72. Fejezet

*-*♥ /Saját szerkesztésű kép!/

Sziasztok! Meg is érkeztem a következő fejezettel! Megmondom őszintén fogalmam sincs milyen lett. :D Majd kiderül! ;) Nem akarok most sokat írni. Igazából nincs is mit! Na, mindegy! Hagylak titeket olvasni! :D Jó olvasást és ne felejtsetek el komizni! ;)♥
Sok puszi nektek!♥

Vivien.Xx

(…) Már a kórházban ülök Gigivel és az anyukájával, Debórával több mint fél órája. Egy orvos sem jött még ide hozzánk. Kezdek egyre idegesebb lenni.

- Minden rendben lesz. –ült le mellém Debóra.

- Nagyon remélem. –mondtam.

- Hallod, Niallék engem zaklatnak. –mutatta a telefonját Gigi.

- Úristen! El is felejtettem őket hívni. –csaptam a homlokomra.

- Írj nekik egy SMS-t! –mondta Gigi.

- Rendben. –mondtam majd elővettem a telefonomat és írtam egy SMS-t Niallnek.

SMS-ben:

„Szia, Manó! Ne haragudj, hogy nem hívtalak titeket, de nagyon szétszórt vagyok. Anyuról még semmi hír. Itt ülök a kórházban. Ha hazaértem hívlak titeket. Sok puszi a többieknek. Hiányoztok.♥ Nessy.Xx”

Megírtam az SMS-t majd elküldtem. Pár percre rá jött is a válasz.

„Szia, Süti! Semmi baj! Megértjük! :) Ne aggódj! Nem lesz semmi baj! Várjuk majd a hívásod. Neked is sok puszit küldünk. Légy erős! Kitartást! Anyudnak jobbulást kíván a kis csapat. Te is hiányzol nekünk.♥ Ha baj van hívj bármikor. Puszi! Nialler.Xx”

Istenem. Annyira örülök, hogy ők mind a barátaim. Imádom őket. Olyan kedves tőlük, hogy így mellettem állnak és hogy bármikor számíthatok rájuk. Akár hol vagyunk. Ez egyszerűen hihetetlen. De tényleg.

A gondolkodásomat egy előttem álló nő zavarta meg. Istenem! Végre! Egy orvos!

- Jó napot! –köszönt.

- Magának is! Megtudhatnám, hogy még is miért ájult el az anyám? –kérdeztem türelmetlenül.

- Valószínű, hogy olyan hírt kapott, amitől sokkot kapott és elájult. Ez előfordul. –mesélte.

- Értem. És most mi lesz vele? –érdeklődtem tovább.

- Most bent marad a kórházban 1 hétig. Aztán mehet is haza. –magyarázta.

- Értem. Köszönöm. Be lehet menni hozzá? –kérdeztem.

- Persze, csak kérem, ne terheljék, túl sok infóval. –mondta.

- Rendben. Köszönjük. –én.

- Nincs mit! Minden jót! –köszönt.

- Magának is.. –köszöntünk.

- Debóra! Te nem láttad, hogy esetleg anyu kezében mi volt?! –kérdeztem.

- Vanessa! Szerinted akkor pont azt néztem, hogy mi volt a kezében? –nézett rám.

- Neem.. –sóhajtottam.

- Gyere! Menjünk be! -fogta meg a kezem Debóra.

- Menjünk! -felálltam majd a terem ajtaja felé sétáltunk, amikor hirtelen kiabálást hallottunk a folyosó végéről. Logan volt az.

- Uh, sziasztok...van..valami..hír..anyuról..? -kérdezte lihegve mikor már ideért hozzánk.

- Szia! Azt mondta az orvos, hogy valami hírt kaphatott és lehet váratlanul érte ezért ájult el. -mondtam.

- Istenem. Nem tudod, hogy mi lehetett az? -kérdezte.

- Honnan a francból tudnám? Nem voltam még otthon. -emeltem a hangomat.

- Jó. Oké. -hagyta annyiban a dolgot.

- Legalább most ne veszekedjetek már! Kérlek! -szólt ránk Gigi.

- Rendben. -mondtuk egyszerre.

- Na, akkor menjünk be! -mondtam.

Kinyitottam a terem ajtaját majd bementünk. Oda mentünk anyuhoz, aki már hála istennek ébredezett. Az ágya mellé húztam egy széket és leültem. Figyeltem, ahogy kinyitja szemeit és körül néz.

- Hol vagyok? -kérdezte halkan.

- Jelenleg egy kórházban fekszel. -mondtam.

- És miért? -Anyu.

- Mert elájultál. Emlékszel arra, hogy az ájulás előtt mi történt? -faggattam.

- Vanessa! Tudod mit mondott az orvos. -nézett rám.

- Igaz-igaz. Hagyd anyu. Ne válaszolj a kérdésre! -ráztam a fejem.

- Hogy érzed magad? -kérdezte Logan.

- Jól vagyok köszönöm. Habár még fázom és remegek, de azért meg vagyok. -mondta.

- Ennek örülök. -mosolygott Logan.

- Meddig kell maradnom? -nézett rám Anyu.

- 1 hétig. -mondtam.

- Jaj, ne már! -mondta kényesen. Mintha magam hallottam volna még anno. Hm..

- Jaj, ne gyerekeskedj már! Ki kell bírni! -mondtam.

- Igazad van. Amúgy ti hoztatok be? -kérdezte.

- Nem! Deb és Gigi hoztak be, mivel hogy velük voltál. Nekem telefonon szóltak. Úgyhogy az első géppel jöttem is hozzád. -meséltem.

- Én a másodikkal jöttem. -nézett rám mérgesen Logan.

- Szeretlek titeket! -mondta majd megölelt minket.

- Hozzunk valamit? Addig sem zavarunk. -kérdezte tőlünk Debóra majd felnevetett.

- Szerintem vizet azt mindenféleképpen kérünk mind a hárman. -mondtam.

- Rendben, akkor mi megyünk is. -mondta Deb majd Gigivel együtt kimentek.

- Meséljetek! Mi történt oda kint, hogy nem szóltok egymáshoz és ennyire szótlanok vagytok? -felült az ágyon és érdeklődve figyelt minket.

- Semmi. -mondtuk.

- Az anyátok vagyok! Tudom hogy van valami. -nevetett.

- Nem szeretnék róla beszélni. -ráztam meg a fejem.

- Akkor viszont mesélek én. -mondta Logan.

- Akkor én addig kimegyek. -álltam fel.

- NEM! Itt maradsz! -szólt rám anyu. Jesszus! 

- Oké. -mondtam ijedten majd inkább visszaültem a helyemre.

- Na, akkor mesélj! -nézett Loganre Anyu.

- Hát ugye Nessy és Zayn szakítottak. Nessy hozzánk költözött, én meg voltam olyan nagyon qvára okos, hogy egyik nap oda mentem Zaynékhez, hogy lerendezzem. Ezt Nessy megtudta és átjött, hogy leállítson. Túl késő volt. Aztán  Nessy leszólt és mondta a magáét, hogy ezt nem kellett volna, stb... Én pedig ideges lettem, habár már az előtt is az voltam..és hát visszaszóltam neki, ami nem volt valami kedves. Főleg nem tőlem. -mesélte Logan. E közben a szememből már a könnyek törtek ki és már a zokogás határán álltam.

- És miért nem kértél a húgodtól bocsánatot? Hisz te bántottad meg annyira, hogy ez lett köztetek. -nézett rá anyu.

- Hm..-hümmögtem egyet hangosan.

Látszott, hogy anyu mondata után Logan hogy elgondolkodott.

- Na, ez az amikor anyu mondata után jövünk rá mindenre. -szipogtam.

- Nessy.. -nézett rám Anyu.

- Mi az? -kérdeztem.

- Ne sírj miatta. Majd jön másik. -mondta.

- Anyu. Nem érted. Nincs másik. Nekem Ő van. Csak Ő. Érted? Ha lehetne is, akkor sem lenne másik, mert nekem akkor is Ő lenne. Nem értem, hogy ezt az emberek miért nem tudják felfogni. Igazából legszívesebben odamennék hozzá, jól megpofoznám, kiabálnék és ordítanék vele, hogy ő mekkora köcsög, szemétláda, hogy képes volt erre. Ne tud meg anyu, hogy most jelenleg mennyire utálom. De még is hiányzik. Hiányzik az, hogy nincs mellettem mikor alszom. Nem vele reggelizek, ebédelek és vacsorázom. Nem vele megyek a parkba és még sorolhatnám. Ahj..-a végén már könnyeztem. És igen! Eltudtam mondani valakinek, azt amit valójában érzek. És ez a valaki nem akárki. Az Anyám. 

- Oh, Kincsem! Ne sírj! Minden rendben lesz. Ne aggódj! -ölelt magához jó szorosan.

- Anyu. Én nem tudom. Ezt senkinek nem tudnám megbocsátani. Tudod, hogy én milyen vagyok a fiúk terén. -mondtam.

- Igen. Egyszer kapnak egy esélyt, az is akkor van, amikor legelőször összejöttök. Vagy mi..-nevetett fel a végén.

- Igen. -mosolyogtam.

- Nessy?! -nézett rám Logan.

- Mond. -fordultam felé.

- Ne haragudj rám. Kérlek! Amit tettem az egy undorító és bunkó dolog volt tőlem. A bátyádtól. Szeretném, ha kibékülnénk, mert már hiányzik a sok a hülyülésünk. Tudod, hogy sosem bántanálak. Csak tényleg olyan ideges voltam, hogy egyáltalán nem esett le az, hogy mit mondtam és hogy kinek. -magyarázta.

- Szeretlek! -öleltem magamhoz szorosan.

- Akkor megbocsátasz? -kérdezte.

- Igen, te hülye. -nevettem fel.

- Én is szeretlek. -mondta.

- Itt a víz! -jöttek be Gigiék.

- Végre! Dobj egyet! -tettem fel kezeimet majd Gigi dobott is egyet.

- Jobban vagy már? -kérdezte Deb Anyut.

- Sokkal. -mosolygott.

- Ennek örülök. -mondta Deb.

Este 8-ig beszélgettünk mind az 5-en. Aztán el kellett köszönnünk anyutól, mert a látogatási idő 8-ig van. Sajnos. Így hát hazamentünk. Mivel Gigiék kocsival jöttek, ezért hazavittek minket. Előkaptam a bejárati ajtó kulcsát, majd nyitottam is. Logannel leraktuk a cuccainkat majd én egyenesen a konyhába szaladtam, hogy nyomokat keressek. Nem volt semmi. De tényleg. Semmi. Biztos anyunál van. Hm.. Mindegy. Visszasétáltam az előszobába a bőröndjeimhez. Felvittem őket a szobámba, majd kipakoltam. Hisz 1 hétig leszek Magyarországon. Ahogy végeztem a cuccaim kipakolásával, lementem a nappaliba. Logan nem volt sehol.

- Hol vagy? -kiabáltam.

- Konyha! -kiabált Logan.

- Micsi? -léptem be a konyhába.

- Keresek valami kaját, amit tudnánk enni most. -mondta miközben a hűtőt bújta.

- Nézd! Van kakaós csiga. -mutattam.

- Na, akkor együnk azt. -mondta majd még kivette a tejet a hűtőből. 

Elővettem két tálat és a mi bögrénket, míg Logan a tejet töltötte a bögrékbe, addig én kitettem a tányérokra a kakaós csigákat. Ez után pedig leültünk és jól belaktunk. Szokásosan vacsi után megint én mosogattam. Ahogy végeztem, bementem Loganhez a nappaliba. Leültem a fotelba majd én is nézni kezdtem a tv-t. 

- Pókember? Tényleg? -néztem Loganre nevetve.

- Most miért? Nézzek inkább Mulánt? -nézett rám.

- Még mindig jobb, mint ez. -mutattam a tv-re.

- Nem vitatkozok. -tette fel a kezeit megadásként.

- Helyes-helyes. -nevettem.

- Haha..-Logan.

- Én felmegyek aludni. -álltam fel.

- Na! Mi van veled? Már 10-kor ágyban? 9 évesen nem feküdtél le ilyenkor.. -lepődött meg.

- Látod. -mondtam nevetve.

- Na, jó! Inkább menj! -legyintett.

- Jó éjt! -öleltem meg majd felmentem a szobámba. Aztán eszembe jutott, hogy én még le sem zuhanyoztam. Úgyhogy gyorsan kikaptam a szekrényből egy rövid nadrágot és egy pólót majd gyorsan elmentem lezuhanyozni. Hamar végeztem a zuhanyzással és az öltözéssel is. Befeküdtem az ágyamba, de ismét elfelejtettem valamit. A telefont. Megígértem Niallnek, hogy hívom őket. Istenem, semmi erőm sincs beszélgetni. Inkább írok egy SMS-t...

SMS-ben:

„Szia, Manó! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de semmi erőm sincs beszélgetni. Remélem nem baj! Holnap majd hívlak és elmesélek mindent. Hiányoztok nagyon!♥ Szeretlek titeket!♥ Sok puszi és ölelés nektek! Jó éjt! Nessy.Xx”

A választ már nem vártam meg. Niallen kívül még írtam Abbynek, Eleanornak és Daniellenek. Majd egyszer csak egy újabb üzenetet akartam írni. A címzettnél pedig Zayn neve virított. Fogalmam sincs, hogy miért. Nem vettem észre, hogy mit csinálok. Majd megláttam, hogy az üzenethez írva is van valami. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy elküldjem-e. Hisz, ha elküldöm azt hiszi, megbocsátottam. Pedig nem. Viszont jelenleg nem érdekel, hogy mit gondol. Csak az igazság van oda írva. Félig. Igen. Becsukott szemmel, de igen elküldtem. Megtettem.

Üzenetben:

„Miss..”

Nem tudom mitől féltem. Ne kérdezzétek. Ez bonyolult lenne elmagyarázni. Talán nem csak ti, még lehet én is összezavarodnék a magyarázásba.

Ahogy az üzenetet elküldtem, a telefont magam mellé tettem majd elhelyezkedtem az ágyamban. Éreztem, ahogy a szemeim mennek lefele és a tiszta látást elveszi a homályosság. És ekkor felgyulladt a telefonom képernyője. Villogott kétszer majd elsötétedett. Kezembe vettem a telefont és megnéztem, hogy minek köszönhetem azt hogy nem tudok elaludni. Egy üzenet. Egy üzenet, benne pedig egy szó, amitől legszívesebben most itt helyben sírni tudtam volna.

Üzenetben:

„..You!”