49. Fejezet

"Sziasztok! Elnézést, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. :/ Nem volt ihletem és hát úgy nehéz írni..:/ DE most van! Szóval megjött az új fejezet! Remélem tetszeni fog nektek! ;)

Jó olvasást és komizzatok!

Puszi: Vivii"

Ma létezik 1000 napja a One Direction! *-* :D♥ Xx

Mától láthatóak a srácok a Madame Tussauds-ban! *-*:D♥ Xx

Reggel arra keltem fel, hogy a szemembe süt a nap. Felültem az ágyamon, megdörzsöltem szemeimet majd ásítozás közben nyújtózkodtam egyet. Ez után szokásomhoz hívően magam elé néztem..néztem a nagy semmit. Ilyenkor olyan, mint ha az agyam üres lenne. Egyszer csak, de tényleg..tök hirtelen eszembe jutott, hogy ma végre haza mehetek a saját ágyikómba. Csak az zavar az egészben, hogy Zayn nem lesz otthon. Kicsit rossz lesz, de remélem, hamar kiengedik őt is. Valaki kopogott.

-Igen, tessék? –szóltam hangosan.

- Belehet jönni? Nency Dr. nő vagyok. –mondta.

- Jöjjön csak. –mondtam.

Nency Dr. nő bejött majd ide sétált hozzám.

-Miért jött? –kérdeztem.

- Szeretném veled közölni, hogy nem sokára mehetsz haza. A barátaidat felhívtam és mondták, hogy nem sokára jönnek érted. –mondta mosolyogva.

- Rendben, köszönöm. Nagyon köszönök mindent Nency Dr. nő. –mondtam.

- Jaj, semmiség. –legyintett nevetve.

- Nem dehogy is. Nagyon örülök, hogy maga..úgy mond gondoskodott rólam, amíg itt voltam. –én.

- Nagyon örülök én is, de nekem most mennem kell. Szia. –mondta majd ki is sétált.

Felálltam elmentem megmosakodni, felvettem egy kényelmes ruhát majd elkezdtem pakolni a cuccaimat a táskákba. Mindent elraktam. Semmim sincs már a kis asztalomon. Csont üres az egész szoba. Csak azt vártam, hogy a többiek jöjjenek értem. Kicsit unatkoztam, ezért kitaláltam azt, hogy amíg nem jönnek értem, addig tv-t nézek. Leültem az ágy szélére és bekapcsoltam a tv-t majd nézni kezdtem. Kb. 10 perccel később kinyitódott az ajtó.

-Vanessa! –kiáltott Louis majd olyan gyorsan, ahogy csak tudott futott felém majd szó szerint rám ugrott.

- Szia, Louis. Én is örülök, hogy látlak, de légyszi szállj le rólam, mert mindjárt megfulladok. –mondtam nevetve.

- Jaj, ne haragudj, de annyira örülök, hogy kiengednek. Tudod hogy hiányoztál nekem? –fordított maga felé.

- Khm..nekünk. –szólalt meg az ajtónál álló Harry.

- Jó az most nem lényeges…-legyintett egyet Harry mondatára majd folytatta tovább.

- Szóval tegnap hiányzott, ahogy civakodunk. Meg elmentünk focizni és olyan rossz volt, hogy te nem voltál ott. –mesélte tovább.

- Nekem is hiányzott, ahogy veszekszünk. –nevettem.

- A lényeg, a lényeg! Haza jössz! –mondta Harry majd oda jött hozzám -Louis félre lökve- és megölelt.

- Hiányoztál nővérkém. –mondta.

- Na, hogy-hogy? –kérdeztem nevetve.

- Hát…nem volt kivel veszekednem. –túrt a hajába.

- Na, jól van. –nevettem.

- Megyünk már? –kérdezte Louis.

- Menjünk. –mondtam.

A srácok felkapták a táskáimat majd elindultunk ki a folyosóra. A folyosón sétáltunk amikor eszembe jutott valami.

-Srácok! Lent megtudtok várni a kocsiban? –kérdeztem.

- Persze, de siess. –mondta Louis.

- Rendben, nem sokára megyek.

Louisék lementek a parkolóba, pedig bementem Zaynhez.

-Szia! Nem zavarlak? –kérdeztem suttogva.

- Nem dehogy is zavarsz. Hát te? –lepődött meg.

- Ma engedtek ki. Nem is mondták neked? –kérdeztem.

- Nem. –mondta.

Oda mentem megöleltem majd nyomtam egy puszit a szájára.

-Ki visz haza? –kérdezte.

- Louis és Harry. –mondtam.

- Harry?! –kérdezte meglepődötten.

- Te mostanában mindenen meglepődsz? –kérdeztem nevetve.

- Nem, de te Harryvel mindig veszekedtél. –mondta.

- Jaj, az más volt Zayn. Mi olyankor nem igaziból veszekedünk. –mondtam.

- Ja, értem. –mosolygott.

- Amúgy hogy vagy? –kérdeztem.

- Jól vagyok köszi. A fejem már nem fáj..szerencsére. –mondta.

- Na, ez egyel jobb hír. .mondtam.

- Hát, igen. Te jól vagy? –kérdezte.

- Hát..Nem igazán. –mondtáam.

- Miért? Fáj valamid? –kérdezte ijedten.

- Igen Zayn, a lelkem. –mondtam halkan.

- Vanessa..-kezdett bele.

- Ne, inkább ne. Én most megyek, oké? Ígérem, hogy bejövök. Majd hívlak. Rendben? –én.

- Hát, őm..oké. –mondta.

- Szia, Zayn. –én.

- Szia. –mondta majd megcsókolt.

Épp az ajtó felé sétáltam amikor hirtelen megszólalt.

-Vanessa? –szólt utánam Zayn.

- Tessék? –fordultam vissza.

- Nem tudtam befejezni azt amit a történtek közben mondtam. –nézett rám. Elég érthetetlen fejet vágtam, mert nem tudom, hogy miről beszél.

- Azt hogy szeretlek. –mondta mosolyogva. Egyből beugrott a kép, amikor épp mondani szerette volna.

- Én is szeretlek Zayn. –mondtam mosolyogva. Zayn mosolyogva dobott egy puszit aztán követtem a példáját és én is dobtam neki egy puszit.

- Na, szia. –köszöntem.

- Szia. –köszöt ő is majd kiléptem az ajtón.

Mindenkitől elköszöntem a kórházból. Xénától és Nency Dr. nőtől köszöntem el legutoljára. Aztán mentem is a parkolóba Louisékhoz. Oda értem a kocsihoz majd beültem.

-Mi tartott ilyen sokáig? –kérdezte Louis.

- Zaynnél voltam. –mondtam.

- Áh, értem. Na, mehetünk most már? –kérdezte Louis.

- Persze. –mondtam.

Louis beindította a kocsit majd mentünk is haza felé…

Louis és Harry ma reggel elmentek Vanessáért a kórházban. Mi addig Liammel és a csajokkal kitaláltuk azt, hogy Vanessa kedvencét főzzük és sütjük. Tegnap a lányok elmentek vásárolni. Én meghívtam mindenkit. Szerencsére mindenki tud jönni. Triciaákat is felhívtam, d e ők nem szerettek volna most jönni.. A lényeg, a lényeg, hogy Logan és Jesicca jön, mert Vanessának ez a fontos, hogy ők itt legyenek.  A lányok ma hamarabb keltek fel. Lis is át jött, hogy a lányoknak segítsen főzni, sütni. Mi is próbáltunk be segíteni, de inkább azt mondták nekünk, hogy azt csináljunk, amit szeretnénk. Szóval én ettem.. :DD Liam pedig tv-t nézett..! Kb. 2 óra múlva a lányok készen lettek minden munkálattal és leültek pihenni. Kb. fél órával később nyitódott az ajtó. A lányok olyan szinten kezdek el ordítani, hogy a dobhártyám majd nem beszakadt.

 Fél óra alatt haza értünk. Harryék kivették a cuccaimat a csomagtartóból majd elindultunk a ház felé. Oda értünk az ajtóhoz. Kinyitottam az ajtót majd elkiáltottam magam, hogy megjöttünk. A lányok olyan hanggal futottak ki hozzám, mint amikor valaki bemegy az állatkertbe az oroszlánokhoz. De most viccen kívül. A lányok szó szerint rám ugrottak. Velük együtt a földön landoltam.

- Úr isten. Annyira hiányoztál nekünk. –szorított magához Eleanor.

- Nagyon, nagyon hiányoztál. –mondta Danielle is.

- Nem volt kivel beszélgetnem. –mondta Abby.

- Nekem meg nem volt kivel videojátékoznom. –Lindsey.

- Khm..-köszörülték meg a srácok a torkukat.

- Jó, de veletek más játszani. –mondta Lindsey.

- Jó, oké, oké. Ti is hiányoztatok, de légyszi szálljatok le rólam. –mondtam.

- Nem szeretsz minket? –kérdezte Abby.

- Úgy értettem, hogy álljatok fel, mert megfulladok, te szőke. –nevettem.

- Jaaaaaaaaaaa. –Abby.

- Na, csajok felállás. –mondta Liam. A lányok felálltak majd felsegítettek a földről.

- Szia, Vanessa. –ölelt meg Liam.

- Jaj, szia bátyus. –köszöntem neki.

- Sziaaaaaaaaaaaa, húgikáááááááám. –szorított magához Niall.

- Sziaaaaaaaaaaaaaa, bátyusooooooom. –szorítottam én is magamhoz.

- Nem vagy éhes? –kérdezte Danielle.

- Ez most kérdés volt? –kérdeztem nevetve.

- Gondolom akkor éhes vagy. Gyere a konyhába enni. –mondta Danielle.

- Oké. –mondtam.

A srácok lerakták a cuccaimat az előszobába és bementünk a konyhába. A kedvenc ételeim illatát éreztem.

-Csak nem a kedvenceimet főztétek? –kérdeztem.

- Pedig, de. –bolintott Lis.

- Jaj, istenem. Nagyon köszönöm. –mondtam boldogan.

- Semmiség. –legyintettek a lányok.

- Na, de együnk. –azólaltunk meg egyszerre Niallel.

- Ilyet..Vanessa haza jön és már most bekezdték. –mondta Harry.

- Mit? –Niall és én.

- Hát ezt, hogy mindig egyszerre mondtok mindent. –mutatott ránk Hazza.

- Áh, értem. –nevettem el magam.

Mindannyian leültünk az asztalhoz majd enni kezdtünk.

-Anyuék? Ők mikor jönnek? –kérdeztem,

- Megmondom őszintén, hogy nem tudom. Azt mondták, hogy majd jönnek. –mondta nekem Niall.

- Ja, jó, rendben. –mondtam majd ettem tovább.

Mindent megettünk aztán evés után bementünk a nappaliba beszélgetni. Hirtelen megszólalt a telefonom.

*Telefon beszélgetés*

-Halló, tessék? –szóltam a telefonba.

- Szia, kicsim. Itt anya. –köszönt.

- Szia, Hol vagytok már? Rátok várok már mióta. –én.

- Sajnos nem tudok elmenni hozzád. –mondta.

- Mert, miért nem? –kérdetem fel. Hangomon lehetett hallani, hogy ideges vagyok.

- Mert vissza kellett mennem, dolgozni. –mondta.

- ÉS Logan? –kérdeztem.

- Foci meccs miatt elkellet utaznia. –mondta.

- Azoké, hogy neki kötelező volt mennie. De most ez komoly? Komolyan fontosabb neked az, hogy elmenj a munkába, mint az hogy a lányoddal mi van? –kérdeztem felháborodva.

- Vanessa figyelj…-kezdett bele.

- Ha, jól tudom Niall hívott téged ugye? –kérdeztem.

- Igen. –anyu.

- És akkor már te tudtad, hogy mész vissza, ugye? –kérdeztem. Reménykedtem benne, hogy nemet mond.

- Igen. –mondta sóhajtva.

- Akkor mi a francért nem mondtad ezt Niallnek a telefonba, hogy nem tudsz eljönni?! Hm..? –kérdeztem. Már a sírás határán voltam.

- Vanessa kérlek na haragudj rám. –mondta anyu.

- Legalább szólhattál volna. –mondtam majd rá is tettem a telefont.

A nappaliban mindenki engem nézett. Kicsit kellemetlen volt a helyzet, de ez most nem érdekelt annyira.

-Mi történt? –kérdezte Niall.

- Áh, semmi. –mondtam majd hirtelen felpattantam és felmentem a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Bedőltem az ágyba és a krém színű mennyezetet néztem miközben elgondolkodtam MINDENEN! (….)

48. Fejezet

"Sziasztok! Új fejezettel jelentkezem! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett. A következő fejezet már hosszabb lesz az biztos! ;)

Lesz egy kis változás a blogomban.. Maximum csak annyi, hogy a szemszögeket képekkel helyettesítem! :) 

Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet is! 

Jó olvasást és komizzatok!!! ;))

Puszi: Vivii"

U.í.: Az említett változtatásokat (képeket) nagyon, de nagyon, 

nagyon köszönöm 1DodoPayne-nek! :)♥ Xx

Képet szerkesztette: 1DodoPayne. :)♥ Xx

  

Egész nap halálra untam magam. Muszáj volt már pihennem ezért szóltam Nency Dr. nőnek, hogy ne zavarjon senki engem. Csak akkor ha nagyon fontos. :) Kényelmesen elhelyezkedtem és egyből elnyomott az álom… Másnap reggel arra keltem fel, hogy valaki kelteget. Kinyitottam a szemem és nem hittem a szememnek.  

-Victoria?! –szólaltam meg. Nagyon meglepődtem.

- Szia, hallottam, hogy mi történt veled és hát, izé..szóval gondoltam meglátogatlak. –mondta zavartan.

- De..hisz..mi..ős ellenségek vagyunk. –értetlenkedtem.

- Látom, nem tudod hová tenni a dolgokat. –mondta nevetve.

- Hát nem igazán. –ráztam a fejem.

- Nem baj. Tudom szokatlan. –mondta.

- Hát nem is kicsit. –mondtam.

- Jobban vagy már? –kérdezte kedvesen. Kedvesen?! Úr isten! Ezzel van valami!

- Jól vagyok köszönöm. –mondtam.

- Hallottam Zayn is itt van, ő is jól van? –kérdezte Victoria.

- Igen, jól van köszi. –mondtam,

- Rendben. Jaj, még mi előtt el nem felejtem. Hoztam sütit. –mondta majd elővette a sütis dobozt.

- Őm, köszi. –mondtam majd elvettem tőle a sütis dobozt.

- A kedvenced van benne. –mondta.

- Csoki? –kérdeztem.

- Igen. –mondta.

- Amúgy ki mondta, hogy kórházban vagyok? –kérdeztem rá.

- Jessica felhívta anyut, anyu meg elmondta nekem. –mondta.

- Értem. És azt honnan tudod, hogy a csoki torta a kedvencem? –faggattam tovább.

- Figyelj, Vanessa! Attól függetlenül, hogy ellenségek vagyunk még tudok mindent rólad. –mondta.

- Mindent? –én.

- Igen, MINDENT! –mondta rejtélyesen. Most megijedtem!

- Na, de most mennem kell. Jobbulást Vanszi. Szia. –köszönt el nevetve majd elment.

Hát ez fura volt. Hogy értette azt hogy mindent? Olyan fura. Mi volt ez? Bejön a legnagyobb ellenségem, megkérdezi, hogy hogy vagyok, ad sütit majd gonoszan és nevetve azt mondja, hogy tud rólam mindent. Ti nem lennétek megijedve? Egyszer csak azt vettem észre, hogy Niall nyit be, de nagyon hirtelen.

-Mit csinált veled ez a tyúk? –kérdezte amikor belépett az ajtón.

- Victoria? Nem csinált semmit. Meglátogatott, hozott sütit, aztán azt közölte velem, hogy tud rólam MINDENT! –soroltam.

- Mindent? –kérdezte Niall.

- Igen. Mindent. –mondtam.

- Na, mindegy. Ne foglalkozz vele. Itt a rajz mappád meg a ceruzáid amiket kértél. –rakta le az asztalomra Niall a cuccokat.

- Köszi. Abby? –kérdeztem.

- Még otthon van és alszik. Tudod még reggel van. – nevetett.

- Ja, igen. –mondtam.

- Holnap már jössz kifele. Örülsz? –kérdezte Niall.

- Jaj, nagyon. –mondtam mosolyogva.

- Na, ennek örülök. –mondta Niall.

- Amúgy változott valami azóta otthon amióta nem vagyok otthon? –kérdeztem.

- Nem, de viszont tegnap Louis hiányolt otthon, meg a foci pályán is. –mondta Niall.

- Csak nem? –kérdeztem meglepődve.

- Pedig de. –bólintott Niall.

- Nocsak, nocsak. –mondtam.

- Hm…-nevetett Niall.

- Mit csináltok ma? –kérdeztem.

- Nem tudom. Szerintem otthon leszünk és lustulunk. –mondta Niall.

- Jaj, ne már. –mondtam.

- Hát, de most miért? –Niall.

- Hát, nekem aztán mindegy. –vontam vállat.

Hirtelen megcsörrent Niall telefonja. Niall felvette és csak annyit lehetett hallani, hogy: ’Hello..Mi?! De hát..Zayn nélkül? Én úgy megyek el, hogy nincs ott..De nem..Ajh, oké, de csak azért mert muszáj…Na helló!’

-Ki hívott? –kérdeztem.

- Liam volt. Azt mondta, hogy az előbb hívták, hogy meghívtak minket valami interjúra, de én Zayn nélkül nem megyek, de mivel Zayn állapotáról van szó, ezért menni kell. –mondta.

- Áh, értem. De ha mész akkor menj  be Zaynhez és mond meg neki. –mondtam.

- Rendben, meg lesz. –mosolygott.

- Jól van. –mondtam.

- Na, akkor én megyek, mert a végén még elkések. Na, szia Vanessa. –nyomott egy puszit a homlokomra majd ment is.

A lányok ma be sem jöttek. Nem baj. Úgy is pihenni szerettem volna. Egész nap, neteztem és a rokonaimmal beszélgettem. Eljött az este. Elmentem zuhanyozni majd felvettem a saját pizsimet és befeküdtem az ágyba. Oldalra feküdtem és elnyomott az álom. (…)

47. Fejezet

"Sziasztok! Kicsit késve, de meghoztam az új fejezetet! 

Remélem tetszeni fog mindenkinek! 

Puszi: Vivii"

U.í.: A helyesírási hibákért előre is elnézést kérek! :) Xx

Olyan cuki kis kép, nem? :)) Muszáj volt beraknom! :D Xx

Egész éjszaka nem aludtam. 5 percenként keltem fel. Szokatlan volt a környezet. Remélem, nem kell, bent maradom sokáig. Reggel bejött az egyik nővér, tálcával a kezében.

- Jó reggelt, Mss. James. –köszönt.

- Őm.. inkább Vanessa. –mondtam.

- Elnézést, akkor viszont jó reggelt Vanessa. –mondta.

- Magának is jó reggelt. –köszöntem.

- Meghoztam a reggelit. –mondta majd lerakta a mellettem lévő kis asztalra a tálcát.

- Nagyon köszönöm. –mondtam.

- Szívesen. –mondta mosolyogva.

- Kiderült már, hogy mikor engednek ki? –kérdeztem.

- Nem, még nem. –mondta.

- Rendben és megtundá mondani, hogy mi a reggeli? –én.

- Sonkás szendvics, teával. De tegez légy szíves. Jó? –mondta.

- Rendben. –én.

-  Xéna vagyok. –mutatkozott be.

- Örvendek. –mosolyogtam rá.

Xéna: 27 éves. Franciaországból jött.

- Én is örvendek, de nekem most mennem kell, mert a többi betegnek is kell osztanom a reggelit. A reggelihez jó étvágyat. –mondta majd ki is ment.

- Köszönöm. –mondtam már a nagy semmibe.

Magamhoz vettem a tálcát és elkezdtem reggelizni. Épp a számat tömtem, amikor hirtelen valaki kinyitotta az ajtót. Nem hittem a szememnek.

- Vanessa, istenem. Sziaaaaaaaaa! –szaladt hozzám Abby.

- Szijaa. –mondtam teli szájjal.

- Hogy vagy? Mi történt? Mit mondott az orvos? Mikor engednek ki? –halmozott el kérdéseivel Abby.

- Jaj, Abby nem látod, hogy eszik? –kérdezte Lis.

- Jaj, bocsi. Egyél csak nyugodtan. –mondta Abby.

Lenyeltem a számban lévő ételt majd beszélni kezdtem.

- Jaj, annyira örülök, hogy itt vagytok. Már rég láttalak titeket. –mondtam.

- Mi is téged. –mondta Lis.

- Hogy vagy? –kérdezte Abby.

- Jól vagyok köszönöm. –mondtam.

- Az orvos mit mondott, mi baj van? –kérdezte Lis.

- Azt mondta, hogy kisebb zúzódásokkal megúsztam. De amúgy semmi bajom nincs. –mondtam.

- Na, hála az égnek. –mondta Abby.

- És mikor fognak kiengedni? –kérdezte Lis.

- Még nem tudom. Elvileg ma fogják elmondani. –mondtam.

- Áh, értem. –Lis.

- És Zayn hogy van? –kérdezte Abby.

- Ugyan úgy van, mint én csak van egy kis agyrászkódása, de az sem vészes. –mondtam.

- Szerencséje volt. –mondta Lis.

- Hát, igen. –mondtam.

Egyszer csak belépett az ajtón Erika. Erika, Abby és Lis anyukája. Nagyon kedves, aranyos és megértő. Mindig mindenben segített nekem. Ő a második anyám. Szó szerint. Neki köszönhetem azt is, hogy fel tudtam dolgozni azt, hogy a szüleim elváltak.

- Na, találtam helyett a parkolóban. –mondta.

- Erikaaaa!! –kiáltottam el magam.

- Vanessa! Hát, szia! –jött oda hozzám és köszöntött egy szoros öleléssel.

- Te, hogy-hogy itt vagy? –kérdeztem.

- Jöttem a harmadik lányomhoz, mert aggódtam érte. –simogatta meg a karomat mosolyogva.

- Jaj, anyu. –nevettem el magam.

- És amúgy hogy vagy? –kérdezte.

- Jól vagyok köszönöm. De ez nem sablon szöveg. Nincs semmi bajom. –mondtam.

- Jól van, ennek örülök. –mondta.

- Jessica? Logan? Voltak már bent? –kérdezte Erika.

- Igen, tegnap jöttek be. Itt volt mindenki. A srácok, a barátnőim, Logan, Anyu, stb..-soroltam.

- Rendben. –Erika.

Még így beszélgettünk elég sokáig. Aztán Erika feltette azt a kérdést, amit szinte hetenként kérdez meg tőlem. De tényleg!

- Van már barátod? –kérdezte. Ezen már meg sem lepődöm.

- Jaj, Erika. Múlt héten is ezt kérdezted. –forgattam szemeimet.

- Nem baj. Válaszólsz a kérdésemre? –kérdezte.

- Igen, van barátom. –mondtam.

- Tényleg van, vagy csak azért mondott, hogy ne kérdezzelek minden héten? –Erika.

- Tényleg van. –mondtam.

- Basszus, nem kellett volna veletek mennem ’nyaralni’. –mondta Abby és ránézett Erikára.

- Ennyi mindenről lemaradni. –mondta Lis.

- És hogy hívják? –kérdezte Erika.

- Zaynnek. –mondtam majd a végén elmosolyodtam.

- MI?! –Abby, Lis.

- Örülök. –mondta Erika.

- Vanessa! Beszélnünk kell, MOST! –mondta Abby.

- Akkor mi megyünk ki. –mondta Lis.

- De, de most miért? –értetlenkedett Erika.

- Azért anyu, mert kettesben szeretnének beszélgetni. –mondta Lis miközben húzta magával Erikát.

- Ja, jól van. –mondta Erika.

Lisék kimentek majd Abby egyből rám szegezte a tekintetté.

- Mi az, hogy Zaynnel jársz? –kérdezte.

- Hát, hogy Zaynnel járok. –mondtam.

- De mióta? –kérdezte Abby.

- Tegnap óta. –mondtam.

- Jaj, friss szerelem. De hogy? –faggatott tovább Abby.

- Istenem. –mondtam sóhajtva.

- Ne istenemezzél itt nekem, ha nem mondjad. –mondta.

- Jól van. Szóval tegnap mondta nekem Zayn, hogy beszélni szeretne velem. És hát, amikor mindannyian kint voltunk a kertben, akkor külön mentünk beszélgetni. Leültünk a hintaágyra és beszélgetni kezdtünk. Aztán nagy nehezen, de elmondta, hogy többet érez irántam, mint barátság már nagyon rég óta, csak nem merte elmondani még nekem, mert nem tudta, hogy mit fogok hozzá szólni. –meséltem.

- De cuki. –mondta.

- Igen, nagyon. Aztán én is elmondtam, hogy velem mi van és hát…ennyi. –mondtam.

- Ez tök jó. –mondta boldogan.

- Igen. Tegnap lett volna az első randink. Elmentünk volna vacsizni, de apám miatt egy kórházban vacsiztunk, egyedül. –mondtam.

- Tényleg, Zayn hogy van? –érdeklődött Abby.

- Ugyan, úgy ahogy én. –mondtam.

- Na, jól van. –mondta.

- Lindsey mikor jön? –kérdezte Abby.

- Nem tudom. Harry azt mondta, hogy Lindsey azt mondta neki a telefonba, hogy reggel bejön. –mondtam.

- Biztos a reptéren van. –mondta Abby.

- Valószínű. Tudtad, hogy Harry és Lindsey járnak? –kérdeztem Abbyt.

- Nem, nem tudtam. De még is mióta? –Abby.

- Mi sem tudjuk. Valamelyik nap mondta el nekünk Harry. –mondtam.

- Az tök jó. –Abby.

- Találkoztam Louis és Liam barátnőjével. –én.

- Tényleg? És jó fejek? –kérdezte Abby.

- Aha, aranyosak. Jókat lehet velük hülyülni meg minden. Képzeld, most ott laknak nálunk. –mondtam.

- Akkor nekem meg kell ismernem őket. –mondta Abby.

- Juj, Abby. Hallod te nagyon kivagy. Ennyire fáradt vagy? –kérdeztem.

- Hát, egy kicsit. –mondta majd ásított egyet.

- Kicsit? Most komolyan mondod?! Na, ne kamuz! Menj haza és feküdj le aludni. Így nem járkálhatsz sehova! ÉRTED? SEHOVA! –magyaráztam.

- Jó rendben, rendben. Haza megyek. Ha majd bejövök, kell neked valami otthonról? –kérdezte Abby.

- Aha. Légyszi majd a rajzmappámat hozd be a ceruzákkal együtt, Oké? –én.

- Jó rendben. Majd jövök. Szia, Vanessa. –ölelt meg Abby majd el is ment.

Abby haza ment én pedig unatkoztam. Magamhoz vettem a laptopomat és neteztem egy kicsit. Észrevettem, hogy Skype-on hív valaki. Zayn volt az. Bekapcsoltam a kamerát és beszélgetni kezdtünk.

- Szia, Zayn! –köszöntem.

- Szia, Vanessa. Hogy vagy? –kérdezte.

- Jól vagyok, köszi és te? –kérdeztem.

- Én is meg vagyok köszike. –mondta.

- Behozták a laptopodat? –én.

- Ja, Liam behozta nekem. –mondta.

- Az jó, így legalább tudunk beszélni. –mosolyogtam.

- Igen. Kik voltak tegnap bent nálad? –kérdezte.

- Hát, itt voltak a srácok, Danielle, Eleanor, egy másik barátnőm, anyu, a bátyám, aztán most itt volt Abby, Lis és Abbyék anyukája is. –mondtam.

- Jó sokan voltak nálad. Nálam is voltak a srácok, a lányok meg anyuék. Ja, meg Abby is bejött. Nem rég ment el. –mondta Zayn.

- Istenem. Minek kellett ez. –ráztam a fejem.

- Mi csoda? –kérdezte Zayn.

- Hát, apu. –mondtam.

- Jó kérdés. Megmondom őszintén legelőször nem tudtam, hogy kit ütök le. Tegnap mondták el a srácok, hogy akit leütöttem az a te apád. –mondta.

- Tényleg? –kérdeztem.

- Igen. –Zayn.

- Mit csinálsz? –kérdeztem.

- Netezek, és nagyon unatkozom. Te? –Zayn.

- Én is. –mondtam.

- Olyan jó lenne kimenni a parkba, nem? –kérdezte Zayn nevetve.

- De. Nagyon jó lenne. A szokásos helyünkre menni. Az előtt bemenni a mi cukinkba megenni a szokásos fagyikelyhünket. –mondtam.

- Jaj, igen. Az a finom amerikai csokis fagyi. Mmmmm..-mondta Zayn.

- Leszállni a fagyimról, jó? –nevettem.

- Jól van, jól van. –nevetett.

- Figyu, én most megyek, mert jöttek vizsgálni. Rendben? –Zayn.

- Ja, jó. Rendben. Majd még beszélünk. –mondtam.

- Oké, Szia Vanessa. Szeretlek. –mondta.

- Szia. Szeretlek. –mondtan majd befejeztük a videobeszélgetést.

Félre raktam a laptopot és próbáltam elaludni mivel egész éjszaka nem tudtam aludni, de most sem jártam sok sikerrel. Aztán megérkezett Lindsey.

- Szia, Vanessa. –ölelt meg.

- Szia, Lindsey. –köszöntem.

- Hogy vagy? –kérdezte.

- Jól köszönöm. –mondtam.

- Zayn? –Lindsey.

- Ő is meg van. –mondtam.

- Rendben. Halottam összejöttetek Zaynnel. –mondta mosolyogva Lindsey.

- Én meg azt hallottam, hogy te jöttél össze Harryvel. –mondtam mosolyogva.

- Jaa, hát igen. –mondta mosolyogva.

- És mióta? –kérdeztem.

- 5 napja. –mondta.

- Örülök, hogy összejöttetek. –mondtam.

- És ti mikor? –kérdezte.

- Tegnap. –mondtam.

- Tök jó. Annyira örülök. Ti tényleg összeilletek. Ugyan olyan személyiségek vagytok. Az ízlésetek is ugyan olyan. –mondta.

- Köszi. Milyen volt amirekában? –kérdeztem.

- Hát..Jó. –mondta.

- Hát, ez nem volt valami meggyőző válasz. –mondtam.

- Jaj, hallod a szüleim teljesen kikészítenek. –mondta Lindsey.

- Miért? –kérdeztem.

- Azt mondták, hogy Harry nem nekem való, meghogy a barátnőim, vagy is ti tönkre tettetek. –mesélte.

- Mi van?! –kérdeztem.

- Én is így voltam vele. –mondta.

- De miért tettünk tönkre? –kérdeztem értetlenkedve.

- Nem tudom. Én eddig is ilyen voltam. Sőt ennél rosszabb voltam régen. Ti tereltetek jó útra. Ezért nem értem én sem. –mondta.

- ÉS Harry miért nem való neked? –én.

- Mert, hogy ő sztár. De könyörgöm, ott van Abby, meg hát te is. Akkor ennyi erővel nektek is mondhatnák, hogy nem való hozzátok a barátotok. Nem? –Lindsey.

- Hm…És mit mondtál erre? –kérdeztem.

- Megmondtam nekik, hogy szálljanak le rólam. Meghogy pont nem érdekel, hogy ők mit gondolnak. –Lindsey.

- De ugye nem ordítva. ugye? –kérdeztem.

- Háááát…..-Lindsey.

- Jaj, azt azért nem kellett volna. –mondtam.

- Már miért ne? –kérdezte Lindsey.

- Lindsey, azért mág is csak a szüleid. –mondtam.

- Jó, de akkor se szóljanak bele az életembe. Érdekes, amikor 15 voltam nem is érdekelte őket, hogy eljöttem tőlük a nagynénémhez angliába, de most érdekes módon minden érdekli őket, ami velem történik. –mondta.

- Hát, igen. Ez engem is idegesítene. –mondtam.

- Jaj, miért nem nőttem fel úgy, mint te? –Lindsey.

- Az én életem sem volt fenékig tejfel. –mondtam.

- Miért is? –Lindsey.

- Anyuék elváltak.  Anyu súlyos depis lett. Én Logannel állandóan veszekedtem. Az én családom szanaszét hullott. De viszont, ha a te életedet nézzük, neked jó volt. A szüleid mai napig együtt vannak. Az oké, hogy szoktak veszekedni, de utána mindig kibékülnek, nem úgy, mint az én szüleim. –mondtam.

- De….-Lindsey.

- Lindsey. Erre szokták azt mondani, hogy minden rosszban van valami jó. –mondtam.

- És mi az a jó? –kérdezte Lindsey.

- Na, látod? Ez az, amit te még nem vettél észre. Te azért mondod, hogy rossz a családoddal, mert azt hiszed, hogy magasról leszarnak, de nem veszed észre, hogy közben próbálnak védeni is. Csak a szüleid is rosszul csinálják, mert ha jól csinálnák, amit csinálnak, akkor már rég észrevetted volna. De nem. A rosszat most már neked kell jóvátenned. Akkor majd lehet mondani azt, hogy minden rosszban van valami jó. –mondtam.

- De hogyan? –kérdezte.

- Azt neked kell kitalálnod. –mondtam.

- Hát, rendben. –mondta.

Egyszer csak bejött az orvos nő.

- Szia, Vanessa. Jó napot, hölgyem. –köszönt mind a kettőnknek külön-külön.

- Jó napot. –köszöntünk.

- Kiderült már, hogy mikor szabadulunk ki  a barátommal? –kérdeztem.

- Igen, azért jöttem. –mondta Nency Dr. nő.

- ÉS? –kérdeztem kíváncsian.

- Te már holnap után haza mehetsz, de viszont a barátodnak még bent kell maradnia pár napig. –mondta.

- De miért? –kérdeztem.

- Az agyrászkódása miatt. –mondta.

- De nem azt mondták, hogy csak kis agyrászkódást kapott? –kérdeztem.

- De, csak még bent kell tartanunk. De az is lehet, hogy ő is hamarabb kiszabadulhat a kórházból. –mondta Nency Dr. nő.

- Rendben. Akkor én holnap után már mehetek? –kérdeztem.

- Igen. –mondta.

- A barátomnak már szólt? –én.

- Igen, márt szóltam. Na, de nem is zavarok. –mondta.

- Nem, nem zavar. Én épp menni készültem. Majd még jövök. Jó? –állt fel a székről Lindsey.

- Ja, jó rendben. Szia. –mondtam majd megöleltem és már el is ment.

♫Niall szemszöge♫

Mindannyian bent voltunk a nappaliban. Már Abby is és Lindsey is itthon van. Miközben néztük a tv-t hirtelen Louis megszólalt.

- Hiányoznak a veszekedések. –mondta miközben maga elé nézett.

- Már, mint melyik? –kérdezte Liam.

- Hát, amikor Harry és Vanessa feszekszik. Vagy amikor Niall és Vanessa a kaján veszekednek. Vagy amikor Vanessa és Zayn egymást ugratják. –sorolta.

- Nem is szoktunk veszekedni a kaján. –néztem Louisra.

- Biztos vagy benne? –kérdezte.

- Na, jó. Szoktunk. De nem mindig. –mondtam.

- Ja, igen. Nem mindig. –mondta Louis.

- Nincs, akinek azt mondjam, hogy mocskos a fantáziája. –mondta Harry.

- Mi az, hogy nincs? –kérdezte Louis.

- Mert nincs. Miért itt van olyan ember, akinek mocskos a fantáziája? –kérdezte Harry.

- Páldául nekem. –mondta Louis.

- Nem, te perverz vagy és az nem ugyan az. –mondta Harry.

- Honnan tudod ezt? –kérdeztem.

- Vanessa mondta. –Harry.

- Jaj, Vanessa mindent tud. –forgatta meg szemeit Louis.

- Kiderült, hogy mikor jöhet haza Zayn és Vanessa! –szaladt be a nappaliba Danielle.

- És mikor? –kérdeztem.

- Vanessát holnap után engedik ki, Zaynnek meg még bent kell maradni pár napot. –mondta.

- Rendben. –mondtam.

- Jól elvagytok Lindseyvel és Abbyvel? –kérdeztem.

- Aha, nagyon aranyosak. –mondta Danielle.

- Na, ennek örülök. –mondtam.

- Vissza is megyek. –mondta majd visszaszaladt.

- Vajon miről beszélgethettnek? –kérdezte Harry.

- Nem mindegy az neked? –kérdezte Liam.

- Nekem aztán nyolc. –mondtam.

- Akkor meg? –Liam.

- Csak úgy kérdeztem. Neked meg mi bajod? –kérdezte Harry, Liamtól.

- Fáj a fejem, ennyi. –mondta.

- Akkor vegyél be gyógyszert és feküdj le. –mondtam.

- Az lesz. –mondta majd bevette a gyógyszert és már fel is ment a szobába.

- Csinálni kéne valamit, nem? –kérdezte Harry.

- De, de. –mondtam.

- Szerintem is kéne. –Louis.

- De mit? –kérdeztem.

- Menjünk el valahova. Nem? –kérdezte Harry.

- Mondjuk hova? –kérdeztem.

- Menjünk el focizni. –mondta Louis.

- Nem is te lennél komolyan mondom. –mondtam nevetve.

- Miért nem jó ötlet? –kérdezte Louis.

- De, jó öltelt. –mondtam.

- Nekem jó. Akkkor mehetünk. –mondta Harry.

Átöltöztünk majd el is mentünk a focipájára focizni. 6 óra felé értünk haza. Mindannyian lezuhanyoztunk majd 7 órakor mindenki megvacsizott bementünk a nappaliba filmet nézni. A filmnézés után mindenki elköszönt, mindenkitől majd mentünk aludni..