, hogy ez lesz. Kár volt szólnom. – mondta Abby.

Mi az, hogy kár volt szólnod? – háborodtam fel.

Na, gyere már be velem. – néztem rá kutya szemekkel.

A-a. Én oda be nem megyek. – rázta meg a fejét.

Ajh, de légyszi. – kezdtem nyavalyogni.

Nem és kész. – mondta már idegesen.

Jól van, akkor hagyjál békén. – ezzel átváltottam ovis szintre.

Kb. várnom kellett úgy 1 percet, amikor Abby beadta a derekát.

Na, jó bemegyek. – tette magasba kezeit.

Jaj, de jó! – mondtam széle mosollyal az arcomon.

De! – szakított félbe.

Igen? – mondtam.

De, ha szólók, hogy már menjünk, akkor megyünk. Oké? – Abby.

Oké. – egyeztem bele.

Beléptünk az ’’ álom kapun ’’ és azt se tudtam merre menjek, hogy menjek a csokikhoz? Vagy menjek a cukorkákhoz? Nem tudtam dönteni és ilyenkor bepánikolok. (Ez olyan betegség nálam, ha mondjuk, nem tudok, valamiben dönteni akkor bepánikolok, és akkor lever a víz, szédülni kezdek, bevörösödök és hányingerem lesz. Van, amikor ilyen pánikrohamkor el is ájulok.) Abby egyből vágta, hogy pánikrohamom van és kihúzott a boltból, majd leültetett a padra.

Vanessa. Jól vagy? – kérdezte aggódva.

Hát egy kicsit jobban vagyok. – mondtam.

Én mondtam, hogy ne menjünk be. – Abby.

Nem Abby. Te nem azt mondtad. – kötöttem bele.

Miért akkor mit mondtam? – tette fel a kérdést.

Azt mondtad, hogy te nem jössz be. – idéztem szavait.

Jól van akkor, de inkább most ne veszekedjünk ezen, ha nem inkább menjünk enni. Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte.

Istenem Abby, te mindig csak a kajára tudsz gondolni? – mosolyodtam el.

Vanessa. Hagyjál békén. – mondta nevetve.

De amúgy oké menjünk. – majd felálltam a padról és elindultunk a kajál dák felé.

Na, Abby? Hol együnk? – kérdeztem barátnőmet.

Mit szólnál egy kis Subway-hez? – Abby.

Oké. Már úgy is olyan rég ettem Subway-t. meg azt mondják, hogy itt finomabb a Subway, mint Magyarországon. – meséltem Abbynek.

Na, jó ne mesélj, ha nem inkább együnk. – majd elment mellettem.

Hé, Abby várjál meg. – kiáltottam utána.

Oda szaladtam hozzá, majd oda mentük a pulthoz.

Sziasztok miben segíthetek? - kérdezte a kiszolgáló, aki igen helyes volt. :))

Öm. Szia, kérnénk szépen 2 sima kenyérbe tonhalat, kígyó uborkát, lila hagymát, salátát és paradicsomot. Szószként pedig majonézt kérünk. – sorolta Abby.

Én közben a srácot néztem és azt vettem észre, hogy annak a srácnak bejön a barátnőm. De erről Abbynek még ott pultnál nem meséltem. Készen lettek a szendvicsek kértünk még 2 db Colát, majd a végén kifizettük az összeget és asztalkeresésre indultunk a tálcánkkal. Találtunk egy helyett és gyorsan leültünk el ne foglalja valaki.

Hallod Abby? – én.

Nem Vanessa, nem hallom süket vagyok. – mondta ironikusan.

Jól van, na. – én.

Mit szeretnél mondani? – kérdezte karba tett kézzel.

Hallod az a srác ott a pult mögött. – kezdtem el mondandómat.

Igen. Mi van vele? Csak nem tetszik? – vonogatta szemöldökét.

Nem dehogy is. – ráztam meg a fejem.

Akkor? Te tetszel a srácnak?- kérdezte újból.

Aj, Abby. Elmondhatom, amit szeretnék? – kérdeztem.

Ja, persze bocsi. – Abby.

Na, szóval TE tetszel a SRÁCNAK. – mondtam ki végül persze a ’’te’’ és ’’srácnak’’ szót hangsúlyozva.

És akkor mi van? – vonta fel a vállát.

Mi az, hogy akkor mi van, - háborodtam fel.

Nekem már van valakim. – jelentette ki (…)

3. Fejezet

'' Megérkezett a harmadik fejezet is..!! Jó olvasást..!! Puszi: Vivii ♥''

Hello Csajok! – integetett Elisabeth.

Abby eldobta bőröndjeit és futott a nővéréhez.

ELISABEEETH!! – futva kiabált oda.

Én cipeltem utána a cuccait az enyémmel együtt. David észrevette, hogy szenvedek a bőröndökkel  és oda jött hozzám.

Szia Vanessa! – ölelt meg.

Öm.. Szia David! Rég láttalak. – viszonoztam ölelését.

Én is! Nagyot nőttél. – mondta mosolyogva.

Óh tényleg? Észre se vettem. – mondtam nevetve.

Add ide a csomagjaitokat, majd én hozom őket. – mondta kedvesen.

Jaj, köszi. – majd oda adtam cuccainkat és berakta őket a kocsi csomagtartójába.

Aztán én is oda szaladtam Elisabethhez.

Jaj, szia  Elisabeth! Olyan rég láttalak. – öleltem meg.

Én is Vanessa, én is. – szorongatott magához.

Üm..Elisabeth? – én.

Igen Vanessa? – Elisabeth.

Öm.. mindjárt megfulladok!!- mondtam Elisabethnek a levegőért kapkodva.

Jaj, bocsi! Ne haragudj. - eresztett el.

Semmi baj. – mosolyogtam rá.

Jaj, Vanessa a mosolyod semmit sem változott. – Elisabeth.

Erre én elmosolyotam.

Na, jó nem kell sztárolni egymást. – mondta Abby nevetve.

Na, gyertek, csajok szálljuk be a kocsiba, mert David már vár. – utasított minket Elisabeth.

Mi teljesítettük a kérést és beültünk a kocsiba. Ahogy beültünk, David el is indult. 2-3 percig nagy csönd volt a kocsiban. A rádió halkan szólt és csak az üveg túloldalán lévő kocsik elsuhanó hangját lehetett hallani. Abby nézelődött, el volt merűlve valamiben. :)) Egyszer csak Elisabeth (Lis) megtörte a csendet.

Na, és milyen volt ide jövet? – kérdezte Lis.

Abby nem válaszolt, ezért én válaszoltam.

Hogy milyen volt az ide jövet?! Hát megmondom öszintén unalmas! – mondtam nevetve.

Mikor indultatok? – Lis.

Hát az otthon idő szerint am.. azt hiszem 12 órakor indult a gépünk. – Én.

Akkor kerek 3-om órát ültetek a gépen. Ha jól számolom..- Lis.

Igen jól számolod!- mondtam mosolyogva.

Anyukád hogy van ?? – Lis.

Köszönöm jól van. – én.

Logan?- Lis.

Ki az a Logan? – mondtam értetlenkedve.

Jaaa, hogy te arra bunkó srácról beszélsz.!- én.

Aki a bátyád! – mondta , miközben kihangsúlyozta a ’’ bátyád ’’ szót.

Köszi, ö is jól van. – én.

Abby, anyuékkal mi van? – Lis.

Abby csak bámult.

Abby! – kiabált rá Lis.

Jaj, igen. Vagy is mi?! Mi volt a kérdés? – mondta Abby értetlenkedve.

Azt kérdeztem, hogy anyuékkal mizu? – ismételte meg a kérdést Lis.

Jaaa. Jól vannak, köszi. Azt mondják, hogy nagyon hiányzol nekik.

Amm. Lis? – én.

Igen? – fordult hátra.

Nem azt mondtad nekem, hogy közel laktok a reptérhez? – néztem rá ijedten.

De! – helyeselte Lis.

Akkor miért vagyunk még mindig a kocsiban? – kérdeztem tovább.

De tényleg már vagy 5 perce megyünk. – szólalt meg Abby.

Mert nem hozzánk megyünk. – szólalt meg Lis.

Ha nem? – Én és Abby.

Most hozzátok megyünk. – szólalt meg David.

Mi Abbyvel egymásra néztünk, majd szintén egyszerre szólaltunk meg.

HOZZÁNK?! – én, Abby.

Igen hozzátok. – mosolyodott el Lis.

Ajh Lis mond már el nekik. – mondta David Lisnek.

Na, jó elmondom. – adta meg magát Lis.

Szóval. Mivel David ingatlan szakértő ként dolgozik a család cégjénél, ezért kitaláltuk azt, hogy keresünk nektek az ingatlanok közül egy házat, egy kertes házat, hogy ne kelljen velünk laknotok. – magyarázta nekünk Lis.

Áhh..értem!! – szólaltam meg.

Én is!- mondta utánam Abby.

A beszélgetésünk után kb. 2 percre rá oda is értünk a házhoz.

A ház nagyon szép helyen volt. Hasonlított az otthoni kertvároshoz. De nem csak környék, maga a ház is gyönyörü volt. Mi a lányokkal kiszálltunk a kocsiból. Lis segített Davidnek kiszedni a csomagjainkat, majd lerakták mellénk cuccokat. Mi csak álltunk a ház elött és csak néztük.

Na, tetszik? – kérdezte mosolyogva Lis.

Nem is kicsit.. - mondta Abby

..Ha nem nagyon. – fejeztem be a mondatát Abbynek.

Abby rám nézett és bólogatni kezdett, hogy igazam van.

Na, tessék itt a lakáskulcs. Itt az egyik. – nyomta a kezembe a lakáskulcsot.

Ez pedig a másik, mert másoltattam kulcsot, hogy kettő legyen. – nyomta Abby kezébe a kulcsot.

Abby rám nézett majd mosolyogni kezdett és eltünt.

Csak annyit láttam, hogy fut a bejárati ajtó felé.

Hé! Várj meg!! – kiabáltam utána.

Abby kinyitotta a bejárati ajtót és beléptünk a házba. Azt hiszem, hogy álmodok. De szentem nem csak én, ha nem Abby is. :)) Hamar körbe jártuk a házat. A ház 1 emeletes volt. A földszinten volt a konyha, a nappali és volt lent is egy vendég szoba. Az emeleten sok szoba volt. Össze se tudnám számolni mennyi. :)) Az emeleten egy nagy folyosó futott végig, ahonnan a szobák ajtajai nyíltak. A folyosó elején volt a fürdőszoba, a folyosó végén pedig nyílt egy nagy kétszárnyas és teliüveges ajtó, ami úgymond a társalgóra nyílt vagy is a teraszra. Hamar kiválasztottam a szobámat. Pont azt a szobát választottam, ahol volt külön fürdőszoba és egy kisterasz nyílt a szoba ajtajával szemben. Abby nem tudott dönteni, de aztán nagy nehezen döntött, hogy melyik lesz a szobája. Abby szobájában szintén volt egy terasz, ami kicsit tágasabb volt az enyémnél. Gyorsan kipakoltuk a cuccainkat, amiben Lis is segített. Hamar eltelt ez az idő is. Rá néztem a telómra és már 5 óra volt.

Úr isten! 5 óra van ?! – csodálkoztam.

Azta 5 óra! Nekem csajok most mennem kell dolgozni. – mondta hadarva David. Mindenkitől elköszönt és már ment is.

Jaj, tényleg nekem is mennem kell. – mondta Lis.

És miért is ? – kérdezte Abby.

Az előbb küldött egy SMS-t a főnököm, hogy bekell mennem a munkahelyre. – magyarázta Lis.

Na. Muti csak azt az SMS-t.- Abby.

Tessék itt is van. – rakta Abby elé a telót.

Hát akkor siess Lis, mert elkésel. – Abby.

És mi lesz veletek? Mit fogtok ti csinálni? – kérdezte aggódva.

Nyugi.. el leszünk. – nyugtatta Abby.

De hogy ? – aggódott tovább Lis.

Aj..Lis! Figyelj, tudunk angolul beszélni, értünk a térképhez is. Stb…- magyaráztam Lisnek.

Hát oké. De ha van valami vagy baj van, akkor hívjatok fel. – hadarta el Lis, majd elköszönt töllünk és lelépet (…)

2. Fejezet

"Sziasztok..!! Itt a második fejezet is..!! Remélem ez is tetszeni fog..!!! Puszi: Vivii"

Én egyből felpattantam az asztaltól és kiszaladtam az előszobába.

Úr isten Abby! Jól vagy? – guggoltam le hozzá.

Au! És amúgy igen jól vagyok köszi!- mondta mosolyogva.

De te még is mi a fenét csináltál, hogy ekkorát estél?- kérdeztem röhögve.

Hát az úgy volt, hogy jöttem be az ajtón és nem vettem észre, hogy az ajtónál vannak a bőröndök és elbuktam az egyikbe, és elestem. – magyarázta, de közbe ő is röhögött.

Felsegítettem, majd ő is bejött a konyhába és leült mellém enni.

Na, mi van te két-bal kezes? Megint elestél- kérdezte nevetve Logan.

Haha… nagyon vicces. – mondta flegmán Abby.

Hát hallod az. – Logan.

Na jó most már tényleg elég legyen. –nézett anya, Loganre.

Oké. Bocsi, Abby! – szólalt meg Logan.

Semmi baj Logan. Megbocsátok. – mondta Abby röhögve.

Megreggeliztünk majd összepakoltam még a szükséges cuccokat, amik kellenek majd a reptérre, meg a repülöre. Mennyi az idö? – kérdezte Abby izgatottan.

Pont annyi, hogy el tudjatok indulni! – nézett anyu az órára.

Hát, de úgy volt, hogy te viszel ki minket a reptérre. – mondtam teljesen kétségbe esve.

Jaj, kicsim ne haragudj, de be kell mennem a munkahelyre. – anyu.

Na, de akkor kifog minket elvinni? – tette fel a kérdést Abby.

Hát én! – tette fel a kezét Logan.

Te? – mutattam rá kérdö fejjel.

Öm.. igen én. Hisz tudok vezetni. És amúgy is ráérek. Szóval indulhatunk is. – pattant fel Logan a kanapéról.

Logan kivitte a bőröndjeinket a kocsiba, mi elköszöntünk anyától és beültünk a kocsiba.

Na, indulhatunk lányok? – kérdezte Logan.

Aj Logan!! Ez nem kérdés. Még jó hogy. – mondtam nevetve.

Na, hát akkor mehetünk. – Logan.

Logan beindította a kocsit majd elindult a reptér felé.

*20 perccel késöbb*

Úr isten Vanessa! – kiabált fel Abby.

Mi van? Mi a baj?- kérdeztem tölle aggódott fejjel.

Nézd, itt vagyunk a reptérren! – mondta Abby.

És? Én úgy tudom, hogy te már voltál repülötéren és repültél is. Nem? – tettem fel kérdést.

Hát, de. – helyeselt.

Fogadjunk, izgulsz. – kérdeztem tölle halkan.

Hát, igen. – mosolyodott el.

Nyugi, nem lesz semmi baj. – nyugtattam meg.

Logan leparkolt a reptér elött és kiszedte a csomagjainkat, majd bekísért minket a reptérre. Elköszöntünk Logantöl és már ment is el. Mi leültünk az egyik padra és kb. 5 perccel késöbb megszólalt a hangosbemondó.

'A Londonba repülö utasokat kérem, szálljanak fel a repülőgépre, mert 10 perc múlva megkezdjük a felszállást.' A hang hallatán felálltunk és elindultunk a bőröndökkel. A bőröndöket felraktuk a szalagra, mi pedig felültünk a repülőre. Én az ablak mellett ültem, Abby pedig mellettem. Hamar eltelt ez a 10 perc. Egyszer csak azt vettem észre, hogy felszálltunk. Abby ijedten rám nézett egy ’’ jaj, ne most mi történt ’’ fejjel. Én egyböl gondoltam, hogy meg kell nyugtatni.

Nyugi Abby. Nem lesz semmi baj. – nyugtattam meg.

Tudom, de nagyon, nagyon izgulok. – mondta komoly fejjel.

Hidd, el én is izgulok. – én.

Mennyi idö, amíg Londonba érünk? – kérdezte Abby.

Öm.. kb. 2-3 óra. – feleltem kérdésére.

Úh. Oké. – könnyebült meg.

A többi időt zenehallgatással, olvasással és twitterezéssel töltöttük. Amikor twittereztem kiírtam valamit, hogy adjak egy kis helyzet jelentést :).

''@Vanessa_B.James: Vigyázz London, mert jövünk !!! :))''

Abby elaludt így egyedül maradtam. Gondoltam, hogy nem 2 óra alatt fogunk ide érni, ha nem legfeljebb 3 óra. Hát igazam is lett. Kerek 3 órát utaztunk.

Héj, Abby!Itt vagyunk !! – mosolyogtam rá.

Abby kinyitotta szemeit majd ő is elmosolyodott.

Úr isten Vanessa! Ezt el sem hiszem, itt vagyunk Londonban. Érted? Londonban! – mondta elég hangosan.

Értem, értem. De Abby kérlek ne kiabálj, mert a repülőn mindenki minket néz. – mondtam suttogva és közbe körül néztem.

Hupsz !!! – mondta halkan.

Semmi baj Abby. – én.

Ahogy leszállt a repülő utána mi is leszálltunk a repülőről, majd oda sétáltunk a szalaghoz. Levettük a bőröndöket és keresni kezdtük Elisabeth-et.

(Elisabeth T. Johnson, Abby növére, aki már rég óta kint él Londonban barátjával, Daviddel Leawissel. Elisabeth egy reklám társaságnál dolgozik, David pedig a családi cégnél dolgozik mint ingatlan szakértő.)

Áh Vanessa! Nézd ott vannak!!! - kiabált nekem Abby, miközben mutatott egy szőke hajú csajra.(...)