14. Fejezet

''Sziasztok!! Meg is hoztam a következő fejezetet!!! Remélem tetszeni fog! :)) Jó olvasást nektek és komizzatok pls.!!! ;))♥ Puszi: Vivii''
U.í.: Ha, helyesírási hibát találtok benne, akkor bocsi!!! :)♥ Xx

 

 

Elővettem a telefont és reflex szerűen felvettem.

*Telefon beszélgetés*
-Háló, tessék! – szóltam a telefonba.
-Szia, Vanessza! Lis vagyok. – Lis.
-Jaj, szia. Mondjad csak! – én.
-Jaj, csak azért hívtalak, mert nem tudtam mi van veletek. – Lis.
-Miért? – érdeklődtem.
-Azért, mert hívtalak titeket az otthonin, de nem vettétek fel. – mesélte.
-Jaj, értem. – én.
-És hol vagytok? – Lis.
-Niallékkel. – mondtam mosolyogva, de ezt ö nem látta.
-Niallékkel?! – Lis.
-Igen. Na,  figyu majd holnap elmesélek mindent. Oké? – én.
-Jó, jó. Nem zavarok. Szia Vanessza és vigyázz a csajokra. – Lis.
-Oké, rendben. Szia. – én.
-Szia. – mondta Lis majd letette a telefont.


Mivel nem nagyon tudtam csinálni semmit, ezért a kezembe maradt a telefon és játszani kezdtem rajta, de aztán azt is meguntam, így a régi (gyerek kori) képeket nézegettem a telefonban. Egyszer csak valaki megszólalt mellettem.
-De aranyos. – Zayn.
Kérdő fejjel rá néztem, mert nem tudtam mire mondja.
-A kép. Nagyon aranyos. – mondta.
-Jaaa. – mondtam majd rá néztem a telomban lévő képre.
–Hát igen az. – mondtam nevetve miközben eszembe jutottak azok az emlékek, amik a hozz a képhez füzödnek.
-Kik vannak a képen? – kérdezte Zayn.
-Hát ez én vagyok, a jobb oldalamon lévő fiú a bátyám, a bal oldalamon lévőn fiú pedig Niall. – mondtam.
-Úr isten. Ez itt Niall? – kérdezte röhögve.
-Igen. Ö az, de légyszi ne mond meg neki, hogy megmutattam. Oké? – én.
-Jó, rendben. De a fiúknak megmutathatom? – Zayn.
-Nem, nem mutathatod meg. – jelentettem ki.
-Jó, jó. Oké. – Zayn.
-És az a két fiú a bátyád mellett? – kérdezte.
-Ök a bátyám haverjai. – feleltem.
-Értem. És ez a kép mikor készült? – Zayn.
-Hát…nem is tudom. Asszem 6.-osak lehettünk. – feleltem.
-Jó kép. Nekem tetszik. Vannak még gyerek kori képeid a telefonodon? – Zayn.
-Persze. Van kedved megnézni velem? – kérdeztem.
-Hát, ha megengeded? – Zayn.
Erre nem válaszoltam semmit csak elő kerestem azt a mappát, amiben a gyerek kori képeim vannak majd Zayn elé raktam a telot, de úgy hogy persze én is lássam. Mindegyiket megmutattam neki és elmeséltem neki a hozzá füzö történetet. Amin sokszor nevettünk, de nem csak azokon a vicces történeteken, ha nem azokon is,hogy amikor mi nevettünk egy történeten, hogy akkor milyen fejet vágtak a többiek. Nagy nehezen oda értünk a mekihez és hálát adtam az istennek, hogy elállt az eső is.
-Ez az. – kiáltotta Niall majd kipattant a taxiból és futott a meki felé.
Mindenki kiszállt a taxiból, majd oda mentünk a mekihez.
-Na, mi van? Miért nem megyünk be? – kérdezte Abby.
-Erre Niall rá mutatott a táblára, ami az volt, hogy ünnep nap miatt ZÁRVA.
De milyen ünnep nap van? o.O
-Áááh, ezt a zárva szót nagyon nem bírom. Főleg akkor nem, ha kajáldáról vagy egyéb gyorséttermekről van szó. – mondta idegesen Niall.
-Akkor most mit csináljunk? – kérdezte Lindsey.
-Menjünk a Burger King-be! – kiáltott fel Abby.
-Látszik, hogy szőke barátnőd van. – nézett rám Harry.
-Hé vigyázz a szádra Harry. Attól függően, hogy szőke vagyok lehetek okos. – mondta

Abby.

-Jól van, bocsi. – Harry.
-De amúgy miért nem tudunk menni a Burgerbe? – Abby.
-Júj, Abby. Azért nem tudunk menni a Burgerbe, mert ünnep napokon minden szar zárva van. Érted? ZÁRVA. – magyarázta Niall.
-Jaaaaaa, értem már. – Abby.
-Végre, hogy le esett szöszi. – Niall.
-Khm…- Abby.
-Na, de akkor most hol eszünk? – Liam.
-Na, mi van  Liam? Csak nem éhes lettél? – Niall.
-Hát..de. Nagyon is. – Liam.
-Van egy ötletem. – szólaltam meg, amire szó szerit mindenki felfigyelt.
-Mi lenne, ha hazza mennénk vagy is hozzánk és főznék valamit? – mondtam a remek ötletem.
-Ez csodálatos ötlet Mss. James. – kiáltotta Niall miközben tapsolt hozzá.
-Ez egy remek ötlet. – Harry.
-Igen. Nekem is tetszik. – Zayn.
-Dettóó. – Louis.
-Ja. Amúgy is kíváncsi vagyok milyen a főztöd. – Liam.
-Óh, tényleg? – én.
-Igen. – Liam.
-Akkor irány haza. Vagy is hozzánk! – kiáltottam fel.
Még az volt a szerencsénk, hogy hamar ide ért a megrendelt taxi. Gyorsan beültünk a taxiba majd bediktáltam a címünket. Szerencsére nem volt olyan nagy dugó, mint ide jövet ezért hamar haza értünk. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és futottam az ajtóhoz, hogy kinyissam. Kinyitottam az  ajtót és nyitva is hagytam, hogy a többiek is betudjanak jönni. Én beszaladtam a nappaliba ledobtam a táskámat és átszaladtam a konyhába. Gyorsan elkészítettem a fejembe a menüt majd elővettem a hozzá valókat és elkezdtem VOLNA főzni, de utána rájöttem, hogy jobb lenne, ha át öltöznék, mert ha nem akkor megfázok. Így beszaladtam a nappaliba ahol már a többiek ültek és tv-tek.
-Látom, el vagytok. – én.
-Ja, ja. – Abby.
-Mikor lesz kész a kaja? – Niall.
-Niall könyörgöm, NE sürgess, mert nem szeretem. – én.
Felszaladtam a lépcsőn egyesen be a szobámba és felvettem az itthoni cuccomat, ami egy melegítő alsóból és egy fehér Miney egeres pólóból állt. Össze fogtam hajam majd lesiettem a konyhába és neki fogtam a főzésnek. Kb. 1 óra alatt kész lett a ’’vacsi’’.
-Srácok. Kész! – kiáltottam a konyhából.
Ahogy kimondtam Niall már ott is termet az asztalnál és evett.
-Úr isten, de gyors vagy Niall. – mondtam nevetve.
-Tudom. – mondta Niall.
A többiek is kijöttek a konyhába majd leültünk és vacsizni kezdtünk. Szerencsére mindenkinek ízlett a kaja. Kicsit fura volt, hogy ilyen későn vacsoráztunk, de hát ha egyszer az ember éhes?..
-Ú, de késő van. – nézett az órára Liam.
-Hát, az. Szentem menjünk srácok. – Harry.
-Jaj, ne már.  – Louis.
-Ne menjünk. – Niall.
-Én maradni szeretnék. – Harry, Zayn.
-Komolyan mondom olyanok vagytok mint a gyerekek. – Liam.
-Maradjatok itt. – én.
-Maradjunk itt?! – Niall.
-Igen. Maradjatok itt. – én.
-Akkor maradjunk itt. – Louis.
-Maradjunk itt ? – Harry.
-Ja. Maradjunk itt. – Zayn.
-Persze. Maradjatok itt. – én.
-Igeeen. Maradjatok itt. – Lindsey.
-Maradjanak itt? – Abby.
-Igen. Maradjanak itt. – én.
-Na, jó most már elég lesz. Itt maradunk. – Liam.
-Itt marad…..- folytatta volna Louis ezt a kis ’’játékot’’.
-Kuss Louis. – Liam.
-Oké, fater.- Louis.
-De hol fogunk aludni? – Niall.
-Hát figyu sok szoba van. – én.
-Van itt lent egy vendég szoba. – mutattam a szoba ajtajára.
-Oké, akkor azt mi lestoppoltuk Hazzaval. – kiáltott fel Louis.
-Oké. Akkor még van fent szoba. – mondtam majd legyintettem egyet, hogy kövessenek a fiúk.
-Na, itt az első üres szoba. – mondtam majd kinyitottam az ajtót.
-Itt elférünk hárman? – kérdezte Zayn.
-Hát..nem igazán. – Liam.
-Akkor valakinek egyedül kell aludnia. – Niall.
-Oké. Akkor én alszok egyedül. – Zayn.
-És miért is? – Liam.
-Azért mert hangosan horkolok és azt ti nem birjátok. – Zayn.
-Igaz, igaz. – Niall.
-Igen, ezzel én sem vitatkozok. – Liam.
-Hát rendben akkor itt Liam és Niall alszik, a mellettetek lévőben pedig Zayn fog aludni. – mondtam.
Lementünk a nappaliba és tv-ünk. Ment valami vígjáték, amin szó szerint én sírtam a nevetéstől. Mivel már nagyon késő volt és mindenki fáradt volt már ezért mindenki elment aludni. Lefekvés előtt át vettem a pizsimet és utána bebújtam az ágyamba. Nem nagyon tudtam aludni, mert egész éjszaka apa járt a fejemben, hogy vajon miért kellett lelépnie azzal a csajjal vagy növel? Jobb lehetett azzal lenni, mint anyával? Nagyon haragszom rá, mert anyát egyedül hagyta és az óta nagyon depis, ha lehet így fogalmazni. Rá néztem a telómra, ami hajnali 3-at mutatott, mivel nem nagyon tudtam aludni ezért leosontam a konyhába és csináltam magamnak kakaót majd visszamentem az emeletre és kimentem a nagy a teraszra. Leültem az egyik kettesre magamra húztam a pokrócot és iszogatni kezdtem a forró és finom kakaómat. Egyszer csak egy lágy és meleg érintést éreztem a vállamon.
-Te se tudsz aludni? – kérdezte egy hang.
Ekkor a frász jött rám. Hátra fordultam majd így szóltam:
-Úr isten Zayn. A frászt hoztad rám. – mondtam.
-Jaj, bocsi. Nem szándékos volt. – mentegetőzött.
-Semmi baj. – mondtam.
-Leülhetek? – Zayn.
-Persze. Gyere ülj ide. – mutattam a mellettem lévő helyre.
Ö bólintott egyet majd leült mellém.
-Amúgy mit is kérdeztél? – én.
-Ja, azt hogy te se tudsz aludni? – Zayn.
-Hát..nem igazán. – mondtam elkeseredve.
–De látom te se tudsz nagyon aludni. – mondtam mosolyogva.
-Hát, úgy ahogy mondod. – mondta.
-És miért nem tudsz aludni? – érdeklődtem.
-Hát..tudod nekem ez az ágy kicsit szokatlan. Én olyan típus vagyok, aki nagyon nehezen szokja meg az új helyeket. Mint pl. ezt is. – mesélte Zayn.
-Értem. –én.
-És te miért nem tudsz aludni? – Zayn.
-Hát…ez elég hosszú. Inkább hagyjuk. – mondtam szomorúan.
-Csak nincs valami baj?- kérdezte.
–Nekem elmondhatod. –mondta.
-Hát..nem is tudom, hogy ezt lehet-e bajnak nevezni. – mondtam.
-Na, mesélj. – mondta.
-Hát arról van szó, hogy a szüleim 6 éves koromban elváltak még Írországban és az óta nem láttam az apámat. – mondtam.
-Óh, értem. Ezek szerint apukád hagyott el titeket? – kérdezte.
-Hát, igen. – én.
-És azon gondolkoztam, hogy miért lépett félre. Hogy nem volt jó neki anya, vagy azzal a növel jobban érezte magát? De egyáltalán mikor volt ideje becsajozni, ha egész nap, napi 24 órán át dolgozott. – meséltem.
-Hát ezt lehet bajnak nevezni. – Zayn.
-Gondoltam. – mondtam majd lehajtottam a fejem.
-És mit gondolsz erről a dologról, hogy elhagyott titeket?- kérdezte.
-Hát legelőször nem nagyon tudtam felfogni, mivel kicsi voltam akkor, de aztán amikor 7.-es voltam akkor feltettem anyának a kérdést, hogy apa még is hol a fenébe van. Anya elmesélt mindent és az óta nagyon haragszok apára. De az a fura, hogy apu állt a legközelebb hozzám. Mindig vele voltam. Úgy ahogy anyu a bátyámmal. – meséltem a történetet.
-Értem. Köszönöm, hogy elmondtad. – Zayn.
-Én meg azt köszönöm, hogy meghallgattál. – mondtam mosolyogva, miközben kicsordult egy kövér könnycsepp a szememből.
-Jaj, ne sírj már. – mondta Zayn majd megölelt.
-Jó rendben. – mondtam szipogva és közbe nevettem.
-Hallod én téged nem értelek. – mondta Zayn.
-Miért is nem értesz? – tettem fel a kérdést.
-Azért mert sírsz és közbe nevetsz. Ezt meg hogy csinálod?- kérdezte.
-Nem tudom. Ez csak úgy jön. De ne aggódj nem te vagy az első aki feltette ezt a kérdést. – mondtam.
-Oké. – mondta.
-Mit iszol amúgy? – Zayn.
-Kakaót. Kérsz? – kérdeztem és felé nyújtottam a bögrét.
-Áááh, nem dehogy is. – tiltakozott.
-Na, igyál már belőle. – én.
-Jó, de csak azért mert nem hagysz békén. És csak megkóstolom. – mondta Zayn mosolyogva.
Oda adtam neki a bögrét, hogy kóstolja meg. Hát ezt a kóstolást nem igazán nevezném kóstolásnak, mert amikor visszaadta a bögrét üres volt.
-Látom ízlett. – mondtam mosolyogva.
-Igen. Nagyon. Csinálhatnál nekem egy bögrével. – mondta.
-Akkor le kéne menni a konyhába. – mondtam.
-Na akkor menjünk le és csinál magadnak meg nekem egy-egy bögre kakaót. – Zayn.
-Oké. Akkor menjünk le. – mondtam majd felálltunk és szép lassan leosontunk a konyhába. Felkapcsoltam konyhába lévő UV szerűségű lámpát, ami csinál egy kis fényt és gyorsan megcsináltam a kakaót. Ahogy kész lett odaadtam Zaynnek a ö kakaóját, én pedig fogtam az enyémet és felosontunk a teraszra majd vissza a helyünkre ahol ültünk.
-Várj csak. – szólalt meg Zayn.
-Mi az? – kérdeztem.
-Kell a párna? – kérdezte.
-Öm..hát, ja. – válaszoltam.
Ekkor a ’’kanapé’’ mellől elővette a kerti bútorhoz való párnákat.
-Tessék ez a tied. – adta neked az egyik a másikat pedig maga mellé rakta.
-Köszi. – én.
-Figyu, ezzel nem lehet olyat csinálni, hogy kihúzni, mint a nappalitokban lévő kanapét? – kérdezte.
-De, lehet. – mondtam majd felálltam és intettem neki, hogy ö is álljon fel. Úgy mond kihúztam a kettest, úgyhogy lehessen rajta feküdni. Nagy nehezen sikerült. Amikor készen lettem vele rá feküdtünk és újból beszélgeti kezdtünk. Zaynnel most úgy beszélgettem, mint ha 1000 éve ismerném, pedig csak tegnap találkoztunk. És ráadásul én olyan vagyok, hogy ha mondjuk megismerek valakit akkor legelőször nem nagyon engedem olyan közel magamhoz, ugye értitek? :D Na, szóval elég fura.:) sokat beszélgettünk és jobban megismertem. Azt hittem, hogy rajongóként ugyan úgy lehet tudni mindent, mint ha élőben beszélgetnél vele. De csalódtam most sokkal több mindent tudok róla. Csodálkoztam, hogy olyan sok dolgot mond el magáról, mert én úgy tudtam, hogy ö is nagyon visszahúzódó és kb. olyan lehet, mint én. Annyit beszélgettünk, hogy Zayn már bóbiskolt, úgy ahogy én is.:) De azért nyomtunk a szöveget. xD De már nem nagyon bírtuk, mert beszélgetés közben elaludtunk. (…)

 

13. Fejezet

''Sziasztok! Először is Boldog Karácsonyt Directionerek! Karácsony alkalmából dupla fejezettel jövök! ;)) Remélem örültök neki! ;)♥ Puszi: Vivii''

 

Merry Christmas Directioners!!! :)♥ Xx

Happy Birthday Louis!!! :))♥ Xx

-Na, végre, hogy itt vagytok. – mondta Niall megkönnyebbülve.
-Miért? Csak nem történt valami? – én.
-Hát, izé….. – Niall.
-Na, mondjad már. – Liam.
-Úristen, Liam. Veled meg mi történt? – kérdezte Niall röhögve.
-Hé, nem röhögni. – mutatott Liam, Niallre.
– Amúgy meg megbotlottam egy köbe futás közben és szentem London legnagyobb tócsájába estem bele. – mesélte.
-Hát ez vicces. – röhögött még mindig Niall.
-Na, jó mi az a probléma? – tereltem a témát egy lényegesebb témára.
-Honnan tudod? – Niall.
-Jaj, mert tudom. Na, mi van? – én.
-Az van, hogy Harry veszekedik Louissal, mert Louis 2 kg répát akar venni, de Harry meg spórolni akar. Louis pedig Zaynnel veszekedik, mert neki Harry -megengedi, hogy 1 hajzselé helyett 2-öt vehet stb... – magyarázta Niall.
-És most hol vannak? – nézett körül Liam.
-Nem tom. – Niall.
Ekkor én a fiúk keresésére mentem. Nem kellett sokat keresni öket, mert Louis hangja kicsit sem volt halk. xd
Gyorsan oda futottam a zöldség részleghez és csak annyit láttam, hogy Louis fogja a nejlon zacskóban lévö répát, Zayn pedig a 2 db hajzselét, Harry pedig a két fiú között állt és veszekedtek. Én csak ott álltam tejtermékek mellett, majd nem szétfagytam a hütök között. Még jó, hogy szétfagytam, hisz az esötöl szanaszét áztam és meg se tudok száradni. Sokáig figyeltem a fiúkat, de utána már nem bírtam.
-Srácok, srácok, elég legyen már. – kiáltottam rájuk.
Ekkor mind a hárman elnémultak és rám néztek.
-Min veszekedtek? – én.
Ahogy ezt megkérdeztem egyböl mind a három elkezdte magyarázni, hogy mi van.
-Állj, állj, állj. – mondtam, de ök még mindig csak mondták és mondták.
-Srácok, mondom, hogy ÁLLJ! – kiáltottam már rájuk.
-Bocsi. – mondta halkan Louis.
-Egyszerre csak egy mondja. – én.
-Akkor kezdem én. – Louis.
-Redben. Mondjad. – én.
-Szóval, úgy beszéltük meg hogy annyi répát vehetek amennyit szeretnék, és én úgy döntöttem, hogy 2 kg répát veszek. De Harry meg nem engedi, mert….- Louis.
-Mert szeretnék spórolni. Így én azt mondtam Louisnak, hogy ne 2 kg répát, hanem csak 1 kg répát vegyen. – Harry.
-Igen, de bezzeg Zaynnek megengedi, hogy 1 hajzselé helyett, két hajzselét vegyen. És ráadásul csak arról volt szó, hogy csak répát fogunk venni. – Louis.
-Hé, ember! Én nem tehetek róla, hogy én vehet magamnak 2 db hajzselét, egy helyett. – Zayn.
Ekkor megérkezett Abby és Lindsey is.
-Itt meg mi folyik? – Lindsey.
-Az hogy Louis….- kezdtem bele.
- ..hogy 1 hajzselé helyett, 2-öt vegyen. – magyaráztam a lányoknak.
-Úristen. – Abby.
-Na, figyu. Mi lenne, ha Louis megvenné magának a 2 kg répát, Zayn pedig a 2 db hajzselét és már mehetnénk végre enni. Na? – én.
-Rendben. – mondták egyszerre a fiúk.
Megvették a répát meg a hajzselét és utána már szerettünk volna távozni, de nem tudtunk kimenni az utcára. Vagy is ki tudtunk volna menni, de nem mentünk, -mert különben eláztunk volna. :D Így jött egy remek ötletem, hogy hívjunk taxit. Felhívtam a taxi állomást és szerencsére lehetett olyan taxit rendelni, ami 7 személyes. 10 percre rá a bolt elött állt a taxi. Mi kirohantunk a boltból és egyenesen a kocsifelé rohantunk, ahogy csak tudtunk. Mindenki beszállt majd bediktáltam az egyik Mc’donalds helyét és már el is indult a kocsi. Hát az úton nem csalódtam. Itt is úgy van, mint Magyarországon. Ha esik az esö akkor tök mindegy hol vagy az úton egyböl dugó alakul ki az utakon, még este is.
-Hát most sokáig leszünk az úton. Remélem nem baj? – kérdezte a soför.
-Nem dehogy is. – Abby.
Mindenki csönd be volt és csak bámultunk kifelé az ablakon. Már mindenki fáradt volt. Az úton Harry, Lindsey és Abby is bealudtak. Hát nem csodálom.
-Ajh, de éhes vagyok gyerekek. – nyavalygott Niall.
-Nekem mondod?! – háborodtam fel.
-Louis, te még fent vagy? – Niall.
-Aha. Te? – Louis.
-Ez értelmes kérdés volt. – mondtam nevetve.
-Jé, na nem mondod? – Louis.
-Kb. mikor érünk oda?- kérdeztem a sofört.
-Kb. 2 óra. – mondta.
-Úristen. 2 óra. Hát én addig éhen halok. – mondtam magamba.
Niall és Liam egymás mellett ültek és közben kockultak, úgy ahogy a mellettem ülö Zayn is azt tette.
Én is jól elvoltam. A fejemet neki döntöttem az autó ablakának és néztem, ahogy az esö cseppek találkoznak egymással és gyorsan végig futnak az üvegen. Közben gondolkoztam a családról is, vajon hogy vannak? Anyu, Logan, mamámék, uncsitesóim stb… és azon is gondolkodtam, hogy vajon Apuval mi lehet, hisz már nagyon rég nem láttam és hát hogy megmondjam öszintén hiányzik. Kiskoromban mindig vele töltöttem minden idömet, úgy ahogy Anyu, Logannel. De hát ki tudja? Lehet, hogy már el is felejtett minket. Ekkor a telefonom csörgése zavarta meg a gondolkozásom. (…)

 

Figyelem.!!! :)

''Sziasztok! A következő fejezetről lenne szó! Elnézést, hogy most nem azzal jöttem, de hát megint a suli meg ilyesmi..gondolom értitek. Szóval a következő fejezettel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy SIETEK vele, ahogy csak tudok! Ígérem! ;))♥ Puszi: Vivii''

12. Fejezet

''Sziasztok! Meghoztam a 12. fejezetet! Siettem vele ahogy csak tudtam..!!!:) A komit pedig köszönöm! ;)♥ Jó olvasást és komizzatok..!!! ;)) :))♥ Puszi: Vivii''
''U.í.: A helyesírási hibákért bocsánat mindenkitől.!! :)''

 

Boldog Mikulást, Directionerek..!!! :DD♥ Xx

Kutattam és kutattam, de sehol se találtam a kulcsot.

-Mit keresel? – kérdezték a fiúk.

-A ház kulcsát! – mondtam idegesen.

-Jól van, nyugi. – Niall.

-Jaj, bocsi. Ne haragudjatok csak ideges lettem. – kértem bocsánatot a fiúktól.

-Semmi baj. – mondták egyszerre.

2 percre rá eszembe jutott, hogy amikor mentünk a lányokkal a koncertre akkor csak Abby vitt magával lakás kulcsot és ezért nincs nálam lakás kulcs.

-Hogy én mekkora hülye vagyok! – kiáltottam fel és közben bepötyögtem a telefonomba Lindsey tel.számát.

A fiúk meg elég hülye fejet vágtak, amin én elmosolyodtam.J

A telefont a fülemhez raktam és azon reménykedtem, hogy Abby vagy Lindsey itthon van.

Kicsöngött. Majd felvették.

*Telefon beszélgetés*

-Szia! Vanessza vagyok! – én.

-Hello Vani! – üdvözölt Lindsey.

-Figyu, te itthon vagy? – kérdeztem reménykedve.

-Am. Nem. Nem vagyok otthon. Miért? – Lindsey.

-Ajh, a francba. – mondtam.

-De miért?- kiáltott a telefonba.

-Azért, mert itt állok a fiúkkal a bejárati ajtó elött és nincs nálam lakás kulcs, mert a koncertre, amikor mentünk csak Abby vitt magával kulcsot. – magyaráztam.

-És Abby nincs otthon? – kérdezte.

-Nem tudom. Téged hívtalak fel először. – mondtam.

-Értem. Hát akkor szentem hívd fel, mert én kb. 6 órakor érek haza. – Lindsey.

-Oké felhívom, de miért 6-kor ? – érdeklődtem.

-Azért mert dolgozom. Tudod Nando’s. – magyarázta Lindsey.

-Jaaaj, tényleg. – én.

-Na, figyu. Én lépek, mert jött egy vendég. – hadarta el.

-Oké. Na, szia! – én.

-Szia Vani. – mondta majd letette.

Ezután Abby számát tárcsáztam.

-Kivel beszéltél? – kíváncsiskodott Niall.

-Lindeyvel, aki az egyik barátnőm és ő is ittlakik. – én.

-Értem. – Niall.

Eközben valaki felvette a telefont.

*Telefon beszélgetés*

-Hello tessék itt Abby Johnson. – szólt a telefonba Abby.

-Jó napot Mss. Johnson! Én Mss. James vagyok, és azt szeretném kérdezni magától, hogy itthon van-e? – mondtam viccelődve.

Erre Abby nevetni kezdet.

-Hölgyem, inkább tegeződjünk. Rendben? – kérdezte.

-Rendben. Akkor Abby Johnson, itthon vagy, mert ha igen akkor nyiss nekem ajtót! – mondtam kiabálva a telefonba.

-Úr isten, te itt állsz az ajtót előtt és nem is hívtál? – kérdezte.

-Ne kérdezősködj, ha nem inkább told ide a nagy hátsó feledet húgi és nyisd ki az ajtót. – én.

-Oké. – mondta és ezzel le is rakta a telefont.

1 perc múlva ki is nyílt az ajtó. Én álltam elöl a fiúk meg a hátam mögött álltak.

-Na, gyere be te bunkó. – mondta miközben a feje le volt hajtva majd amikor felhajtotta fejét, álla le esett és csillogó szemekkel nézte az 5 fiút a hátam mögött.

-Úr isten. – csak ennyit tudott mondani.

-Na, akkor ha már itt tartunk, hogy kinyitottad nekünk az ajtót akkor légy olyan szíves be is engedi

minket húgi. – én.

-Ja, persze. – mondta majd az ajtó mellé állt.

Mind a hatan bementünk az előszobába majd be a nappaliba.

-Na, gyertek, üljetek le fiúk. – mondtam nekik.

A fiúk leültek majd utánuk Abby is.

* Abby szemszöge *

Úr isten. El sem hiszem, hogy itt a One Direction. A mi házunkban. Úr isten. Amikor leültünk a kanapéra sokáig nagy volt a csend. Én néztem a fiúkat miközben az arcomon 2 méteres mosoly volt. És közben azon gondolkoztam, hogy bemutatkozzak vagy ne. Vagy is hát muszáj, lenne bemutatkoznom, mert ha nem akkor én nagyon nagy bunkó lennék. Ezért vettem a bátorságot és megszólaltam…volna. Vanessza előbb törte meg a csendet mint én.

-Ja, srácok ö itt a barátnöm. – mutatott rám Vanessza.

Ekkor a srácok felálltak majd én is.

-Sziasztok, srácok a nevem Abby Johnson. - mutatkoztam be.

-Örvendek. Az én nevem Niall Horan. – Niall.

-Én Louis Tomlinson és szeretem a répát. – Louis.

-Szia, én Harry Styles. – Hazza.

-Szia Abby, én Liam Payne. – Liam.

-Én pedig Zayn Malik. – Zayn.

-Na, akkor már meg is ismertétek egymást. – mondta Vanessza.

A bemutatkozás után leültünk vissza a kanapéra.

-Vanessza sokat mesélt rólad meg a másik barátnőtökről. – mondta nekem Niall.

-Óh. Tényleg? – én.

-Aha. – bólogatott Niall.

Olyan jó érzés volt ezt hallani, hogy a legjobb barátőm beszélt rólam, ráadásul a fiúknak.

-Akkor már mindent tudtok rólam, ugye? – kérdeztem nevetve.

-Hát, ja. – mondták egyszerre.

* Vanessza szemszöge *

Abby jól el volt a srácokkal. Na, meg én is. Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk.

-Kértek valamit inni vagy ENNI, Niall? – kérdeztem a fiúktól miközben kihangsúlyoztam az ’’ ENNI ’’ szót.

Erre a fiúk nevetni kezdtek kivéve Niall.

-Haha…nagyon vicces. – Niall.

-Most mi van? Én csak megkérdeztem, hogy kértek-e inni vagy enni. – én.

-Akkor jól van. – durcizott be Niall.

-Na, jó elég. – Liam.

-Na, akkor kértek valamit? – kérdeztem újból.

-Nem köszi. – mondták a fiúk.

-Oké. – én.

Megint beszélgetni kezdtünk.

-Khm… - köszörülte torkát Louis.

Mindenki kérdő fejjel nézett rá.

Aztán rám nézett utána pedig az előszobára majd megint rám. Komolyan mondom olyan, mint a kutyák, akik a szemükkel kommunikálnak. Louis felállt majd én is és kimentünk az előszobába.

-Mi a baj? – kérdeztem.

-Semmi. Csak kérdezni szeretnék valamit. – mondta Louis suttogva.

-És miért beszélsz suttogva? – kérdeztem tőle.

-Mert a plüss répákról van szó. – suttogta megint.

-Ja, értem. Jaj, tényleg megígértem neked, hogy ha eljöttök hozzánk, akkor kapsz tőlem egy magyar

származású répa plüsst. – jutott eszembe.

-Igen. Ezt szerettem volna megkérdezni. – magyarázta Louis.

-Na, gyere, oda adom neked. – mondtam majd megfogtam a kezét és a nappalin keresztül fel a lépcsőn, onnan pedig be szobáig húztam magam mögött.

-Na, itt vagyunk. – mondtam és becsuktam a szobám ajtaját.

-Azta mennyi plüss répád van. – mondta Louis.

-Köszi. Hát, de te sem panaszkodhatsz. – mondtam nevetve.

Erre Louis rám nézett mosolyogva majd leült az ágyamra, én pedig keresni kezdtem azt a bizonyos plüss répát, amiből nekem kettő van. Nagy nehezen megtaláltam a plüss répát.

-Na, meg is van. – mondtam majd oda mentem az ágyhoz és leültem Louis mellé.

-Tessék. Ez a tied. – mondtam majd oda nyújtottam Louishoz.

-Jaj, köszi, Vanessza. - mondta majd szorosan megölelt.

-Nagyon szívesen. – mondtam.

-Még szerencse, hogy ilyen kicsi, mert így eltudom dugni a zsebembe. – mondta nevetve Louis.

-Hát igen ez egy elég kicsi plüss répa, de elég drága is.

-Igen. Nagy szerencse. – én.

Louis körül nézett a szobámba és közbe mosolygott.

-Jó sok van belőlünk. – mondta Louis mosolyogva.

-Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlen kedve.

-Jaaa, hogy a poszterekre érted? – kérdeztem.

-Igen. – Louis.

-Azt hittem nem fogod észrevenni. – mondtam.

-Hát, de észrevettem. Miért baj? – Louis.

-Jaj, nem dehogy is. – én.

Louis felállt majd közelebről is megnézte a posztereket.

-Azta, de jó ez a kép rólam. Csináltak rólam ilyen képet? – kérdezte Louis meglepődve.

-Biztos..- én.

-Rég óta gyűjtöd a posztereket? – Louis.

Igen. – én.

-De ez még semmi.

-Miért? Van még több is? – kérdezte nevetve Louis.

-Igen. Úgy ahogy mondod. – mondtam komoly fejjel.

É-s hol van az a sok poszter? – érdeklődött Louis.

-Na, várjál. – mondtam majd felálltam az ágyról és a gardróbom felé vettem az irányt amikor oda értem, vettem egy nagy levegőt aztán pedig kinyitottam a gardróbom ajtaját.

-ATYA..ÚR..ISTEN! – Louis.

Louis olyan fejet vágott, hogy muszáj volt ezen nevetnem.

-Na? – én.

-Hallod Vanessza akkora ez a poszter, hogy nem látszik a gardróbod ajtaja. – tett megállapítást Louis.

-Igen, tudom. Ez a legnagyobb poszterem, de még van két db extra poszter, de az már nem fér sehová a többi kicsivel együtt. – mondtam nevetve.

-Úristen… - Louis.

-Hát, igen. Mindenki ezt mondja, akinek megmutatom. – mondtam.

-Hogy érted, hogy akinek megmutatod? – Louis.

hát…nem nagyon szeretem mutogatni a poszter gyűjteményemet, mert akkor mindenki olyan 1D megszállottnak tart meg ilyesmi. – magyaráztam.

-És az miért baj? – Louis.

-Azért, mert sokak a 'megszállottságot' úgy értik, hogy ha mondjuk én most elkezdenék sikítani, hogy ÚR ISTEN LOUIS TOMLINSON A SZOBÁMBA VAN ÉS ÉP BESZÉLGETEK VELE. – én.

-Értem. – Louis.

-Jó oké, bevallom megszállott vagyok, a legnagyobb directioner a világon, de akkor se vagyok olyan örült hogy elkezdjek sikítani, ha mondjuk ilyen helyzetbe vagyok, mint most. – én.

-Oké, oké. Értem már. – mondta Louis nevetve.

-Jaj, bocs. Csak nagyon beleéltem magam a magyarázásba. – mondtam nevetve.

-Hát azt látom. – Louis.

-Na, gyere, menjünk le a többiekhez. – én.

-Oké. – mondta Louis.

-Felálltunk és kimentünk a szobából majd le a lépcsőn.

-Jaj, hát kit látnak szemeim? – mondtam hangosan.

-Hát nem úgy volt, hogy 6-kor jössz haza? – kérdeztem miközben öleltük egymást.

-De úgy volt csak én elkéredzkedtem. – mondta Lindsey nevetve.

-Ja, értem. – én.

-Öm. Szia, a nevem Lindsey McLeod. – mutatkozott be Linsey, Louisnak.

-Szia, Lindsey. Én Louis Tomlinson. – Louis.

-Látom már a fiúkkal jól összehaverkodtál. – mondtam mosolyogva.

-Igen. – mondta Lindsey.

Leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Megint. De aztán unatkozni kezdtünk így ki találtuk azt, hogy filmezünk.

Nagy nehezen választottunk 4 db filmet (vígjáték, akció film, horror, rajz film).

Abby csinált popcorn-t, én csináltam szendvicseket, Lindsey pedig elment a mellettünk lévő kisboltba ásványvízért és Coláért. A fiúk már berakták a filmet és már csak ránk vártak.

Én bevittem a kész szendvicseket, Abby a popcorn, Lindsey pedig akkor érkezett meg a kisboltból majd ö is bejött. Én behúztam a sötétítőt és visszaültem a helyemre. Szerencsére a kanapé jó nagy volt így elfértünk, de csak páran. Louis, Harry, Niall, Abby és Lindsey a kanapén ültek, Zayn, Liam és én pedig a földön feküdtünk. Elindítottuk a filmet és mindenegyes percben sírtunk a nevetéstől. Lindsey pedig annyira nevetett, hogy a Cola az orrán jött ki. Na, ezen már fetrengtünk a nevetéstől. Én szó szerint bekönnyeztem. Amikor vége lett a filmnek, csináltunk megint popcorn-t és aztán jöhetett az akció film. Először csöndesen néztük a filmet, de aztán minden történés után mindig fűzött valaki hozzá egy kommentált, amin valamikor nevettünk vagy nem.J A rajz filmnél nem tudtuk eldönteni, hogy mit nézzünk meg, de Liam-el nagy nehezen rávettük a többieket, hogy nézzük meg a ToyStory 3-at. Beraktuk a filmet és elkezdtük nézni. Legalább is én meg Liam néztük, de a többiek nem. És hogy honnan tudom? Hát onnan hogy Louis, Harry és Lindsey hülyéskedtek, Abby és Niall kockúltak, Zayn pedig valamiért csak engem nézett, de hogy miért azt nem tudom, de legelőször idegesített, de utána már megszoktam. Aztán ennek a filmnek is vége lett. Tartottunk egy 5 perces mozi szünetet. Ebben az 5 percben csináltunk még popcorn-t meg szendvicseket. Mindenki elment a mosdóba(xd)majd folytattuk tovább a filmezést. A következő film egy horror film volt. Beraktuk és nézi kezdtük. Én nem nagyon féltem, úgy ahogy Liam, Zayn meg Niall se félt. De Abby, Lindsey, Louis és Harry annyira be voltak parázva, hogy azt el sem tudom mondani. Mi hárman lent a földön nagyban popcornoztunk, erre Louis megszólalt.

-Ti, hogy tudtok ilyenkor enni, amikor ép ölnek valakit? – kérdezte teljesen felháborodva Louis, Harry mögé bújva.

-Hát így. – mondtam majd egy tenyérnyi popcorn nyomtam a számba.

A horror filmnek is vége lett szerencsére.

-Úr isten. Ki választotta ezt a filmet? – kérdezte még mindig rettegve Louis.

-Én választottam ezt a horror filmet, de én nem tudtam, hogy ti így befogtok parázni. – mondtam

nevetve.

-Haha….nagyon vicces. – mondta Lindesy.

-Hé, én arról nem tehetek, hogy ennyire paráztok egy filmtől. – mondtam.

-Mennyi az idő?- kérdeztem és közben megnéztem a telomon,hogy mennyi az idő.

-Úr isten. 9 óra van?!- kérdeztem

-Aha. – válaszolt Abby.

-Még csak 9 óra? – kérdezte Lindsey meglepődve.

-Még mindig aha. – mondta Abby.

-Mit csináljunk? – Niall.

-Hát nem is tudom. – Lindsey.

-Srácok? – nézett kérdően Niall a fiúkra.

-Semmi. – Liam.

-Nuku. – Louis.

-Semmi. – Zayn.

-Dettó. – Harry.

-Lányok? – Niall.

-Nekem nincs. – mondtam.

-Nekem viszont van! – mondta Abby.

-Na, és mi az? – kérdeztem Abbytöl.

-Menjünk el sétálni. – Abby.

-És hova? – Lindsey.

-Mondjuk ide a parkba. Itt van nem messze. – Abby.

-Jó ötlet. – díjaztam ötletét.

-Köszönöm Vanessza. – Abby.

-Srácok, Lindsey benne vagytok? – kérdeztem a többiektől.

Mindannyian bólintottak egyet.

Abby, Lidsey és én gyorsan felszaladtunk átöltözni.

-Na, én kész is vagyok. – mondtam a fiúknak.

-Na, én is megérkeztem. – jelentette be Abby.

Ez után Lindsey is megérkezett.

-Na, mehetünk sétálni? – Niall.

-Ühüm. – hümmögtem egyet majd el is indultunk.

-Ma elég sokat sétálunk nem? – kérdeztem a fiúkat.

-De, de. – válaszolták.

Kb.5 percet sétálhattunk, amikor oda értünk a parkhoz.

Leültünk a fa alá és beszélgetni kezdtünk. Megint.J

A lányok sokat beszéltek magukról. De nem úgy, hogy egyszer csak elkezdtek dumálni. Áh, nem, nem. A Fiúk kérdezősködtek.

-Na, szóval…- kezdett bele Louis és közben ránk nézett.

-Öm…igen? – kérdő fejjel néztünk Louisra a lányokkal.

-Szóval, mivel ti azt mondjátok, hogy Directionerek vagytok….- kezdett bele Louis.

-Jaaaj, én tudom már mire akarsz kilyukadni Louis. – mondtam.

-Na, mire? – kérdezte Abby.

-Most azt fogja mondani, hogy ők kíváncsiak arra, hogy mi mennyit tudunk róluk. – magyaráztam Abbynek.

-Jaaj, értem. – Lindsey.

-Most már én is. – Abby.

-Na, akkor kérdezhetünk? – Louis.

-Kérdezzetek csak. – én.

-Oké. Akkor ki mikor született? És a kérdés Vanesszának szól. – Louis.

-Kösz! – én.

-Szívesen.- Louis.

-Szóval, te 1991.December.24.-én, Niall: 1993.Szeptember.13.-án, Harry: 1994.Február.01.-jén, Zayn: 1993.Január.12.-én, Liam: 1993.Augusztus.29.-én.

-Oké, ez hibátlan. – Louis.

-És azt is tudod, hogy melyik napra esett a születésünk? – érdeklődött Harry.

-Persze. – én.

-Na, akkor lökjed. – Louis.

-Oké. Szóval, Louis,Zayn,Harry kedden. Liam vasárnap, Niall pedig hétfőn. – válaszoltam.

-Azta. Én tényleg kedden születtem? – tette fel a kérdést Louis.

-Hát, úgy látszik. – mondta Niall.

-Oké, akkor most az a kérdés, hogy ki hány centi és a kérdés Abbynek szól. – Harry.

-Oké. Szóval, te: 178 cm, Zayn: 175 cm, Liam: 176 cm, Louis: 175 cm, Niall: 171 cm. – Abby.

-Kiváló. – Harry.

-Kinek ki a kedvence közülünk? – tette fel a kérdést Niall.

-Ekkor mind a hárman csendbe lettünk.

-Na, biztos van nektek kedvencetek. – Niall.

-Nem fogunk megverni titeket. – mondta mosolyogva Liam.

-Jó az én kedencem…- kezdet bele Abby, de aztán megakadt.

-Na, mondjad. – Liam.

-Jó elmondom. Niall. – motyogta Abby.

-Oh, tényleg? Jó tudni. – mondta mosolyogva Niall.

-Igen. – Abby.

-Na, most te jössz Lindsey. – Liam.

-Oké, az én kedvencem….- Lindsey.

-Igen? A te kedvenced? – Liam.

-Az én kedvencem..khm..Harry. – Lindsey.

-Tényleg? – kérdezte meglepődve Harry.

-Igen, tényleg. – mondta Lindsey.

-Na, húgi most te jössz. – mondta Niall.

-Nekem nincs kedvencem. – mondtam.

-Jaj, persze régi duma. – Niall.

-Mondom, hogy nincs. – én.

-De van. Én tudom, hogy van. – kontrázott rá Abby.

-Igen. Én is tudom, hogy van. – Lindsey.

-Most ezt muszáj volt? – néztem a lányokra.

-Igen. – Lindsey, Abby.

-Na, ha már kiderült hogy van kedvenced akkor az is kiderül, hogy ki az? – Louis.

-Jó, oké. Elmondom. – mondtam.

-Na? – Louis.

-Zayn. – mondtam. Tuti, hogy 0% hang erővel. :D

-Hogy mi? Nem hallottam. – mondta Niall.

Kicsit érdekes hogy nem hallotta,mert pont mellettem ült és még Abby is hallotta.

-Mondom Zayn! – kiáltottam el magam. És ez után kapcsoltam, hogy nem vok egyedül Niallel, hanem még rajtunk kívül is vannak emberek, és hogy én hülye kimondtam most már nem 0 % hangerövel, ha nem inkább 100 %-os hang erővel. De hülye vagy Vanessza, úr isten.

-ÉN TUDTAM! – kiáltott egyet Niall.

-ÉN IS TUDTAM! – kiáltott Abby.

-ÉN MEG NEM TUDTAM! – szintén kiáltott Lindsey.

-Állj. Ha Abby tudta és Niall is azt mondja, hogy ’’ tudta ’’ és legelőször te is azt mondtad Lindsey, hogy te is tudod. Akkor most miért mondtad azt hogy nem is tudtad? – kérdeztem értetlen kedve.

-Jaaj, te kis butus. – mondta mosolyogva Lindsey.

-Mi van? – kérdeztem.

-Én tudtam, mert már egyszer elmondtad. – mondta.

-Akkor miért mondtad az előbb, hogy te nem is tudtad? – értetlenkedtem tovább.

-Ajh, Vanessza nem mindegy? – kérdezte.

-Na, jó hagyjuk. – mondtam majd legyintettem egyet.

-Szóval akkor én vagyok a kedvenced? – kérdezte Zayn mosolyogva.

-Hát…igen. – mondtam.

-Nha, jó következő kérdés mi és ki teszi fel kinek? – Abby.

-Oké. Én teszem fel a kérdés mind a hármatoknak. Vagy is nem. Kettőtöknek. – jelentette ki Liam.

-Rendben. Had halljuk a kérdést. – Lindsey.

-Oké. Abby és Lindsey játszotok valamilyen hangszeren? – Liam.

-Annyira éreztem, hogy ezt fogod kérdezni tőlük. – mondtam Liamnek nevetve.

-Hát…én régen zongoráztam, de aztán abba hagytam. – Lindsey.

-Én pedig tanulni kezdtem a gitározást, de aztán abba hagytam, mert nem volt rá időm a sok tanulás miatt. – Abby.

-És meddig játszottatok? – Liam.

-Én 9 éves voltam, amikor elkezdtem és 14 évesen hagytam abba. – Lindsey.

-Én pedig 2 évig tanultam, de már teljesen elfelejtettem gitározni. – Abby.

-Értem. – Liam.

-Ááh, gyerekek én éhes vagyok. – mondtam nevetve.

-Nem vagy egyedül húgi. – Niall.

-Akkor menjünk el enni valahová. – mondtam.

-Oké. És hová menjünk enni? – Niall

-Nem tudom…Mc’donalds? – kérdeztem majd ránéztem a többiekre is.

-Nekem oké. – Niall.

-Nekem is. – Abby.

-Dettóó. – Lindsey.

-Hééé…Lindsey ez az én szövegem, de amúgy én is benne  vagyok. – Harry.

-Jaj, bocsi. Nem tudtam. – Lindsey.

-Nem baj. – Harry.

-Én is benne vagyok. – Liam.

-Én is. – Zayn.

-Muszáj ott enni? – nyavalygott Louis.

-Miért? Mi a baj a Mekivel? – kérdeztem Louist.

-Nincs ott répa. – Louis.

-Jaj, Louis. Mi lenne, ha a Mc’donalds elött tennénk egy kis kitérőt a kisboltba és vennénk neked répát? Hm..? – én.

-Jaj, tényleg? – örvendezett Louis.

-Nem, nem Louis. Csak vicceltem. – mondtam ironikusan.

-Jól van akkor. – mondta majd ezzel be is durcázott.

-Csak vicceltem! Persze hogy teszünk egy kis kitérőt a kisboltba. – mondtam mosolyogva.

-Ez az! Éljen! – kiáltott fel Louis.

-Na, akkor menjünk a kisbolt hoz, utána pedig a Mekibe. – Niall.

-Rendben akkor induljunk. – mondtam majd ezzel fel is álltam. Mindannyian felálltak majd el is indultunk. Az kisbolt felé sétálva nagyon sokat hülyéskedtünk. :DAz út alatt borzalmasan sokat nevettem. Még mindig fáj a hasam.:))

* A kisbolt felé *

-Úr isten ennél messzebb már nem is lehet az a kisbolt. – Niall.

-Hallod nyugi. Mindjárt ott vagyunk. – én.

-Szentem esni fog az eső. – jelentette ki Abby.

-Szentem meg nem. – Lindsey.

-Szentem meg igen. – Abby.

-De nem. – Lindsey.

-De igen. – Abby.

-De nem. – Lindsey.

-De igen. – Abby.

-De NEM. – Lindsey.

-De IGEN. – Abby.

És ez így ment kb. 5 percig.

Ahogy befejezték a ’’ veszekedést ’’ egyből eleredt a londoni eső.

-A francba. – mondtam.

-Én mondtam, hogy esni fog. – mondta mosolyogva Abby.

-Na, de jó akkor. – mondtam idegesen.

Egyből futni kezdtünk a kisbolt felé

-Na, végre itt vagyunk a kisboltnál. – mondta Niall, majd megállt a bolt elött.

-Am…Liam hol van? – Abby.

Ekkor körbe néztem majd megakadt a szemem egy földön fetrengő fiún, aki csak annyit kiáltott, hogy ’’ Segítene valaki? Haló! Valaki! Segítség! ’’

Először gondolkodtam, hogy ki lehet az, de aztán a hang alapján felismertem. Liam volt az. Gyorsan oda szaladtam hozzá és felsegítettem.

-Liam, jól vagy? – mondtam röhögve.

-Jól vagyok, köszi. – mondta majd röhögni kezdett ö is.

-Mit csináltál? – kérdeztem.

-Hát, amikor olyan nagyon gyorsan futottunk, én nem vettem észre a kiálló követ a járdán és megbotlottam benne, egyenesen a leges legnagyobb tócsába. – mesélte.

-De suta vagy. – mondtam neki.

-Köszi szépen. – Liam.

-Nagyon szívesen. – én.

-Na, menjünk be a kisboltba Louis biztos nem tud dönteni a répákkal kapcsolatosan. – mondtam nevetve.

-Ja. – Liam.

Elindultunk a kisbolt felé majd bementünk.(…)