47. Fejezet

"Sziasztok! Kicsit késve, de meghoztam az új fejezetet! 

Remélem tetszeni fog mindenkinek! 

Puszi: Vivii"

U.í.: A helyesírási hibákért előre is elnézést kérek! :) Xx

Olyan cuki kis kép, nem? :)) Muszáj volt beraknom! :D Xx

Egész éjszaka nem aludtam. 5 percenként keltem fel. Szokatlan volt a környezet. Remélem, nem kell, bent maradom sokáig. Reggel bejött az egyik nővér, tálcával a kezében.

- Jó reggelt, Mss. James. –köszönt.

- Őm.. inkább Vanessa. –mondtam.

- Elnézést, akkor viszont jó reggelt Vanessa. –mondta.

- Magának is jó reggelt. –köszöntem.

- Meghoztam a reggelit. –mondta majd lerakta a mellettem lévő kis asztalra a tálcát.

- Nagyon köszönöm. –mondtam.

- Szívesen. –mondta mosolyogva.

- Kiderült már, hogy mikor engednek ki? –kérdeztem.

- Nem, még nem. –mondta.

- Rendben és megtundá mondani, hogy mi a reggeli? –én.

- Sonkás szendvics, teával. De tegez légy szíves. Jó? –mondta.

- Rendben. –én.

-  Xéna vagyok. –mutatkozott be.

- Örvendek. –mosolyogtam rá.

Xéna: 27 éves. Franciaországból jött.

- Én is örvendek, de nekem most mennem kell, mert a többi betegnek is kell osztanom a reggelit. A reggelihez jó étvágyat. –mondta majd ki is ment.

- Köszönöm. –mondtam már a nagy semmibe.

Magamhoz vettem a tálcát és elkezdtem reggelizni. Épp a számat tömtem, amikor hirtelen valaki kinyitotta az ajtót. Nem hittem a szememnek.

- Vanessa, istenem. Sziaaaaaaaaa! –szaladt hozzám Abby.

- Szijaa. –mondtam teli szájjal.

- Hogy vagy? Mi történt? Mit mondott az orvos? Mikor engednek ki? –halmozott el kérdéseivel Abby.

- Jaj, Abby nem látod, hogy eszik? –kérdezte Lis.

- Jaj, bocsi. Egyél csak nyugodtan. –mondta Abby.

Lenyeltem a számban lévő ételt majd beszélni kezdtem.

- Jaj, annyira örülök, hogy itt vagytok. Már rég láttalak titeket. –mondtam.

- Mi is téged. –mondta Lis.

- Hogy vagy? –kérdezte Abby.

- Jól vagyok köszönöm. –mondtam.

- Az orvos mit mondott, mi baj van? –kérdezte Lis.

- Azt mondta, hogy kisebb zúzódásokkal megúsztam. De amúgy semmi bajom nincs. –mondtam.

- Na, hála az égnek. –mondta Abby.

- És mikor fognak kiengedni? –kérdezte Lis.

- Még nem tudom. Elvileg ma fogják elmondani. –mondtam.

- Áh, értem. –Lis.

- És Zayn hogy van? –kérdezte Abby.

- Ugyan úgy van, mint én csak van egy kis agyrászkódása, de az sem vészes. –mondtam.

- Szerencséje volt. –mondta Lis.

- Hát, igen. –mondtam.

Egyszer csak belépett az ajtón Erika. Erika, Abby és Lis anyukája. Nagyon kedves, aranyos és megértő. Mindig mindenben segített nekem. Ő a második anyám. Szó szerint. Neki köszönhetem azt is, hogy fel tudtam dolgozni azt, hogy a szüleim elváltak.

- Na, találtam helyett a parkolóban. –mondta.

- Erikaaaa!! –kiáltottam el magam.

- Vanessa! Hát, szia! –jött oda hozzám és köszöntött egy szoros öleléssel.

- Te, hogy-hogy itt vagy? –kérdeztem.

- Jöttem a harmadik lányomhoz, mert aggódtam érte. –simogatta meg a karomat mosolyogva.

- Jaj, anyu. –nevettem el magam.

- És amúgy hogy vagy? –kérdezte.

- Jól vagyok köszönöm. De ez nem sablon szöveg. Nincs semmi bajom. –mondtam.

- Jól van, ennek örülök. –mondta.

- Jessica? Logan? Voltak már bent? –kérdezte Erika.

- Igen, tegnap jöttek be. Itt volt mindenki. A srácok, a barátnőim, Logan, Anyu, stb..-soroltam.

- Rendben. –Erika.

Még így beszélgettünk elég sokáig. Aztán Erika feltette azt a kérdést, amit szinte hetenként kérdez meg tőlem. De tényleg!

- Van már barátod? –kérdezte. Ezen már meg sem lepődöm.

- Jaj, Erika. Múlt héten is ezt kérdezted. –forgattam szemeimet.

- Nem baj. Válaszólsz a kérdésemre? –kérdezte.

- Igen, van barátom. –mondtam.

- Tényleg van, vagy csak azért mondott, hogy ne kérdezzelek minden héten? –Erika.

- Tényleg van. –mondtam.

- Basszus, nem kellett volna veletek mennem ’nyaralni’. –mondta Abby és ránézett Erikára.

- Ennyi mindenről lemaradni. –mondta Lis.

- És hogy hívják? –kérdezte Erika.

- Zaynnek. –mondtam majd a végén elmosolyodtam.

- MI?! –Abby, Lis.

- Örülök. –mondta Erika.

- Vanessa! Beszélnünk kell, MOST! –mondta Abby.

- Akkor mi megyünk ki. –mondta Lis.

- De, de most miért? –értetlenkedett Erika.

- Azért anyu, mert kettesben szeretnének beszélgetni. –mondta Lis miközben húzta magával Erikát.

- Ja, jól van. –mondta Erika.

Lisék kimentek majd Abby egyből rám szegezte a tekintetté.

- Mi az, hogy Zaynnel jársz? –kérdezte.

- Hát, hogy Zaynnel járok. –mondtam.

- De mióta? –kérdezte Abby.

- Tegnap óta. –mondtam.

- Jaj, friss szerelem. De hogy? –faggatott tovább Abby.

- Istenem. –mondtam sóhajtva.

- Ne istenemezzél itt nekem, ha nem mondjad. –mondta.

- Jól van. Szóval tegnap mondta nekem Zayn, hogy beszélni szeretne velem. És hát, amikor mindannyian kint voltunk a kertben, akkor külön mentünk beszélgetni. Leültünk a hintaágyra és beszélgetni kezdtünk. Aztán nagy nehezen, de elmondta, hogy többet érez irántam, mint barátság már nagyon rég óta, csak nem merte elmondani még nekem, mert nem tudta, hogy mit fogok hozzá szólni. –meséltem.

- De cuki. –mondta.

- Igen, nagyon. Aztán én is elmondtam, hogy velem mi van és hát…ennyi. –mondtam.

- Ez tök jó. –mondta boldogan.

- Igen. Tegnap lett volna az első randink. Elmentünk volna vacsizni, de apám miatt egy kórházban vacsiztunk, egyedül. –mondtam.

- Tényleg, Zayn hogy van? –érdeklődött Abby.

- Ugyan, úgy ahogy én. –mondtam.

- Na, jól van. –mondta.

- Lindsey mikor jön? –kérdezte Abby.

- Nem tudom. Harry azt mondta, hogy Lindsey azt mondta neki a telefonba, hogy reggel bejön. –mondtam.

- Biztos a reptéren van. –mondta Abby.

- Valószínű. Tudtad, hogy Harry és Lindsey járnak? –kérdeztem Abbyt.

- Nem, nem tudtam. De még is mióta? –Abby.

- Mi sem tudjuk. Valamelyik nap mondta el nekünk Harry. –mondtam.

- Az tök jó. –Abby.

- Találkoztam Louis és Liam barátnőjével. –én.

- Tényleg? És jó fejek? –kérdezte Abby.

- Aha, aranyosak. Jókat lehet velük hülyülni meg minden. Képzeld, most ott laknak nálunk. –mondtam.

- Akkor nekem meg kell ismernem őket. –mondta Abby.

- Juj, Abby. Hallod te nagyon kivagy. Ennyire fáradt vagy? –kérdeztem.

- Hát, egy kicsit. –mondta majd ásított egyet.

- Kicsit? Most komolyan mondod?! Na, ne kamuz! Menj haza és feküdj le aludni. Így nem járkálhatsz sehova! ÉRTED? SEHOVA! –magyaráztam.

- Jó rendben, rendben. Haza megyek. Ha majd bejövök, kell neked valami otthonról? –kérdezte Abby.

- Aha. Légyszi majd a rajzmappámat hozd be a ceruzákkal együtt, Oké? –én.

- Jó rendben. Majd jövök. Szia, Vanessa. –ölelt meg Abby majd el is ment.

Abby haza ment én pedig unatkoztam. Magamhoz vettem a laptopomat és neteztem egy kicsit. Észrevettem, hogy Skype-on hív valaki. Zayn volt az. Bekapcsoltam a kamerát és beszélgetni kezdtünk.

- Szia, Zayn! –köszöntem.

- Szia, Vanessa. Hogy vagy? –kérdezte.

- Jól vagyok, köszi és te? –kérdeztem.

- Én is meg vagyok köszike. –mondta.

- Behozták a laptopodat? –én.

- Ja, Liam behozta nekem. –mondta.

- Az jó, így legalább tudunk beszélni. –mosolyogtam.

- Igen. Kik voltak tegnap bent nálad? –kérdezte.

- Hát, itt voltak a srácok, Danielle, Eleanor, egy másik barátnőm, anyu, a bátyám, aztán most itt volt Abby, Lis és Abbyék anyukája is. –mondtam.

- Jó sokan voltak nálad. Nálam is voltak a srácok, a lányok meg anyuék. Ja, meg Abby is bejött. Nem rég ment el. –mondta Zayn.

- Istenem. Minek kellett ez. –ráztam a fejem.

- Mi csoda? –kérdezte Zayn.

- Hát, apu. –mondtam.

- Jó kérdés. Megmondom őszintén legelőször nem tudtam, hogy kit ütök le. Tegnap mondták el a srácok, hogy akit leütöttem az a te apád. –mondta.

- Tényleg? –kérdeztem.

- Igen. –Zayn.

- Mit csinálsz? –kérdeztem.

- Netezek, és nagyon unatkozom. Te? –Zayn.

- Én is. –mondtam.

- Olyan jó lenne kimenni a parkba, nem? –kérdezte Zayn nevetve.

- De. Nagyon jó lenne. A szokásos helyünkre menni. Az előtt bemenni a mi cukinkba megenni a szokásos fagyikelyhünket. –mondtam.

- Jaj, igen. Az a finom amerikai csokis fagyi. Mmmmm..-mondta Zayn.

- Leszállni a fagyimról, jó? –nevettem.

- Jól van, jól van. –nevetett.

- Figyu, én most megyek, mert jöttek vizsgálni. Rendben? –Zayn.

- Ja, jó. Rendben. Majd még beszélünk. –mondtam.

- Oké, Szia Vanessa. Szeretlek. –mondta.

- Szia. Szeretlek. –mondtan majd befejeztük a videobeszélgetést.

Félre raktam a laptopot és próbáltam elaludni mivel egész éjszaka nem tudtam aludni, de most sem jártam sok sikerrel. Aztán megérkezett Lindsey.

- Szia, Vanessa. –ölelt meg.

- Szia, Lindsey. –köszöntem.

- Hogy vagy? –kérdezte.

- Jól köszönöm. –mondtam.

- Zayn? –Lindsey.

- Ő is meg van. –mondtam.

- Rendben. Halottam összejöttetek Zaynnel. –mondta mosolyogva Lindsey.

- Én meg azt hallottam, hogy te jöttél össze Harryvel. –mondtam mosolyogva.

- Jaa, hát igen. –mondta mosolyogva.

- És mióta? –kérdeztem.

- 5 napja. –mondta.

- Örülök, hogy összejöttetek. –mondtam.

- És ti mikor? –kérdezte.

- Tegnap. –mondtam.

- Tök jó. Annyira örülök. Ti tényleg összeilletek. Ugyan olyan személyiségek vagytok. Az ízlésetek is ugyan olyan. –mondta.

- Köszi. Milyen volt amirekában? –kérdeztem.

- Hát..Jó. –mondta.

- Hát, ez nem volt valami meggyőző válasz. –mondtam.

- Jaj, hallod a szüleim teljesen kikészítenek. –mondta Lindsey.

- Miért? –kérdeztem.

- Azt mondták, hogy Harry nem nekem való, meghogy a barátnőim, vagy is ti tönkre tettetek. –mesélte.

- Mi van?! –kérdeztem.

- Én is így voltam vele. –mondta.

- De miért tettünk tönkre? –kérdeztem értetlenkedve.

- Nem tudom. Én eddig is ilyen voltam. Sőt ennél rosszabb voltam régen. Ti tereltetek jó útra. Ezért nem értem én sem. –mondta.

- ÉS Harry miért nem való neked? –én.

- Mert, hogy ő sztár. De könyörgöm, ott van Abby, meg hát te is. Akkor ennyi erővel nektek is mondhatnák, hogy nem való hozzátok a barátotok. Nem? –Lindsey.

- Hm…És mit mondtál erre? –kérdeztem.

- Megmondtam nekik, hogy szálljanak le rólam. Meghogy pont nem érdekel, hogy ők mit gondolnak. –Lindsey.

- De ugye nem ordítva. ugye? –kérdeztem.

- Háááát…..-Lindsey.

- Jaj, azt azért nem kellett volna. –mondtam.

- Már miért ne? –kérdezte Lindsey.

- Lindsey, azért mág is csak a szüleid. –mondtam.

- Jó, de akkor se szóljanak bele az életembe. Érdekes, amikor 15 voltam nem is érdekelte őket, hogy eljöttem tőlük a nagynénémhez angliába, de most érdekes módon minden érdekli őket, ami velem történik. –mondta.

- Hát, igen. Ez engem is idegesítene. –mondtam.

- Jaj, miért nem nőttem fel úgy, mint te? –Lindsey.

- Az én életem sem volt fenékig tejfel. –mondtam.

- Miért is? –Lindsey.

- Anyuék elváltak.  Anyu súlyos depis lett. Én Logannel állandóan veszekedtem. Az én családom szanaszét hullott. De viszont, ha a te életedet nézzük, neked jó volt. A szüleid mai napig együtt vannak. Az oké, hogy szoktak veszekedni, de utána mindig kibékülnek, nem úgy, mint az én szüleim. –mondtam.

- De….-Lindsey.

- Lindsey. Erre szokták azt mondani, hogy minden rosszban van valami jó. –mondtam.

- És mi az a jó? –kérdezte Lindsey.

- Na, látod? Ez az, amit te még nem vettél észre. Te azért mondod, hogy rossz a családoddal, mert azt hiszed, hogy magasról leszarnak, de nem veszed észre, hogy közben próbálnak védeni is. Csak a szüleid is rosszul csinálják, mert ha jól csinálnák, amit csinálnak, akkor már rég észrevetted volna. De nem. A rosszat most már neked kell jóvátenned. Akkor majd lehet mondani azt, hogy minden rosszban van valami jó. –mondtam.

- De hogyan? –kérdezte.

- Azt neked kell kitalálnod. –mondtam.

- Hát, rendben. –mondta.

Egyszer csak bejött az orvos nő.

- Szia, Vanessa. Jó napot, hölgyem. –köszönt mind a kettőnknek külön-külön.

- Jó napot. –köszöntünk.

- Kiderült már, hogy mikor szabadulunk ki  a barátommal? –kérdeztem.

- Igen, azért jöttem. –mondta Nency Dr. nő.

- ÉS? –kérdeztem kíváncsian.

- Te már holnap után haza mehetsz, de viszont a barátodnak még bent kell maradnia pár napig. –mondta.

- De miért? –kérdeztem.

- Az agyrászkódása miatt. –mondta.

- De nem azt mondták, hogy csak kis agyrászkódást kapott? –kérdeztem.

- De, csak még bent kell tartanunk. De az is lehet, hogy ő is hamarabb kiszabadulhat a kórházból. –mondta Nency Dr. nő.

- Rendben. Akkor én holnap után már mehetek? –kérdeztem.

- Igen. –mondta.

- A barátomnak már szólt? –én.

- Igen, márt szóltam. Na, de nem is zavarok. –mondta.

- Nem, nem zavar. Én épp menni készültem. Majd még jövök. Jó? –állt fel a székről Lindsey.

- Ja, jó rendben. Szia. –mondtam majd megöleltem és már el is ment.

♫Niall szemszöge♫

Mindannyian bent voltunk a nappaliban. Már Abby is és Lindsey is itthon van. Miközben néztük a tv-t hirtelen Louis megszólalt.

- Hiányoznak a veszekedések. –mondta miközben maga elé nézett.

- Már, mint melyik? –kérdezte Liam.

- Hát, amikor Harry és Vanessa feszekszik. Vagy amikor Niall és Vanessa a kaján veszekednek. Vagy amikor Vanessa és Zayn egymást ugratják. –sorolta.

- Nem is szoktunk veszekedni a kaján. –néztem Louisra.

- Biztos vagy benne? –kérdezte.

- Na, jó. Szoktunk. De nem mindig. –mondtam.

- Ja, igen. Nem mindig. –mondta Louis.

- Nincs, akinek azt mondjam, hogy mocskos a fantáziája. –mondta Harry.

- Mi az, hogy nincs? –kérdezte Louis.

- Mert nincs. Miért itt van olyan ember, akinek mocskos a fantáziája? –kérdezte Harry.

- Páldául nekem. –mondta Louis.

- Nem, te perverz vagy és az nem ugyan az. –mondta Harry.

- Honnan tudod ezt? –kérdeztem.

- Vanessa mondta. –Harry.

- Jaj, Vanessa mindent tud. –forgatta meg szemeit Louis.

- Kiderült, hogy mikor jöhet haza Zayn és Vanessa! –szaladt be a nappaliba Danielle.

- És mikor? –kérdeztem.

- Vanessát holnap után engedik ki, Zaynnek meg még bent kell maradni pár napot. –mondta.

- Rendben. –mondtam.

- Jól elvagytok Lindseyvel és Abbyvel? –kérdeztem.

- Aha, nagyon aranyosak. –mondta Danielle.

- Na, ennek örülök. –mondtam.

- Vissza is megyek. –mondta majd visszaszaladt.

- Vajon miről beszélgethettnek? –kérdezte Harry.

- Nem mindegy az neked? –kérdezte Liam.

- Nekem aztán nyolc. –mondtam.

- Akkor meg? –Liam.

- Csak úgy kérdeztem. Neked meg mi bajod? –kérdezte Harry, Liamtól.

- Fáj a fejem, ennyi. –mondta.

- Akkor vegyél be gyógyszert és feküdj le. –mondtam.

- Az lesz. –mondta majd bevette a gyógyszert és már fel is ment a szobába.

- Csinálni kéne valamit, nem? –kérdezte Harry.

- De, de. –mondtam.

- Szerintem is kéne. –Louis.

- De mit? –kérdeztem.

- Menjünk el valahova. Nem? –kérdezte Harry.

- Mondjuk hova? –kérdeztem.

- Menjünk el focizni. –mondta Louis.

- Nem is te lennél komolyan mondom. –mondtam nevetve.

- Miért nem jó ötlet? –kérdezte Louis.

- De, jó öltelt. –mondtam.

- Nekem jó. Akkkor mehetünk. –mondta Harry.

Átöltöztünk majd el is mentünk a focipájára focizni. 6 óra felé értünk haza. Mindannyian lezuhanyoztunk majd 7 órakor mindenki megvacsizott bementünk a nappaliba filmet nézni. A filmnézés után mindenki elköszönt, mindenkitől majd mentünk aludni..